Régi álma vált valóra Szalai Katalinnak azáltal, hogy nemrég létrehozta kalotaszegi motívumokkal díszített ruhakollekcióját. A bánffyhunyadi divattervező a kreációk megalkotásáról, a népművészethez fűződő viszonyáról és céljairól beszélt a Krónikának.
A Crocus City Hall kulturális központban elkövetett bűncselekmény minden elkövetője, szervezője és megrendelője el fogja nyerni büntetését – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton sugárzott televíziós üzenetében.
Három személy könnyebben megsérült, és legalább egy órára lezárták a forgalmat a Kolozs megyei Magyarlóna és Magyarfenes között három személygépkocsi karambolja miatt. A balesetet egy szabálytalanul előző sofőr okozta.
Egy ember meghalt, amikor tűz ütött ki egy 800 négyzetméteres csarnokban Temesrékason.
Veres Attila Csaba üzletember lesz az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje a június 9-i helyhatósági választásokon. Az egyetlen jelentkező indulását a magyar érdekvédelmi szervezet szombati előválasztásán hagyták jóvá a városi küldöttek.
Jansik Szilárd, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya klubjával, a Ferencvárossal a bajnoki cím elhódításán kívül négyes döntőbe szeretne jutni a BL-ben, míg a nemzeti együttessel az olimpián szeretné kijavítani a dohai világbajnoki fiaskót.
Harmincötmillió euróra nőtt az üzleti forgalma a különleges egységek, mentősök, tűzoltók számára speciális járműveket gyártó Deltamednek.
Erdélyben is bemutatják a magyar színjátszás hőskorát idéző, Kelemen László és kora című színháztörténeti kiállítást, mely Sepsiszentgyörgyön nyílik meg a színházi világnapon – közölte az MTI-vel a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet.
Megnyílt közel hatezer választóhelyiség országszerte Szlovákiában szombaton reggel, és ezzel megkezdődött az ország történetének hatodik közvetlen államfőválasztása.
A legfrissebb jelentések szerint 115 halálos áldozata van a Moszkva melletti Krasznogorszkban péntek este elkövetett terrortámadásnak. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója bejelentette, hogy 11 embert őrizetbe vettek.
Izgalmas és értékes projektbe vágott bele néhány nemesi származású fiatal: elhatározták, hogy létrehozzák a Magyar Nemesi Fotótárat (MaNeFo).
Az elektromos berendezések és készülékek helyes használata egy háztartásban 10–50 százalékkal csökkentheti az energiafogyasztást és ezáltal a havi számlákat – irányítja rá a figyelmet egy elemzés.
A Jancsó Benedek történelmi emlékverseny szervezői a kincses városban tartják március 23-án a III. Béla, II. András és IV. Béla Árpád-házi királyok uralkodásáról szóló vetélkedő döntőjét erdélyi 7. és 8. osztályos diákok számára.
Szovátán tartotta ötödik találkozóját a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fóruma. A csütörtöki tendezvényre Erdély minden részéből meghívták a magyar gazdaszervezetek képviselőit. Becze Istvánnal, a fórum főszervezőjével beszélgettünk.
Daganatos megbetegedéssel kezelik Katalin walesi hercegnőt, Vilmos brit trónörökös feleségét.
Lövöldözés történt pénteken kora este egy Moszkva közelében fekvő, Crocus nevű koncerthelyszínen, legkevesebb tíz ember meghalt a támadás során, sokan megsérültek.
Csak június 1-jétől jár bírság a számlák eFactura rendszerbe történő feltöltésének elmulasztása esetén – jelentette be pénteken a román pénzügyminiszter.
Anyanyelvhasználati jogot követel a kolozsvári magyarok számára a közintézményekben a Székely Figyelő Alapítvány. Az ügyben három éve pereskedő civil jogvédő szervezet cáfolja Emil Boc elutasító állításait.