Új buszjárat indul május 2-tól kezdődően Kolozsváron: a repülőtér és a Széchenyi tér (Mihai Viteazul) közt fogja szállítani az utasokat – jelentette be Facebook-oldalán Emil Boc polgármester.
Továbbra sem került pont idősebb Lomnici Zoltán és Tóth Kálmán magyar állampolgárok tavalyi, romániai kitiltásának ügyében. Lomnici Zoltán és Kulcsár-Terza József RMDSZ-képviselő az ügy teljes körű kivizsgálását szorgalmazza.
Immár hivatalos, hogy Románia török gyártmányú, Bayraktar TB2 drónokkal növeli fegyveres erői képességeit, miután a bukaretsi védelmi tárca aláírta a török céggel az erről szóló szerződést.
Visszaküldte a bukaresti törvényszék a korrupcióellenes ügyészséghez (DNA) annak a pernek a vádiratát, amelyben befolyással üzérkedéssel vádolják Liviu Dragneát a Donald Trump egykori amerikai elnök 2017-es beiktatási ceremóniáján való részvétele kapcsán.
Barnamedve támadt szerdán egy kutyáját sétáltató férfira a Ljubljanától alig húsz kilométerre délre fekvő Zelimlje falu közelében. A férfi kisebb sérülésekkel megúszta, a medve pedig a támadás után elvonult – közölte Skofljica önkormányzata.
Moldovának „védernyőre” van szüksége, de lakosságának túlnyomó többsége nem támogatja a NATO-csatlakozást, és az alkotmányban foglalt semlegességet pártolja – közölte szerdán Maia Sandu moldovai elnök a Jurnal TV helyi televízió műsorában.
Teljes káosz uralkodik a gabonapiacokon. A Krónika által megkérdezett gazdák szerint az eladhatatlan készletekkel feltelt gabonasilókban nem lehet tárolni a nyáron betakarításra kerülő szalmásgabonát, ami a felvásárlási árak további csökkenéséhez vezet.
A bukaresti csökkentette az ukrajnai háború miatt az országban menedéket kereső külföldiek lakhatási és étkezési támogatását, a segélyezés feltételéül pedig megszabta, hogy a menekülteknek munkát kell vállalniuk, gyerekeiket iskolába kell íratniuk.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő szerdán telefonbeszélgetést folytatott Hszi Csin-ping kínai elnökkel.
Összeütközött két, iskolásokat szállító autóbusz szerda este az 1-es számú országúton, a Szeben megyei Fenyőfalva (Bradu) településen, közel negyven gyermek megsérült. A hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet.
Határidő-módosítást eszközöltek az észak-erdélyi autópálya (A3) Magyarnádas és Magyarzsombor között épülő szakaszán, amelynek immár 2025-re kell elkészülnie.
Rosszul lett az óvodában és meghalt szerdán egy hároméves gyermek a Szatmár megyei Egri településen.
Uniós támogatással újítaná fel a Kolozs megyei önkormányzat a csucsai Boncza-kastélyt, ahol Ady Endre élete utolsó éveit töltötte, így egyik melléképülete a költő emlékét ápoló múzeumnak is otthont ad – közölte szerdai közleményében az önkormányzat.
Ukrajna és Oroszország katonai és gazdasági lehetőségeit jól ismerő szakértők is tanácstalanok az ukrajnai háború kimenelét illetően. Időnként ugyan kijelentik, hogy Ukrajnának győzni kell, de az állásfoglalás inkább vágyálomnak, mint valóságnak tűnik.
Nincsen rendjén, hogy Romániának csak kötelezettségei vannak a Schengen-téma kapcsán – jelentette ki Lucian Bode belügyminiszter szerdán, miután osztrák kollégája közölte: hosszú az út Románia schengeni csatlakozásáig.
A háztartási gáz és a villanyáram átlagos ára 2022 második felében Magyarországon volt a legalacsonyabb Európában, a magyaroknak 3,5 eurót kellett fizetniük 100 kilowattóra gázért és 10,8 eurót 100 kilowattóra villamosenergiáért – közölte az Eurostat.
A romániai pártok képviseltetik magukat a legnagyobb létszámban az RMDSZ hétvégén Temesváron tartandó kétnapos kongresszusán.
A képviselőház tanügyi bizottsága elfogadta azt a módosító javaslatot, hogy a humán osztályok diákjai hittanból is érettségizhessenek. Döntöttek arról is, hogy a pedagógusoknak kötelességük tiszteletben tartani a sokszínűséget.