Hirdetés
Iohannis: addig maradok a helyemen, amíg az utódom leteszi az esküt

Iohannis: addig maradok a helyemen, amíg az utódom leteszi az esküt

Az alkotmány értelmében addig maradok a tisztségemben, amíg Románia újonnan megválasztott elnöke leteszi hivatali esküjét – jelentette be Klaus Iohannis államfő azok után, hogy az alkotmánybíróság érvénytelenítette az államelnök-választás első fordulóját.

2024. december 06., péntek

Lavina? A parlamenti választásokat is megismételtetné két törpepárt

A parlamenti választások érvénytelenítését kérte pénteken a bukaresti legfelsőbb bíróságtól az Igazságot és Tiszteletet Mindenkinek Európában (DREPT) elnevezésű párt elnöke. Hasonló ötlettel rukkolt elő a Megújítjuk Románia Európai Projektjét (REPER) is.

Lavina? A parlamenti választásokat is megismételtetné két törpepárt
2024. december 06., péntek

Belső vizsgálat rendőrök ellen, akik szemtanúk szerint „túlbuzgók” voltak két betörő ártalmatlanításakor

Kényszerítéssel tudtak csak kihallgatásra kísérni két, betöréssel gyanúsított férfit az Arad megyei Lippán a rendőrök, akik ellen belső vizsgálat indult, mert a szemtanúk szerint „aránytalan” eszközöket vetettek be az intézkedés során.

Belső vizsgálat rendőrök ellen, akik szemtanúk szerint „túlbuzgók” voltak két betörő ártalmatlanításakor
Hirdetés
2024. december 06., péntek

Olvasásnépszerűsítés TikTokon – az önkifejezés megváltozott tereiben is él a könyv, az irodalom iránti igény

Olvasás közben magunk mögött hagyjuk a stresszt, megnyugszunk, olyan, mintha meditálnánk. A mai rohanós tempójú életmódunkban kimondottan jót tesz, ha időnként szünetet tartunk – vallja Birta-Székely Noémi kolozsvári irodalomterapeuta, egyetemi oktató.

Olvasásnépszerűsítés TikTokon – az önkifejezés megváltozott tereiben is él a könyv, az irodalom iránti igény
2024. december 06., péntek

Büntetőeljárás indult Călin Georgescu választási kampányának ügyében

Büntetőeljárást indított pénteken a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu elnökválasztási kampányával kapcsolatban.

Büntetőeljárás indult Călin Georgescu választási kampányának ügyében
Hirdetés
2024. december 06., péntek

Kelemen Hunor: mielőbb új parlament, kormány kell, mielőtt teljes káoszba fordul az ország

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mielőbb meg kell alakulnia az új parlamentnek és kormánynak, mert ezen intézmények nélkül „pillanatok alatt a teljes káoszba fordul az ország”.

Kelemen Hunor: mielőbb új parlament, kormány kell, mielőtt teljes káoszba fordul az ország
2024. december 06., péntek

„Káosz”, „dráma”: Breaking News-ként kezelte a külföldi média a román alkotmánybíróság döntését

A romániai elnökválasztás első fordulójának érvénytelenítéséről számos külföldi sajtóorgánum – köztük a The Guardian, az AP, az AFP, a Reuters és az Euronews – is Breaking News-ként számolt be.

„Káosz”, „dráma”: Breaking News-ként kezelte a külföldi média a román alkotmánybíróság döntését
Hirdetés
2024. december 06., péntek

„Igazságos megoldás”, „Jó hír”, „Anarchia”, „Államcsíny” – Eltérően reagáltak a pártelnökök az államfőválasztás lefújására

Különbözőképpen reagáltak a román parlamenti pártok vezetői a bukaresti alkotmánybíróság (CCR) pénteki határozatára, amelyben érvénytelenítette az államelnök-választás november 24-én lebonyolított első fordulójának eredményét.

„Igazságos megoldás”, „Jó hír”, „Anarchia”, „Államcsíny” – Eltérően reagáltak a pártelnökök az államfőválasztás lefújására
2024. december 06., péntek

„Mondjon le!”: felróják Toni Greblának, hogy Călin Georgescuhoz közel álló személyek körében tűnt fel

Több civil szervezet Toni Greblának, az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnökének lemondását követelte pénteken a pártatlanságát és integritását megkérdőjelező oknyomozó sajtóanyagok közzétételét követően.

„Mondjon le!”: felróják Toni Greblának, hogy Călin Georgescuhoz közel álló személyek körében tűnt fel
2024. december 06., péntek

Magyarországon és Romániában csökkent az egyik legnagyobb mértékben a GDP

A szezonálisan kiigazított adatok szerint a GDP 0,4 százalékkal nőtt az euróövezetben és az EU-ban 2024 harmadik negyedévében az előző három hónaphoz képest, a legjelentősebb visszaesést Magyarországon, Lettországban és Romániában jegyezték.

Magyarországon és Romániában csökkent az egyik legnagyobb mértékben a GDP
2024. december 06., péntek

Érvénytelenítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Az alkotmánybíróság pénteken érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulóját, és úgy döntött: elölről kell kezdeni a teljes választási folyamatot.

Érvénytelenítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2024. december 06., péntek

Soltész Miklós: köszönjük a külhoni magyarok megbocsátását a húsz évvel ezelőtti bűnért

Köszönjük a külhoni magyarok megbocsátását a húsz évvel ezelőtti bűnért és az elmúlt 15 év nagyszerű együttműködését – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Soltész Miklós: köszönjük a külhoni magyarok megbocsátását a húsz évvel ezelőtti bűnért
Hirdetés
2024. december 06., péntek

A börtönökben is nagy a szavazókedv

Az Országos Börtönigazgatóság (ANP) pénteki közleménye szerint mintegy 20 600 fogvatartott jelezte szándékát, hogy szavazni kíván vasárnap az elnökválasztás második fordulójában.

A börtönökben is nagy a szavazókedv
A börtönökben is nagy a szavazókedv
2024. december 06., péntek

A börtönökben is nagy a szavazókedv

2024. december 06., péntek

Törvénnyel kellene helyzetbe hozni a mezőgazdasági kistermelőket

A gazdák értékesítési gondjaira megoldásként ajánlott rövid értékesítési láncok egyelőre nem bizonyulnak mentőövnek a romániai gazdatársadalom számára. Szakpolitikussal jártuk körül, mi jelenthetné a megoldást a nehezen kezelhető helyzetre.

Törvénnyel kellene helyzetbe hozni a mezőgazdasági kistermelőket
2024. december 06., péntek

Több ezer ember menekült el Szíria harmadik legnagyobb városából

Több ezer ember menekült el a közép-szíriai Homszból, az ország harmadik legnagyobb városából péntekre virradóan – közölte egy háborús megfigyelő szervezet és helyi civilek.

Több ezer ember menekült el Szíria harmadik legnagyobb városából
Hirdetés
2024. december 06., péntek

A vártnál gyengébben teljesít a román gazdaság a statisztikai intézet szerint is

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) lefelé módosította az idei harmadik negyedévi gazdasági növekedésre vonatozó előrejelzését, miután előző jelentésében úgy becsülte, hogy a bruttó hazai termék (GDP) stagnálni fog az előző negyedévhez képest.

A vártnál gyengébben teljesít a román gazdaság a statisztikai intézet szerint is
2024. december 06., péntek

Az AUR-vezér szerint a hatóságok próbálnak ráijeszteni Călin Georgescu támogatóira

George Simion, a szélsőjobboldali AUR vezetője azt állítja, hogy a romániai hatóságok próbálnak ráijeszteni azokra az influenszerekre, akik kiálltak a Călin Georgescu független államfőjelölt mellett, hogy vonják vissza támogatásukat.

Az AUR-vezér szerint a hatóságok próbálnak ráijeszteni Călin Georgescu támogatóira
Hirdetés
2024. december 06., péntek

Orbán Viktor: az erdélyi magyarok képesek beazonosítani és elhárítani a veszélyt

Romániában veszélyes helyzet jött létre, az erdélyi magyarok azonban képesek felismerni és elhárítani a veszélyt – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában a romániai <

Orbán Viktor: az erdélyi magyarok képesek beazonosítani és elhárítani a veszélyt
Hirdetés
Hirdetés