Belső vizsgálatot rendelt el a helyi rendőrségnél Bukarest hatodik kerületének polgármestere, miután szombaton kóbor kutyák halálra marcangoltak egy kocogó nőt a Morii-tó környékén.
Akár tizenkét évi börtönre is ítélhetik Dani Alvest, ha bűnösnek találják a szexuális zaklatás vádjával rendőrségi őrizetben levő brazil labdarúgót - írta a Marca spanyol sportújságra hivatkozva az MTI.
Három állomásos erdélyi körútra indultak a nagysikerű Petőfi live! – Egy vidám hangú vándorszínész ügyes-bajos dolgai című előadás alkotói, Laczkó Vass Róbert színművész és Székely Norbert zongorista.
Egy Râmnicu Vâlcea-i étteremben tartott összejövetel több résztvevője is kórházba került szombat este. Az ügyben kábítószer-kereskedelem miatt indult nyomozás – írta az Agerpres.
Idén Visky András írót, Imre Éva színművészt és Oláh Gyárfás szobrászművészt tünteti ki az RMDSZ az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjjal – közölte a szövetség.
Németország nem hozott döntést a Leopard 2 harckocsik átadásáról Ukrajnának. Olaf Sholz német kancellár vasárnap Párizsban tárgyal az ukránoknak nyújtandó segítségről. Brit helyzetjelentés szerint egyre nehezebb megállítani az oroszok előrenyomulását.
Amíg nem változik meg gyökeresen a Schengen-térség külső határainak védelme, Ausztria fenntartja a vétót – jelentette ki vasárnapi bulgáriai látogatása előtt Karl Nehammer osztrák kancellár.
Világsztárokat felvonultató nagyszabású háromnapos ünnepi rendezvénysorozat kíséri a brit uralkodó, III. Károly király májusi koronázását. A részleteket vasárnap ismertette a Buckingham-palota.
A magyar kultúra napja alkalmából osztotta meg gondolatait a Krónikával Kádár Elemér néptáncpedagógus, aki évek óta életvitelszerűen a moldvai Csángóföldön él és dolgozik.
A petrozsényi Adrian Ahriţculesei az első romániai férfi, aki sikeresen teljesítette az úgynevezett Hét vulkán kihívást az Antarktiszon található 4285 méter magas Sidley-hegy megmászásával.
A kultúra bölcsője is a család, a magyar kultúráé és az európai kultúráé, amely a családban gyökerezik - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök szombaton Veszprémben.
Az állatfelügyeleti és védelmi hatóság (ASPA) a rendőrséget teszi felelőssé a szombaton koborkutyáktól halálra sebesített bukaresti nő ügyében.
Néha egyetlen szó is gyilkolni tud Ferenc pápa szerint, aki az egyházon belüli pletykaterjesztés és rágalmazás ellen emelte fel szavát szombati beszédében Gerhard Ludwig Müller német bíboros bírálatai nyomán.
Elhunyt 79 éves korában Georges Banu nemzetközi hírű színházelméleti szakember, kritikus, az UNITER (Román Színházi Szövetség) tagja.
Nem tekinthető sem számottevőnek, sem aggasztónak a koronavírus elleni vakcinák beadása nyomán Romániában jelentett mellékhatások száma és aránya a Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint; az oltottaknak nem kell tartaniuk egészségkárosodástól.
A bűnüldöző szervek január 5-e és 18-a között 34 akciót hajtottak végre Romániában emberkereskedelemre, kábítószer-kereskedelemre, számítógépes bűnözésre és pénzmosásra szakosodott szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében.
Mexikói futballklubja, az UNAM felbontotta Dani Alvesnek a szerződését azt követően, hogy a brazil védőt pénteken őrizetbe vették Barcelonában, ahol nyomozás folyik ellene szexuális zaklatás miatt.