A romániai alkalmazottak alig 12 százaléka kapott legalább az infláció mértékének megfelelő béremelést 2023-ban, ugyanakkor 58 százalék azt tervezi, hogy külföldön vállal munkát idén.
Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.
Erdélyi turné keretében lépnek színpadra a napokban a Budapesti Operettszínház művészei. Oszvald Marika, Peller Károly és Faragó András előadásában az operettirodalom legnépszerűbb szerzői, köztük Kálmán Imre, Lehár Ferenc örökzöldjei csendülnek fel.
Éves viszonylatban 8 százalékkal csökkent a külföldi befektetések értéke Romániában az év első két hónapjában – közölte pénteken a Román Nemzeti Bank (BNR).
Különleges élményben lesz részük azoknak a kolozsvári mozinézőknek, akik szombatra jegyet váltanak a Lassie - Állati mentőakció (Lassie – A New Adventure) című filmre.
Szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára szervez terápiás programot Magyarózdon a Bonus Pastor Alapítvány.
A bukaresti Sfântul Pantelimon kórháznál elrendelt vizsgálat az első eredmények szerint nem tárt fel olyan adatokat, amelyek az intenzív osztályon elhunyt betegek félrekezelésére utalnának – nyilatkozta Bogdan Socea, az egészségügyi intézmény menedzsere.
Márciusban Románia 2070 tartózkodási engedélyt adott ki az ukrajnai háború elől menekülő, ideiglenes védelemben részesülő külföldiek számára, az ilyen jogcímen kiállított dokumentumok száma 2022. március 18. óta elérte az 158 112-t.
A magyar és román piacnak köszönhetően nőtt az osztrák SW Umwelttechnik építőipari vállalat értékesítési árbevétele 2023-ban, üzemi eredménye és nyeresége azonban kissé csökkent – derül ki a cég honlapján pénteken publikált éves jelentésből.
Fontos történések, illetve megvalósítások nyomába eredtek a kolozsvári Mathias Corvinus Collegium legutóbbi rendezvényének meghívottjai.
Újabb rekordot döntött az arany ára: a Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint pénteken a csütörtöki 347,0367 lejről 359,6861 lejre nőtt a hivatalos árfolyam.
A közlekedési minisztérium kiadta az építési engedélyt az Arad és Temesvár közötti 48 kilométeres vasútvonal korszerűsítésére, valamint további 6 kilométernyi sínpár újul meg Arad térségében – jelentette be pénteken Sorin Grindeanu szaktárcavezető.
Ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma Arad megyében, a hatóságok azt javasolják a kisgyerekek szüleinek, fogadják meg szakembereknek a védőoltás felvételére, a fertőző betegség megelőzésére vonatkozó ajánlását.
Öttagú család – két felnőtt és három gyermek – került kórházba, miután a saját háztáji gazdaságukban nevelt sertés húsából ettek – közölte pénteken a Szatmár megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA).
Csoma Botond RMDSZ-es parlamenti képviselő lesz a szövetség jelöltje a Kolozs megyei tanácselnöki tisztségért folyó küzdelemben a június 9-ei helyhatósági választásokon – döntött csütörtöki ülésén Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa.
Iszlamista indíttatású terrormerénylet előkészítésének gyanújával tartóztattak le három fiatalkorút a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban – közölte pénteken a düsseldorfi főállamügyészség.
Februárban januárhoz képest 17 lejjel (0,3 százalékkal) 4876 lejre nőtt a nettó átlagbér – közölte az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 7990 lej volt az idei második hónapban, 14 lejjel (0,2 százalékkal) több, mint egy hónappal korábban.
A dél-ukrajnai Dnyipropetrovszk és Herszon megyében az energetikai infrastruktúrát támadták orosz drónok az éjszaka – közölték pénteken az ukrán hatóságok.