A védelmi minisztériumnál jelenleg kidolgozás alatt áll egy törvénymódosító tervezet, amely szerint bevezetik a négyhónapos önkéntes katonai szolgálatot a 18 és 35 év közötti nők és férfiak számára.
Több ezer traktorral akadályozták a forgalmat szerte Spanyolországban a gazdák kedden, hogy felhívják a figyelmet és megoldásokat követeljenek az agrárágazat problémáira.
Egy Románia elleni orosz támadás kivédése is szerepel a NATO következő hetekben zajló, nagyszabású hadgyakorlatának „műsorrendjén”.
Politikai források szerint csütörtökön ülésezik a koalíció, a megbeszélések egyik fő témája a választások összevonása lesz.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) keddi tájékoztatása szerint 2023 novemberében és decemberében 51 vádlott ellen született jogerős ítélet korrupciós ügyekben.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a katonai szolgálatról szóló vita természetes sorrendje az lett volna, ha a témát Románia elnöke veti fel, a parlamentben vitáznak róla, és a vezérkari főnöknek csak ez után kellett volna előállnia az érveivel.
A környékbeli agrárvállalkozókhoz hasonlóan nagyon nehéz évet zárt a 315 hektár szántóföldön gazdálkodó biharvajdai Nagy Zoltán. Jó minőségű gabonáját aprópénzért tudta értékesíteni, miközben a 2024-es aratás idejére sincsenek biztató kilátások.
Romániában is „beköszöntött” a jó ideje világszerte érzékelhető energiaár-csökkenés: az ukrajnai háború okozta válság kitörése óta először a szolgáltatók tucatszámra a kormány által megszabott árplafon alá „merészkedtek” az új ajánlataikkal.
A falusi környezetben élő gyereknek nyújt ingyenes könyvbérlési lehetőséget a BookTruck nevű mobilkönyvtár, amelynek működtetői március 3-án Kolozsváron szerveznek gyűjtést.
Jelentős mennyiségű időt, napi 4-6 órát tölt az interneten navigálva a romániai 16-17 évesek egyharmada (34 százalék), 14 százalékuk pedig még ennél is többet – derül ki a Mentsük meg a Gyermekeket nemzetközi segélyszervezet felméréséből.
A román légierő oktatási kínálatát népszerűsítő kampány zajlik február 6–9. között Bihar, Temes, Hunyad és Mehedinți megyében.
Az Európai Bizottság részéről megszületett az első konkrét válasz a gazdák követeléseire: a tagállamoknak elküldött levelében az uniós kormány azt javasolja, halasszák el a termőföldek parlagoltatását előíró GAEC 8 környezetvédelmi csomag alkalmazását.
Az enyhe időjárás miatt romlott a Hargita megyei sípályák minősége – figyelmeztettek kedden a hegyimentők.
Feljelentte kedden a legfőbb ügyészségen a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője, Dan Tanasă Klaus Iohannist az államfő külföldi látogatásainak „túlzott” költségei miatt.
Nagyszabású fejlesztést hajtottak végre, így frissített digitális eszköztárral kezdődik az új félév a Sapientia EMTE-n.
Maláriában halt meg Camelia Tișe, Alin Tișe, a Kolozs megyei önkormányzat elnökének a volt felesége – ezt állapították meg az igazságügyi orvosszakértők a Digi 24 hírcsatorna keddi értesülései szerint.
Az elmúlt öt évben jelentősen megnövekedett a természetes személyeknél végzett adóhatósági ellenőrzések száma, csupán 2023 első három negyedévében több mint 80 százalékos volt a növekedés az előző évhez képest – derül ki a Deloitte elemzéséből.
Húszi lázadok megtámadtak egy brit (Morning Tide) és az amerikai tulajdonban lévő (Star Nasia) teherszállító hajót keddre virradóra a Vörös-tengeren, kisebb károkat okozva az egyik hajóban.