
Szüreti bál Kalotaszentkirályon csőszök és csőszlányok táncával
Fotó: Foto Loco / Balogh Tibor
Mustillat és magyar népzene járja át november elején a kolozsvári Fogoly utcát, ahol vásárral egybekötött rendezvénysorozattal csempésznek be egy kis őszi hangulatot. A szervező Pro Agricultura Egyesület elnöke, Antal Géza a Szüreti kavalkád elnevezésű esemény céljáról, a bemutatkozó borászokról, termelőkről beszélt a Krónikának. A szüreti rendezvények hagyományát ugyanakkor Kolozs megye számos településén próbálják feleleveníteni, megőrizni.
2024. október 10., 18:452024. október 10., 18:45
2024. október 10., 22:082024. október 10., 22:08
Szüreti kavalkádra hívják a kincses város apraját-nagyját november 9–10. között, amikor a Fogoly utcában kínálnak finom falatokat helyi termelők, közben pedig báb- és néptáncelőadások, koncertek szórakoztatják a résztvevőket. A szervező Pro Agricultura Egyesület elnöke, Antal Géza szerint
ugyanakkor a kavalkádon egyrészt a Kolozs megyei termelőknek, másrészt a kevésbé ismert borászoknak szeretnének bemutatkozási lehetőséget nyújtani. „Erdély több borvidékéről érkeznek borászok, olyanok, akiket talán nem ismer mindenki, és nem tudja róluk, hogy itt dolgoznak, és minőségi nedűket készítenek.
hozzátéve, hogy ezen kívül a termelői vásárban mézet, gyümölcsleveket, lekvárokat, szörpöket, tejtermékeket – tehát mindenféle finom portékát megtalálnak az érdeklődők.
A kavalkád keretében Kolozs megyei termelők kínálják a finom falatokat
Fotó: Facebook/Bejön a vidék
Antal Géza arról is beszélt lapunknak, hogy a vásár ideje alatt színpadi műsorokkal is várják a résztvevőket, s bár a novemberi időjárás nem biztos, hogy kedvező lesz, egy kis utcabáli hangulatot is szeretnének becsempészni Kolozsvár szívébe.
A program hamarosan teljes egészében elérhetővé válik a Facebook-eseményben, az érdeklődők addig is
A Junior Prima díjas formációt Tárkány-Kovács Bálint cimbalomművész és dalszerző alapította, akit dalai, szövegei, átdolgozásai megvalósításban zenésztársai segítik: Fekete Borbála és Viszkeleti Júlia csodálatos énekével, Rónai Zsolt virtuóz és érzékeny gitárjátékával, Fekete Márton és Molnár Péter lendületes brácsa és bőgő kíséretükkel.
A saját szövegeken kívül vers-megzenésítéseket is ír, népköltésekkel, és olyan magyar költők remekeivel mint Ady Endre, József Attila, Babits Mihály, Lackfi János, Pilinszky János és mások. Tárkány-Kovács Bálint zenéje eredeti szerzeményei mellett hol népzenei témákat vegyít jazz, blues vagy pop elemekkel, hol fordítva, egy-egy jazz vagy pop dalt alakít át népzenei eszközökkel. A zenekar 15 éves fennállása alatt eddig 5 nagylemezt készített, gyakori fellépője nemzetközi fesztiváloknak, Magyarországon és külföldön egyaránt.
A báltermet szüretkor hagyományosan szőlővel díszítik fel
Fotó: Foto Loco / Balogh Tibor
A szüreti rendezvények hagyományát ugyanakkor több Kolozs megyei településen próbálják feleleveníteni, megőrizni csőszfelvonulással, énekkel, tánccal és bállal. A Kolozsvártól negyven kilométerre fekvő Kidében a helyi ifjúság szervez szüreti mulatságot október 12-én, amikor
Szintén szombaton Kalotaszentkirályon is várják a mulatni vágyókat, akiknek a szervező fiatalok hagyományszerűen azt üzenik, hogy „aki nem jön el a bálba, törjön el az ágya lába s nőjön árvacsalán az udvarába”. A következő hétvégén, október 19-én pedig Magyarszováton kínálnak hagyományos szórakozási lehetőséget, felvonulással, néptánccal és hajnalig tartó szüreti bállal.
Egy platinagyűrűt árvereznek el a jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark aukciós ház.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
szóljon hozzá!