A romániaiak több mint 60 százaléka szerint az ország rossz irányba tart, ezért a választók elvárják a következő államfőtől, hogy valós és mélyreható változást idézzen elő – állapította meg a legutóbbi felmérésekre hivatkozva az ASPES.
Az OTP Banknak a romániai piacról való kivonulásáról is szó esett a magyar pénzintézet éves közgyűlésén, pénteken Budapesten.
Véget ér vasárnap a húsvéti vakáció, hétfőtől folytatódik a tanítás az iskolákban.
Az alkotmánybíróság is megfellebbezte pénteken a tavalyi elnökválasztást érvénytelenítő határozatát felfüggesztő csütörtöki bírósági ítéletet – adta hírül az Agerpres hírügynökség.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Halálos baleset történt csütörtök délután a Kovászna megyei Bodzafordulóhoz tartozó Bredét faluban: egy 42 éves motorost előzés közben elsodort egy utánfutóval közlekedő haszonjármű.
Megugrott a kereslet a Románia különböző repülőtereiből Rómába indul járatok iránt, ezrek szeretnének fizikailag is jelen lenni a Vatikánban Ferenc pápa hétvégi temetésén.
Ukrajna javára folytatott kémtevékenység gyanúja miatt őrizetbe vett az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy 23 éves román állampolgárt.
Orvos- és egészségtudományi képzéssel bővül a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kínálata. Az orvos- és egészségtudományi kar megalapítását az április 24-én elfogadott kormányhatározat hagyta jóvá.
Több mint száz drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg péntekre virradóan, a kelet-ukrajnai Pavlohradban három ember – köztük egy gyerek – meghalt, és sok a sebesült.
Záporokra és viharokra figyelmeztet pénteki időjárás-előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének mintegy háromnegyedére.
Alig több mint egy hét alatt, április 8. és 17. között több mint 130, a 2024. decemberi elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat megsemmisítésére vagy felfüggesztésére irányuló keresetet nyújtottak be a román táblabíróságokon – írja a <a href="https://hotnews.ro/
Pillanatok alatt összedobható ez a jamaicai ínyencség, amely főleg a fűszerezése miatt a megszokott eltérő ízkavalkádot nyújt fogyasztásakor.
Ferenc pápa lelki üdvéért mutattak be szentmisét csütörtök este a gyulafehérvári római katolikus székesegyházban – közölte a Gyulafehérvári Érsekség.
Legalább 50 palesztin halt meg a Gázai övezetben csütörtökön végrehajtott izraeli csapásokban – közölték egészségügyi tisztségviselők és elsősegélynyújtók.
A George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és államfőjelöltje amerikai népszerűsítésére vonatkozó a szerződés nem lépett hatályba, és az ilyen szolgáltatásokért nem fizettek pénzt – közölte az érintett amerikai lobbicég.
Miközben több európai ország diplomatái aggódnak az amerikai béketerv miatt, amely meghagyná Oroszországnak a már elfoglalt ukrán területek jelentős részét, Donald Trump amerikai elnök máshogy közelíti meg a kérdést.
A CSM az Igazságügyi Felügyelethez fordul annak a bírónak az ügyében, aki egy, a jogi szakértők által keményen bírált döntéssel felfüggesztette a tavalyi elnökválasztás első fordulójának eredményét megsemmisítő alkotmánybírósági döntést.