
A Craiova és Bukarest közötti távon helyezték üzembe szombaton az első román gyártású villanyvonatot.
2014. május 25., 20:112014. május 25., 20:11
A Hyperion a hivatalos bejelentések szerint június elsejétől heti három alkalommal teszi majd meg ezt a távot a Román Vasúttársaság (CFR) üzemeltetésében.
A Softronic által gyártott, négy vagonból álló szerelvény 188 férőhelyes. A jövőben két típus fog belőle készülni, az egyik 160, a másik pedig 200 kilométer/órás maximális sebességgel tud majd közlekedni.
A romániaiak csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepek alatt, mint tavaly – derül ki az Avangarde közvélemény-kutatásának kedden ismertetett adataiból.
Az ország egyik legnagyobb bérfuvarozójának számító Speed Taxi 2026 januárjától minden olyan romániai városban elérhető applikációt indít, ahol engedélyezett taxik közlekednek – adta hírül a bukaresti sajtó.
Döntő kamaraként elfogadta a képviselőház keddi ülésén a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó felülvizsgált törvénytervezetet.
Átadták a forgalomnak kedden a moldvai (A7-es) autópálya Focșani és Adjud közötti szakaszát – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Közzétették hétfő este a pénzügyminisztérium honlapján a jövő évi költségvetés elfogadásához szükséges és egyéb stratégiai intézkedéseket tartalmazó úgynevezett salátarendelet tervezetét.
Az idei első tíz hónapban Románia 2,07 millió tonna kőolaj-egyenérték (toe) nyersolajat termelt, 173 400 toe-vel (7,7 százalékkal) kevesebbet, mint 2024 azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
A pékségek több mint hétmillió kalácsot dobnak piacra a téli ünnepek időszakában, de az árak 12 százalékkal magasabbak, mint tavaly – tájékoztatott Aurel Popescu, a Romániai Malom-, Sütő- és Liszttermék-ipari Munkáltatók Szövetségének elnöke.
A Dacia Sandero 2025 első 11 hónapja után is Európa legkelendőbb új autója.
Közös megegyezéssel megszűnik az MVM Csoport és az E.ON Csoport között 2024. december 16-án megkötött adásvételi megállapodás, amely az E.ON Energie Románia 68 százalékos részesedésének megvásárlására vonatkozott.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak egy friss elemzés szerint.
szóljon hozzá!