
Kiváltotta a kompátkelést
Fotó: Facebook/De la Dunărea de Jos
Az átadása óta eltelt alig valamivel több mint egy év alatt immár negyedszer aszfaltozzák újra teljes egészében a brăilai Duna-hidat. A csaknem két kilométer hosszú, Romániában a legnagyobb, Európában a harmadik leghosszabb híd felavatása óta több hibát is ki kellett javítania a kivitelezőnek.
2024. október 10., 15:112024. október 10., 15:11
Szerdán kezdték meg az aszfaltozási munkálatokat a Tulcea–Brăila menetirányban. A gépjárművek felváltva használhatják az első és a második forgalmi sávot, a sebességet pedig 30 km/órára korlátozták.
A híd egyébként az utolsó átkelő a folyamon, mielőtt az a tengerbe torkollik. Közvetlenül az átadás után a gépjárművezetők és a sajtó is több rendelleneséget jelzett: a korlátok csavarjainak meglazulásától kezdve az aszfaltréteg „hullámzásán” át a hídhoz vezető felhajtó megsüllyedéséig több hibát kellett kijavítani a kivitelezőnek.
Az aszfaltozásnak immár negyedszer fognak neki, mert az előző rétegeket – Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter szerint – silány minőségű aszfaltból öntötték. A tárcavezető egyébként korábban kijelentette, hogy
amíg a WeBuild vállalat (korábban Astaldi S.P.A.–IHI Infrastructure System cégtársulás) ki nem javítja hibákat.
Alin Şerbănescu, a közúti infrastruktúrát kezelő hatóság (CNAIR) sajtószóvivője az Agerpresnek azt nyilatkozta, hogy a kivitelező ezúttal egy olaszországi laboratóriumban kidolgozott speciális recept alapján készített aszfaltot használ. „Az ígéret szerint ezután nem lesz hasonló probléma, ez az aszfaltréteg ellenálló lesz a teherforgalomnak és az időjárás viszontagságainak is. Valóban, a brăilai Duna-híd egyedinek számít Romániában, és ha minden eleme speciális, akkor az aszfaltnak is annak kell lennie” – mondta a szóvivő.
A munkálatok az ígéret szerint hat napig tartanak.

Felvatták csütörtökön Brăila mellett az öt év alatt elkészült új Duna-hidat, amely csaknem kétkilométeres hosszával és 1120 méteres támaszközével az Európai Unió harmadik leghosszabb függőhídjává vált.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
szóljon hozzá!