Egymás után méltatják a román politikusok a kedden délután, 95 éves korában elhunyt Ion Iliescu volt államelnököt.
Immár bebizonyosodott, hogy jócskán elszaladt a ló azokkal, akik a tavalyi kiváló autópálya-építési lendület láttán idénre még eszméletlenebb sztrádavágtát vártak-ígértek.
Marius Budăi szociáldemokrata képviselő szerint a gyermeknevelési támogatásra kivetett CASS ellentmond a gyermeknevelési szabadságon lévő anyáknak nyújtott adókedvezményeknek, ezért felkérte a kormányt, mielőbb mentesítse az érintetteket a fizetése alól.
Kilencvenöt évesen elhunyt Ion Iliescu, a volt román államelnök halálhírét Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője jelentette be kedden délután.
Ez a leggyorsabban aláírt uniós finanszírozási szerződés az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség történetében – állítja Doru Dăncuș nagybányai polgármester az élményfürdőprojektről.
Oroszország jogosult arra, hogy bármilyen intézkedést megtegyen a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták (INF) telepítésének kérdésében, és most már semmi sem korlátozza ebben – jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki sajtótitkár kedden az orosz médiának.
Az Arad megyei önkormányzat egy új, 12,5 kilométeres hosszúságú terelőút megépítését tervezi, amely összekötné a megyeszékhely jelenlegi körgyűrűjét a megépítendő Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi úttal.
Hollandia az első NATO-tagállam, amely közvetlenül vásárolt az Egyesült Államoktól katonai felszerelést Ukrajna számára 500 millió euró értékben.
A kolozsvári Untold Fesztivál idei kiadására naponta 100–110 ezer részvevőt várnak, ami a négy nap alatt közel félmillió vendéget jelent – számoltak be keddi sajtótájékoztatójukon a szervezők.
A Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO) szerint Románia csak két ajánlást teljesített a 26-ból a korrupció megelőzésében és a feddhetetlenség ösztönzésében a bűnüldöző hatóságok és a vezető kormányzati tisztviselők körében.
Cáfol és helyreigazítást kér a Szatmár megyei sürgősségi kórház, miután Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter hétfőn bírálta az intézményt az ott állítólagosan felszolgált étel silány minősége miatt.
A Törvény Ereje Szakszervezeti Szövetség ügyvezető alelnöke, Marius Sepi arra kérte a parlamentet és a miniszterelnököt, biztosítsanak „tisztességes” veszélyességi bérpótlékot az egészségügy, a szociális ellátás és a közigazgatás területén dolgozóknak.
Bár jót nem igazán hallani róla, a kelet-közép-európai mindennapjainkra nézve nem jár katasztrofális következményekkel az EU és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi és vámmegállapodás a Krónikának nyilatkozó gazdasági elemző szerint.
Hét év szabadságvesztésre ítélte kedden az ügyben eljáró moldovai bíróság egy illegális pártfinanszírozásról szóló korrupciós ügyben Evgeniya Guțult, Moldova
Helyreigazítási kérelemmel fordult a Krónikához Kátai István, a Közösségi Párbeszéd Tábor szervezője, aki azt állítja, egyik cikkünkben „több ponton” valótlanságokat állítottunk.
A Bevándorlási Főfelügyelőség (IGI) az idei első hét hónapban 49.643 munkavállalási engedélyt adott ki külföldi állampolgároknak – tájékoztatott kedden az intézmény.
Kedden 21 óráig sárga jelzésű viharriasztás van érvényben Erdély déli és keleti részén, az Erdélyi-szigethegységben és a Keleti-Kárpátokban.
Radu Mitruţă gazdasági miniszter hétfőn este bejelentette, hogy a kudzsiri fegyvergyárban történt robbanás után újra bevezették azt a kötelezettséget, hogy minden, ilyen létesítménybe belépő személynek minisztériumi engedéllyel kell rendelkeznie.