Hiába van meg végre a pénz és az akarat is az autópálya-építésre Romániában több évtizeddel a rendszerváltás után, ha manapság lassan már nincs ki megfogja a lapát nyelét.
Az Európai Uniónak hatékonyabbá kell tennie döntéshozatali képességét, és Románia teljes mértékben elkötelezett e feladat mellett – jelentette ki Klaus Iohannis román államfő szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott beszédében.
Tanár-szülő konfliktusokról szóló panaszok sorakoznak a megyei tanfelügyelőségeken, amelyekre megoldást kell találni. A legtöbb esetben azonban nehéz elfogulatlanul dönteni, mert ahogy mondani szokás, az igazság valahol középen van.
Kolozs megyében is egyre gyakrabban bukkannak fel a medvék: ezúttal a Cegéhez tartozó Vasasszentegyed faluban láttak nagyvadat.
A Greenpeace bepereli a romániai hatóságokat, valamint az OMV Petrom és a Romgaz vállalatokat a Neptun Deep fekete-tengeri földgázkitermelési projekt övezeti rendezési tervének (PUZ) jóváhagyási folyamatában elkövetett súlyos szabálytalanságok miatt.
Még az első húsz jelölt között sincs ott Klaus Iohannis idén leköszönő román államfő neve a vezető európai uniós tisztségekre esélyes politikusok listáján – derül ki az Euobserver háttérelemzéséből.
Irán pénzzel és kiberhadviseléssel segíti a Hamász iszlamista terrorszervezetet Izrael elleni harcában – jelentette az izraeli katonai szóvivő és a Microsoft elemző osztályának vezetője
A várható szél miatt sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a Keleti-Kárpátokra.
Több száz taxis tüntet szerdán 9 és 14 óra között a bukaresti Alkotmány (Constituţiei) és Győzelem (Victoriei) téren a taxistörvény, illetve az alternatív személyszállítási tevékenységet szabályozó jogszabály módosítását követelve.
Az olasz főváros körül traktorokkal tüntető gazdák a szabad ég alatt töltötték az éjszakát, és nem hajlandóak távozni annak ellenére, hogy egyelőre nem kaptak engedélyt a Rómába való belépésre.
Túl magasnak tartja Alex Florenţa legfőbb ügyész az egymillió eurós összeghatárt, amely alatt megszűnne az adócsalás büntethetősége, ha az elkövető kifizeti az okozott kárt.
Kaotikus állapotokat idézne elő Romániában az önkormányzati és az európai parlamenti választások tervezett összevonása – jelentette ki a Krónikának nyilatkozva Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
Ukrajna ki akarja terjeszteni a háborút Georgiára – jelentette ki kedden Irakli Kobahidze ügyvivő georgiai miniszterelnök az Ukrajnából Voronyezsbe szánt robbanóanyagok lefoglalását követően.
A Hamász kedden „pozitív” választ adott a túszmegállapodásról szóló keretmegállapodásra, de rövid nyilatkozatában kevés részletet közölt.
Egy autó-motorháztető méretű lemezdarab vált le repülés közben kedden egy repülőgépről, amely a marosvásárhelyi repülőklubtól szállt fel. A lemezdarab a náznánfalvi óvoda közelében landolt. Senki nem sérült meg.
Rabszolgasorban tarthatott hat embert Giurgiu megyében egy család két tagja.
Az Európai Bizottság az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 90 százalékos csökkentését javasolja 2040-ig az 1990-es szinthez képest, hogy az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé válhasson.