
Archív felvétel
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott pénteki ellenfele, a holland csapat még erősebb is, mint a német, amelytől tanítványai szeptemberben 5-0-s vereséget szenvedtek a Nemzetek Ligájában.
2024. október 10., 15:332024. október 10., 15:33
„Az elmúlt két évben, 2022 szeptembere óta összesen négy meccset vesztettünk, azok közül az írországi számít kivételnek, mert saját rögzített helyzetünkből kaptuk a vereséget jelentő gólt, ennek ellenére végig mi diktáltunk. Az egy balszerencsés találkozó volt. A másik három kudarcból kettőt a németektől, egyet a svájciaktól szenvedtünk el, akik a világranglistán az első 15 között vannak. Hollandia a hetedik, azaz nem kell Einsteinnek lenni, hogy tudjuk, különösen nehéz összecsapás vár ránk. Elég megnézni, hol játszanak a futballistái, ez alapján Hollandia talán erősebb is, mint Németország” – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatóján a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető.
A 60 éves tréner kifejtette, arra számít, hogy a rivális dominálni fog, törekszik majd a labdabirtoklásra és diktálni fogja a ritmust.
– beszélt a várakozásairól Rossi, aki fontosnak nevezte még a rögzített helyzetek kihasználását.
Rossi elárulta, Balogh Botond az utolsó bajnoki meccsén kapott egy rúgást, Telkiben pedig kiderült, hogy súlyosabb, mint amire számítottak, ezért eddig nem edzett. Csütörtökön ugyan már fog, de ugyanúgy külön, mint Sallai Roland.

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar labdarúgó-válogatott, amely jövő pénteken Hollandiát fogadja, két hét múlva pedig Bosznia-Hercegovina vendégeként lép pályára a Nemzetek Ligájában.
A magyar válogatott kispadján 69. meccsével Sebes Gusztávot utolérő szakember az MTI érdeklődésére kifejtette, bár új szabályokat vezettek be a felkészülés során, mert a nyári Európa-bajnokság alatt sok időt töltöttek együtt, ezért a pontosság és a feszesség kicsit elveszett. Hozzátette, nem zárdához hasonlítható előírások ezek, csupán kis rendet szerettek volna bevezetni.
Új helyzet neki, vannak dinamikák, amit még meg kell értenie, de a futballistáknak és a szakmai stábnak is rendelkezésére áll.
Nagy Zsolt korábbi játékostársával kapcsolatban azt hangsúlyozta, ugyanazt a habitust hozza, mint futballistaként, odafigyel mindenre, motivál mindenkit. Személy szerint nagyra tartja és nagyon odafigyel rá, ahogy mindenki más is.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a németektől elszenvedett szombati 5-0-s vereség során a csapat az első félidőben elfogadható teljesítményt nyújtott, a másodikban viszont „eltűnt a pályáról”.
„Mindenre nagyon oda kell figyelni, mert ha mindenki a legjobbját nyújtja, akkor is nagyon nehéz mérkőzés lesz. Ha csapatként tudunk együttműködni, akkor talán jó eredményt tudunk elérni, ami ebben az esetben nem csak a győzelmet jelentené” – mondta a Puskás Akadémia játékosa, aki kiemelte,
Nagy Zsolt a végső helyezésről nem beszélt mondván, mindig a soron következő mérkőzés van fókuszban. Azt tartja fontosnak, hogy a meccs után egymás szemébe tudjanak nézni, egyénileg pedig tükörbe.
A telt házas Puskás Arénában a svájci Lukas Fähndrich sípjelére 20.45-kor kezdődik a találkozó, melyet a magyarok egy ponttal a sereghajtó pozícióból várnak.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Dibusz – Fiola, Orbán, Dárdai M. – Bolla, Schäfer, Nagy Á., Nagy Zs. – Csoboth, Szoboszlai – Varga B.
A csoportjából százszázalékos mérleggel érkező magyar válogatott sokáig szoros meccset vívott Hollandiával, amely ellen azonban végül 16-11-re nyert a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság első középdöntős mérkőzésén.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
szóljon hozzá!