Hirdetés

„Igazságos megoldás”, „Jó hír”, „Anarchia”, „Államcsíny” – Eltérően reagáltak a pártelnökök az államfőválasztás lefújására

államfőválasztás

Érvénytelenítette a taláros testület az államfőválasztás első fordulójának eredményét

Különbözőképpen reagáltak a román parlamenti pártok vezetői a bukaresti alkotmánybíróság (CCR) pénteki határozatára, amelyben érvénytelenítette az államelnök-választás november 24-én lebonyolított első fordulójának eredményét, és elrendelte a teljes választási folyamat elölről kezdését.

Hírösszefoglaló

2024. december 06., 16:492024. december 06., 16:49

2024. december 06., 17:152024. december 06., 17:15

Marcel Ciolacu miniszterelnök közösségi oldalán posztolt bejegyzést szentelt a rendkívüli döntésnek. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, államfőjelöltje – aki november 24-én a harmadik helyen végzett, így nem jutott be a döntő fordulóba – megállapította, hogy az alkotmánybíróság döntése az „egyetlen igazságos megoldás”, miután nyilvánosságra kerültek a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülésén bemutatott dokumentumok, amelyekből kiderül, hogy Oroszország beavatkozása durván torzította a szavazás eredményét.

Idézet
Az elnökválasztást meg kell ismételni” – írta bejegyzésében a kormányfő.

Ciolacu hozzátette: a hatóságoknak ki kell deríteniük, hogy kik az elnökválasztás masszív befolyásolására tett kísérlet felelősei. Szerinte a romániai polgároknak egyértelmű, bizonyítékokon alapuló válaszokra van szükségük a hatóságok részéről, mivel az állami intézményekbe és az ország működését megalapozó demokratikus folyamatokba vetett bizalom alapvetően ettől a vizsgálattól függ.

Hirdetés

A miniszterelnök a parlamenti mandátumok hitelesítését és az Európa-barát pártok által támogatott kormány felállítását nevezte a legsürgősebb teendőnek. Emlékeztetett arra, hogy erről korábban szándéknyilatkozatot írt alá a PSD, az RMDSZ, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a nemzeti kisebbségek frakciója. Cioalacu bejegyzése szerint az új, Európa-barát kormány kinevezése fontos jelzés az üzleti szféra és a külföldi befektetők számára, tekintettel az elmúlt két hét aggasztó fejleményeire.

Homlokegyenest másképp értékeli a kialakult helyzetet Elena Lasconi, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, államfőjelöltje, aki a független Călin Georgescu mögött, a második helyen jutott be az államfőválasztás második fordulójába.

Lasconi bírálta az alkotmánybíróság pénteki döntését, szerinte a „román állam lábbal tiporta a demokráciát” és anarchiába taszította az országot. Kijelentette, hogy meg kellett volna tartani az elnökválasztás második fordulóját. „Tiszteletben kellett volna tartanunk a román nép akaratát. Akár tetszik, akár nem, (...) kilencmillió román állampolgár – belföldön és a diaszpórában egyaránt – törvényes és legitim szavazatával kifejezte, hogy melyik jelöltet akarja államfőnek” – nyilatkozta Lasconi.

George Simion államcsínynek nevezte az elnökválasztási folyamat érvénytelenítését.

„SZÉGYEN!!! Államcsíny van folyamatban! Nem vonulunk utcára, nem hagyjuk magunkat provokálni, ennek a rendszernek demokratikus úton kell megbuknia” – írta az ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Facebook-bejegyzésében. Mint ismert, Simion sem jutott be a második fordulóba, amely után bejelentette, hogy pártjával együtt Călin Georgescut támogatja.

Az AUR elnöke szerint a politikai alapon mandátumot szerzett kilenc alkotmánybíró azért hozott ilyen döntést, mert egy „rendszeren kívüli” jelölt komoly esélyt kapott az államfői tisztség megszerzésére. Simion sérelmezte, hogy ugyanaz az alkotmánybíróság érvénytelenítette pénteken az elnökválasztást, amelyik néhány nappal ezelőtt ugyanazt a folyamatot érvényesnek nyilvánította. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy a külföldi szavazókörzetekben már péntek reggel megkezdődött a szavazás.

Simion nyugalomra intette a lakosságot, arra szólítva fel az embereket, hogy a hírre ne reagáljanak erőszakkal.

„Ezért a visszaélésért demokratikus úton kell kiszabniuk a büntetést az állampolgároknak! Várjuk az alkotmánybíróság indoklását, de ettől a pillanattól kezdve már nem beszélhetünk demokráciáról Romániában, ez egy kintről irányított csoportok érdekeit szolgáló állam. Nem adjuk fel! A végsőkig harcolni fogunk!” – üzente a szélsőségesen nacionalista AUR vezetője.

Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke és államfőjelöltje szerint az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás teljes folyamatának megismétléséről hozott döntése példa nélküli a romániai demokrácia történetében, és nehéz próbatétel az ország demokratikus intézményei számára. „Egy ilyen fontos pillanatban elengedhetetlenül higgadtságot, egységet és érettséget kell tanúsítanunk, előtérbe helyezve az ország érdekeit és a demokratikus értékek védelmét” – írta Facebook-oldalán a politikus, aki ugyancsak nem jutott be a második fordulóba.

Bejegyzése szerint Ciucă támogatja a választásokkal kapcsolatos gyanúk tisztázását és „a nép valódi akaratát tükröző” tisztességes választások megtartását.

Nicolae Ciucă úgy értékelte, hogy az ország csak a párbeszéd, az átláthatóság és a jogállamiság tiszteletben tartása révén tud túllépni ezen a pillanaton. „Romániának stabilitásra, jövőképre és valamennyi felelős politikai erő együttműködésére van szüksége. Ezekben a bizonytalan időkben arra kérem önöket, hogy maradjunk egységesek és cselekedjünk éretten” – írta a kudarca után a pártelnökségről lemondott Ciucă. Előzőleg Valeriu Iftime, a PNL első alelnöke úgy nyilatkozott: a teljes elnökválasztási folyamat érvénytelenítése „a legjobb hír a romániaiak számára”. Szerinte „Románia jobb sorsot érdemel”, és az alkotmánybíróság döntésének engedelmeskedve nulláról meg kell szervezni az államelnök-választást.

Érthető módon üdvözölte a Román Nemzeti Konzervatív Párt (PNCR) elnöke, Cristian Terheş az alkotmánybíróság döntését, amellyel a testület érvénytelenítette az első elnökválasztási forduló eredményét, és elrendelte a teljes választási folyamat újrakezdését.

A politikus az Agerpres hírügynökségnek adott nyilatkozatában emlékeztetett, hogy államfőjelöltként és a PNCR elnökeként is beadvánnyal fordult az alkotmánybírósághoz, előbb az első forduló eredményeinek, majd – a választások befolyásolásáról szóló jelentések titkosításának feloldása után – a teljes választási folyamatnak az érvénytelenítését kérve. Akkor a taláros testület elutasította az óvást. „A választások tisztaságának aláásása támadás Románia szuverenitása ellen” – fogalmazott Cristian Terheş.

Mint arról beszámoltunk, a bukaresti alkotmánybíróság pénteken érvénytelenítette az első elnökválasztási forduló eredményét, és úgy döntött, hogy elölről kell kezdeni a teljes választási folyamatot.

korábban írtuk

Érvénytelenítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét
Érvénytelenítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Az alkotmánybíróság pénteken érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulóját, és úgy döntött: elölről kell kezdeni a teljes választási folyamatot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében

A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében
Hirdetés
2026. január 16., péntek

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül

A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül
2026. január 16., péntek

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás

Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás
2026. január 16., péntek

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság

Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök

A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök
2026. január 15., csütörtök

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok

A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok
2026. január 15., csütörtök

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára

A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás
2026. január 15., csütörtök

Áldozatokat követel az influenza

Újabb kilenc elhalálozást okozott az influenzavírus Romániában a múlt héten; ezzel húszra nőtt az idei influenzaszezon haláleseteinek száma – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Áldozatokat követel az influenza
Áldozatokat követel az influenza
2026. január 15., csütörtök

Áldozatokat követel az influenza

2026. január 15., csütörtök

Nicușor Dan: Románia egy nemzeti megbékélési folyamat kezdetén áll

Románia egy mélyreható nemzeti megbékélési folyamat és az államhatalmi ágak közötti egyensúly újjáépítésének kezdetén áll – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan a Bukarestbe akkreditált nagykövetekkel tartott éves találkozóján.

Nicușor Dan: Románia egy nemzeti megbékélési folyamat kezdetén áll
Hirdetés
Hirdetés