
Fotó: Videófelvétel
Családi vitává fajultak az események a botrányairól hírhedt szenátor, Diana Șoșoacă fémjelezte SOS Románia pártban, miután Șoșoacă felfüggesztette férjét a párt alelnöki tisztségéből.
2024. február 19., 11:532024. február 19., 11:53
A Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR) kizárt szélsőséges politikus ezt azzal indokolta, hogy valakik megpróbálták megzsarolni, és így védi a családját.
– mondta Șoșoacă pártja hétvégi ülésén.
„Azt sugallták nekem, sőt megzsaroltak, megfenyegettek, hogy be kell tartanom bizonyos szabályokat, én pedig megkérdeztem, hogy miért vagyok én ilyen érdekes. Azt mondták, önnek van a legmagasabb támogatottsága és a legjobb esélye arra, hogy Románia elnöke legyen, de nem lehet úgy csinálni a dolgokat, ahogy ön akarja.
Dumitru-Silvestru Șoșoaca, Diana Șoșoaca férje ugyanakkor nem örül, hogy felesége így akarja „megvédeni”, és közleményben reagált a felfüggesztésre.
Ebben tudatta, hogy
Azt is írta, hogy a döntés „érthetetlen”, és „elfogadhatatlanok a szenátor által a párt tagjaival és vezetőivel szemben elkövetett visszaélések”.
„Vállalom, hogy a párt minden tagja számára az alapszabály tiszteletben tartásának garanciája leszek az SOS elnökasszonyának visszaéléseivel szemben” – szögezte le a közleményben.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.
szóljon hozzá!