– A második olimpiájára készül, de a 2008-as pekingi játékokhoz képest ezúttal más színekben. És milyen érzésekkel?

– Egy sportoló számára az olimpia a csúcs, olyan, mint a királynőnek a korona. A legnagyobb dolog az életében, hogy részt vehet egy olimpián, képviselheti az országot. Megtiszteltetés, nagyon örülök neki.

– Ön lesz az egyetlen magyar női kézilabdázó Rio de Janeiróban. Elgondolkodott már azon, miként alakul a pályafutása, ha Németh András akkori szövetségi kapitány tavaly nem késik egy hetet a magyar válogatottba való meghívásával ahhoz képest, hogy igent mondott a román felkérésre?

– Akkor szó volt róla, valóban vártam a meghívást, de őszintén szólva erről már nem szeretnék nyilatkozni. Megtiszteltetés volt, hogy Tomas Ryde, a román válogatott svéd szövetségi kapitánya felfigyelt a játékomra, és ma is számít rám. Nagyon örültek a csapattársaim is, hogy velük lehetek, a válogatott nagy részével, körülbelül tíz játékossal együtt játszottam Nagybányán is. Örülök, hogy mehetek, hiszen mint mondtam már, egy olimpia mindenkinek a legnagyobb dolog.

– Milyen visszajelzéseket kap?

– Nagyon sokan sms-eznek, hívnak, hogy szurkolnak nekem és a csapatnak, és sokan fogják követni a mérkőzéseket Magyarországról is. Ez nagyon megható. Köszönöm is a szurkolóknak az eddigi biztatást, a kitartást, sokat számít a tőlük kapott szeretet, energia és buzdítás.

– A román válogatottal már túl van egy decemberi világbajnokságon, amelyen a nem túl fényes csoportmérkőzéseket követően ragyogó teljesítményt nyújtottak, megszerezve a bronzérmet. Ezek szerint nem volt nehéz a beilleszkedés.

– Nagyon kemény ellenfeleink voltak a csoportban, ezért nehézkesen indult a dániai vb, nem úgy, ahogy szerettük volna. Aztán volt egy csapatgyűlésünk, amelyen csak a játékosok voltak jelen, meg tudtunk nyílni egymás előtt, átbeszéltünk sok mindent, ami meglátszott a brazilok elleni mérkőzésen, hiszen a kezünkbe vettük az irányítást, és hála istennek, sikerült eljutnunk a bronzmérkőzésig, amit megnyertünk. Sikerült beilleszkednem, a lányok nagy részét jól ismerem Nagybányáról, ma már oszlopos tagja vagyok a román válogatottnak. Annak külön örülök, hogy Tomas Ryde a védekezésben nagymértékben rám számít, mindig kikéri a véleményemet, ez pluszmotiváció.

– Gondolom, Dániában fél szemmel követte Görbicz Anitáék szereplését is. Mit szólt a magyar együttes 11. helyet érő, halvány teljesítményéhez?

– Sajnáltam, hogy elég hamar hazautaztak a lányok. Többekkel beszélgettem azok közül, akikkel anno még együtt játszottunk, szomorúak voltak. Mindenkinek más a felfogása a kézilabdáról, lehet, a fiatalság is másképp gondolkodik. A kézilabda nagyon szép sport, és küzdeni kell az utolsó percig. Meglehet, náluk picit ez hiányzott.

– A román válogatott júliusi norvégiai tornáját követően a szövetségi kapitány a játékosok gyorsaságát és állóképességét hiányolta. Milyen állapotban, felkészülési szinten utazik a csapat Rióba?

– Úgy érzem, hogy jó állapotban vagyunk. Az első két hét valóban nagyon kemény volt, főleg az erőnléti edzéseken volt a hangsúly, rengeteg volt a futás és a konditermi edzés, emellett taktikailag is készültünk. A norvégiai tornán már jobban látszott, hogy körülbelül hol tart a csapat, a spanyolok elleni utolsó mérkőzés nagyon jól sikerült, mondhatni kissé magunkhoz tértünk. Leszámítva két Európa-bajnoki selejtezőt, másfél hónappal a román bajnokság befejeződése után ezek voltak az első mérkőzéseink, és a hosszabb szünethez képest elég jól játszottunk.

Még ki lehetett javítani a hibákat, videóztunk, taktikai dolgokról egyeztettünk, megbeszéltük, mi hiányzik, mire fektessünk nagyobb hangsúlyt. Tehát a felkészülés megvolt, még a hétvégén is edzőmérkőzéseket játszottunk, hétfőn pedig utazunk Brazíliába. Bár még nem tudjuk, hogy kivel, várhatóan kint is lesz edzőmeccsünk, emellett pedig meg kell szoknunk az ottani környezetet, az időeltolódást, ami ha jól tudom, hat óra. Remélem, mindezeket sikerül mihamarabb egyeztetni a mi bioritmusunkkal, hogy csak a kézilabdára kelljen koncentráljunk.

– És miként sikerült a felkészülés Önnek? Különös tekintettel arra, hogy épp ebben az időszakban, az olimpia előtt kényszerült klubot váltani.

– Jól sikerült, az egy hónapos nyári szünetre egyéni programot kaptunk. Miközben ezt végeztem, vizsgáim is voltak a Debreceni Egyetem jogi szakán, ahol muszáj volt mindent összesűríteni, de ez is ment. Erőnlétileg is jól érzem magam, az orvosi vizsgálatok szerint jó formában vagyok.

– A Román Kupa májusi négyes döntőjének bronzmérkőzése után megkönnyezte, hogy a Nagybányai HCM széthullása miatt távoznia kell a bajnoki ezüstérmes kézilabdacsapattól. Miért éppen a Brăilai Dunăreának mondott igent?

– Nagyon nehéz volt az elválás, hiszen a Nagybányán eltöltött három év alatt sok barátságra és ismeretségre tettem szert, a csapaton belül pedig nagyon jó atmoszféra alakult ki. A klubnál kialakult körülményekhez, problémákhoz képest nagyon összetartó társaság voltunk, ezért is voltam annyira magam alatt. Sajnálom, hogy nem volt, aki megmentsen egy ilyen csapatot. Annál is inkább, mivel Nagybányán az emberek imádják a kézilabdát, így nagy szükség lett volna rá.

Több megkeresésem volt Magyarországról, Németországból, Franciaországból, valamint romániai csapatoktól is, mégis a Brăila mellett döntöttem, amelynek edzőjével, Costică Buceschivel sokat dolgoztam együtt Nagybányán, nagy szakembernek tartom. Ugyanakkor három másik válogatottbeli társam is oda igazolt, ami sokat számít a jövőre nézve. Arról nem beszélve, hogy az EHF-kupában is szerepel a csapat.

– Mi a cél az olimpián a válogatott számára, illetve mire lesznek képesek a tavaly is a világ legjobb játékosának választott Cristina Neagu vezérletével?

– Igazából minden sportoló a legfényesebb éremről álmodozik, mi is ezért küzdünk, és megteszünk érte mindent. Persze kell hozzá szerencse is, taktikai felkészültség és sok minden más, ami viszont a legfontosabb, hogy egységesek maradjunk az utolsó meccsekig, percekig, ameddig csak engedi a jó Isten, hogy eljussunk. Bízom benne, hogy ez a dobogó minél magasabb foka lesz, megérdemelnénk. A csapat többi tagjával beszélgetve azt látjuk a legfontosabbnak, hogy játsszunk, élvezzük a kézilabdát. Nem kell egyből a legutolsó mérkőzésre gondolni, most az első, Angola elleni a legfontosabb, majd ha azon túlvagyunk, akkor a következő. Most nem arra kell gondolni, hogy Norvégiával játsszuk az utolsó meccset.

– És milyen eredménnyel lenne elégedett Ön? Nyolc éve a 4. helyen végzett a magyar válogatottal.

– Érzésem szerint nagyon megérdemelnénk egy érmet az olimpián. Szép szereplésre vágyom, arra, hogy szép játékot, példát mutassunk a fiataloknak. Eleve már az óriási dolog, ha valaki kijut az olimpiára, ha pedig olyan eredményt tud elérni, ami maradandó, és bekerül a történelembe – mint a magyar válogatott 4. helye Pekingben, ami szintén fantasztikus volt –, az még nagyobb teljesítmény. Sokat számít nekünk is, de a fiataloknak is, akiket arra biztat, hogy sportoljanak, mert van miért dolgozni, ennyi munkát és energiát belefektetni a kézilabdába.