A jogerős szabadságvesztés elől Németországba szökött volt nagybányai polgármester, Cătălin Cherecheș szinte luxuskörülmények között töltheti majd börtönbüntetését, ha kiadják Romániának – tudatták a román hatóságok.
Az elmúlt 24 órában megnégyszereződött az utasforgalom a nagylaki autópálya-határátkelő kilépőoldalán, ahol mintegy 65 ezer személy hagyta el az országot. Többségük külföldön dolgozó román állampolgár, aki Romániában töltötte az ünnepeket.
Feltételesen szabadlábra helyezték Oscar Pistoriust, akit barátnője meggyilkolása miatt ítéltek el. A paralimpikon futó már otthonában van.
Júniustól Kolozsvárról és Chişinăuból is el lehet jutni egy rövid bukaresti átszállással New Yorkba, miután a HiSky légitársaság úgy módosította járatai menetrendjét, hogy az átszállási idő mindössze 1 óra 10 perc legyen.
A Liverpoolt erősítő Szoboszlai Dominik találatát választották az angol labdarúgó Ligakupa negyeddöntőinek legszebb góljának.
A veszekedés hevében kilökte a feleségét egy harmadik emeleti tömbházlakás hálószobájának ablakán csütörtökön egy zilahi férfi. A 43 éves nő nem élte túl a zuhanást.
A múlt év első 11 hónapjában több mint 12,74 millió személy szállt meg a romániai kereskedelmi szálláshelyeken, 11,1 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, míg a vendégéjszakák száma 10,3 százalékkal 27,43 millióra nőtt.
Bár a 2023-as évet teljes joggal nevezhetjük bizonytalansággal és problémákkal terhesnek, az előttünk álló 2024-es esztendőhöz képest kis túlzással akár magának a mennyei nyugalom időszakának is tűnhet majd.
Tavaly januártól november végéig 60 013 vállalkozást töröltek a cégjegyzékből Romániában, 8,38 százalékkal kevesebbet, mint az előző év első 11 hónapjában – derül ki a cégbíróság (ONRC) pénteken közzétett adataiból.
Várhatóan jövő héten fogadja el a kormány az egészségügyben megüresedett állások meghirdetéséről szóló memorandumokat – jelentette be csütörtök esti televíziós nyilatkozatában Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
Ismét támadta az ukrán hadsereg az oroszországi Belgorod városát csütörtökön este, órákkal azután, hogy a régió iskoláiban elrendelték a szünidő meghosszabbítását a további támadások veszélye miatt.
Három jármű ütközött péntek reggel az A1-es autópálya Nagyszeben-Szászsebes közötti szakaszán a 245-ös kilométerszelvénynél – tájékoztatott a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Harminckét falugazdásszal zárta a tavalyi évet a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyesülete, miután gyökeresen átszervezték. Becze István a Krónikának elmondta, több területen a rendszer jól működik, de van, ahol sokat kell javítani a hatékonyságon.
Egy halálos áldozata és 22 sérültje van annak a kórháztűznek, amely az Alsó-Szászország tartományan található Ülzenben történt csütörtök éjszaka – közölték a helyi hatóságok.
Orbán Viktor kedvelt modellnek számít Romániában, mert felfedi a nacionalizmusát Brüsszelben. A románok jelentős része arra vágyik, hogy az ő politikusa is hasonló határozottsággal képviselje hazája érdekeit – írja a Deutsche Welle publicistája.
Északon új harci megközelítést tartalmaznak, az enklávé déli részén pedig a Hamász vezetőinek célba vételére összpontosítanak a gázai háború következő szakaszára vonatkozó izraeli tervek.
Több diák is megsebesült, egy pedig életét vesztetette, amikor az év első tanítási napján fegyveres kezdett lövöldözni Iowa állam egy kisvárosának középiskolájában csütörtökön.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-ra kikapott csütörtökön az esélyesebb görög csapattól a horvátországi Európa-bajnokságon a B csoport zágrábi nyitányán.