
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com
Családon belüli erőszak miatt kihívott rendőrök és egy tűzoltótiszt halt meg egy lövöldözésben vasárnap Minnesota államban.
2024. február 19., 08:592024. február 19., 08:59
A helyi jelentések szerint két rendőr és a mentőegységek beavatkozó tagja, egy tűzoltó vesztette életét, akit azután riasztottak, hogy egy férfi elbarikádozta magát egy lakóházban családjával, köztük hét gyerekkel. Legkevesebb egy további rendőr megsebesült.
A hatóságok közlése szerint a fegyveres férfival mintegy négy órán keresztül egyezkedtek, mielőtt a rendőrségi akcióegység behatolt a családi házba.
Az eset részleteit, így a túszejtő halálának körülményeit sem közölték egyelőre, és azt sem, hogy a két rendőr és a tűzoltótiszt miként vesztette életét.
Tim Walz, Minnesota állam kormányzója megrendülését hangoztatta, és azt írta, hogy a három halott állami tisztségviselő mellett többen megsérültek a kivonuló egységek tagjai közül, akik egy család tagjait próbálták megvédeni.
A beszámolók alapján az incidens egy nyugalmas lakónegyedben történt a Minneapolistól mintegy 25 kilométerre fekvő, 60 ezres Burnsville városban.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!