Románia egyelőre nem tesz eleget az euróövezeti csatlakozás feltételeinek, és jelen körülmények között „nem lenne reális” céldátumot megszabni – nyilatkozta csütörtökön Klaus Iohannis államfő.
Románia, Magyarország és Portugália vásárlóerő-paritáson számított egy főre eső bruttó hazai terméke (GDP-je) 2022-ben egyaránt elérte az uniós átlag 77 százalékát – derül ki az Eurostat csütörtökön közölt becsült adataiból.
Egyelőre úgy tűnik, elhamarkodottan jelentette be múlt héten a Dan Air légitársaság, hogy több európai városba is járatokat indít az idén elkészülő brassói repülőtérről.
Összesen 76 bíró és 25 ügyész kinevezését írta alá szerdán Klaus Iohannis államfő, a százas listán azonban egyetlen magyar nevet sem találni.
Indul a III. Erdélyi Vállalkozói Iskola – ezúttal haladó vállalkozókat szólítanak meg, akik március 27-éig jelentkezhetnek még a képzéssorozaton való részvételre – tájékoztatta a Krónikát a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT).
A NATO főtitkára szerint Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nincsenek azonnali béketervei Ukrajnában, így a Nyugatnak arra kell felkészülnie, hogy hosszú ideig segítenie kell Ukrajnát akár élet kioltására is alkalmas eszközök szállításával.
Folytatódott a nyilatkozatpárbaj annak nyomán, hogy a chișinăui parlament múlt csütörtökön megszavazta, hogy az ország hivatalos nyelve nem a moldovai, hanem a román.
Elkezdte főtéri épületének, az egykori Melody Szállodának a felújítását a Sapientia Alapítvány Kolozsváron, a megújuló ingatlanban a jövőben rendezvények is lesznek – közölte az MTI-vel Szenkovics Dezső, a Sapientia Kolozsvári Karának dékánja.
A repülőjegyárak akár 15 százalékkal is emelkedhetnek idén nyáron, mivel a kereslet meghaladja a rendelkezésre álló helyek számát – jelentette ki Michael O'Leary, a Ryanair ír fapados légitársaság vezérigazgatója.
Péntektől jelentkezhetnek a természetes és a jogi személyek a romániai gépkocsipark felújítását célzó és a környezetkímélő autó vásárlását ösztönző Roncsautó és Roncsautó Plusz program keretében nyújtott támogatásokra.
Egyelőre még egyedül van, de remélhetőleg a párja is megérkezik a Kolozs megyei Magyarfenesen fészkelő gólyának, amely szerdán este fél nyolckor érkezett meg.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) csütörtökön elbocsájtotta Cristian Rudolf adjunktust, a resicabányai kihelyezett tagozat oktatóját – közölte a kolozsvári székhelyű felsőoktatási intézmény.
Ijesztő élményben volt részük a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) egyik autóbusza utasainak csütörtökön reggel: a jármű menet közben kigyulladt.
A kínai haditengerészet távozásra szólított fel egy amerikai rombolót, amely behajózott a Dél-kínai-tenger Kína által sajátjának tartott részére – jelentette be a kínai hadsereg csütörtökön.
Ha Románia „betű szerint” követi a helyreállítási terv különleges nyugdíjakkal kapcsolatos vállalásait, a védelmi, a belügyminisztérium és az igazságszolgáltatási rendszer is „elnéptelenedik” – vallja a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Pánikra nincs ok, de nem árt résen lenni – jelentette ki a Krónika megkeresésére Bálint Csaba közgazdász, amikor az elmúlt napok bankcsődjeiről, azoknak a várható hatásairól kérdeztük.
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) alapokmányát elfogadó államok közgyűlésének elnöksége szerdai közleményében támogatásáról biztosította a bíróságot.
Április 10. és 13. között kapják meg a kedvezményezettek a 250 lej értékű élelmiszersegélyt – közölte a kormány sajtóirodája.