Hirdetés

Tüntettek a Romsilva alkalmazottai

•  Fotó: gandul.info

Fotó: gandul.info

Mintegy 1500 erdész tüntetett szerdán Bukarestben, a kormány épülete előtt a faanyag értékesítésére vonatkozó, 2015/924-es számú határozat miatt, amely állításuk szerint egyrészt korlátozza a Romsilva állami erdészet kitermelői és feldolgozói tevékenységét, egyes cikkelyei ugyanakkor ellentmondanak az alkotmánynak, illetve az erdészeti törvénynek.

2016. február 24., 20:032016. február 24., 20:03

A tiltakozás résztvevői – akiknek többsége a Romsilva alkalmazottja – a kormányhatározat azonnali módosítását követelték a kabinettől, emellett állami támogatást kértek az erdőtulajdonosok számára a nem fenntartható kitermelés visszaszorítása érdekében.

A News.ro hírportál beszámolója szerint Marian Stoicescu, az erdők védelmével foglalkozó egyesület elnöke rámutatott: a határozat 74. és 75. cikkelye lehetőséget biztosít arra, hogy az állam tulajdonában lévő fenyveseket különböző érdekcsoportoknak szolgáltassák ki, ezzel pedig nem marad esély a hosszú távon fenntartható erdőgazdálkodásra.

A szakértő azt is elmondta: az említett előírások korlátozzák a Romsilva tevékenységét, ez pedig az erdészet 16 ezer alkalmazottjából közel hétezer elbocsátásához vezethet. A két cikkelyt egyébként az állami erdészetnek a határozat novemberi hatálybalépésétől számítva hat hónapon belül kell gyakorlatba ültetnie. Az előírások azt szabályozzák, hogy a Romsilva milyen feltételek mellett termelheti ki, valamint dolgozhatja fel az állami tulajdonban lévő faanyagot.

A megmozdulás résztvevői arra is felszólították a kormányt, hogy tartsa tiszteletben az erdészeti törvény 97. cikkelyét, amely állami támogatás biztosítását írja elő a 30 hektárnál kisebb, magántulajdonban lévő erdőket felügyelőknek. Stoicescu kifejtette: mivel évek óta nem folyósították a segélyt, országszerte több mint 600 ezer erdő maradt felügyeletlenül, ebből elmondása szerint már 400 ezer hektárnyi fát vágtak ki törvénytelenül, az okozott kár pedig eléri a 36 milliárd eurót.

A tüntetők azt kérték, hogy vonják felelősségre az erdők tönkretételéért felelős, a törvényt áthágó illetékeseket, ugyanakkor erősítsék meg a Romsilva pozícióját a fenntartható erdőgazdálkodás biztosításáért. A megmozduláson részt vevők „Dolgozni akarunk!\", „Mentsétek meg Románia erdőit!\" és „Leplezzétek le a famaffiát!\" feliratú táblákat tartottak a magasba.

A Romsilva tevékenységéről már jó pár hete kiélezett vita zajlik: január közepén ugyancsak Bukarestben fafeldolgozók, erdészek, erdőtulajdonosok és szakszervezeti tagok tüntettek, csakhogy az akkori megmozdulás résztvevői éppen az állami erdészetet bírálták. A faipari alkalmazottak azt kifogásolták, hogy a Romsilva által kiírt idei versenytárgyalásokon a tavalyihoz képest háromszoros áron hirdették meg az áruba bocsátott faanyagot, ugyanakkor amiatt is panaszkodtak, hogy az erdészet és a fafeldolgozók közötti keretszerződések egyoldalúak, ugyanis előbbinek kedveznek.

A tüntetés nyomán az ügyet a környezetvédelmi minisztérium és a Versenytanács is kivizsgálta, és mindkét intézmény arra jutott, hogy a Romsilva által megadott kikiáltási árak valóban túl magasak. A szaktárca nemrég a 2015/924-es számú kormányhatározat módosítását is elrendelte: az intézkedés szerint a faanyag értékesítésére szervezett versenytárgyalásokon ugyan továbbra is az állami erdészet, a Romsilva határozza meg a kiindulási árat, de a végső értéket a piac, azaz a tulajdonképpeni licit fogja szabályozni. A rendelkezés keretében azonban a minisztérium nem változtatott a tegnapi tiltakozáson kifogásolt 74. és 75. cikkelyen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 04., csütörtök

Maradhatnak a Lukoil benzinkutak, 2026 áprilisáig biztosított a működés

A Lukoil benzinkutak 2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek, fizethetik az alkalmazottak bérét és beszerezhetik készleteiket – közölte csütörtökön Oana Țoiu külügyminiszter.

Maradhatnak a Lukoil benzinkutak, 2026 áprilisáig biztosított a működés
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Literenként 2,213 lejjel támogatja az állam a mezőgazdasági gázolajat

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség 2025. december 22-ig fogadja a 2026-ra vonatkozó, a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának csökkentésére irányuló állami támogatási rendszerhez kapcsolódó jóváhagyási kérelmeket.

Literenként 2,213 lejjel támogatja az állam a mezőgazdasági gázolajat
2025. december 04., csütörtök

Csökkent az átlagos munkaerőköltség negyedéves szinten, bérekre is kevesebb ment

Az idei harmadik negyedévben az átlagos óránkénti munkaerőköltség a naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 2024 azonos időszakához képest 6,06 százalékkal nőtt, az előző negyedévhez viszonyítva pedig 0,82 százalékkal csökkent.

Csökkent az átlagos munkaerőköltség negyedéves szinten, bérekre is kevesebb ment
2025. december 04., csütörtök

Trump ingatlanbirodalma Erdélyre is kiterjedhet, Trump-torony magasodhat Kolozsváron is

Erdély helyszín is bekerülhet Donald Trump amerikai elnök és családja ingatlanportfóliójába: az értesülések és bennfentesek tájékoztatása szerint Kolozsváron készülnek jelentős ingatlanberuházásra.

Trump ingatlanbirodalma Erdélyre is kiterjedhet, Trump-torony magasodhat Kolozsváron is
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Újabb autóipari elbocsátások: két erdélyi gyár is érintett

Hatszáznál több romániai dolgozóját bocsátja el a német autóipari vállalat, az Aumovio. Erdélyi üzemek is érintettek.

Újabb autóipari elbocsátások: két erdélyi gyár is érintett
2025. december 04., csütörtök

Hogyan szól a duda egy AI-gyárban? Tudnivalók a dél-romániai, kolozsvári és magyarországi fejlesztésekről

Románia újonnan kiépítendő nukleáris kapacitása 80 százalékát „elszívhatja” az a mesterségesintelligencia-gyár, amelynek megvalósítását nemrég jelentette be az Európai Bizottság, a bukaresti kormány pedig memorandummal „alapozta meg” az AI-gyárat.

Hogyan szól a duda egy AI-gyárban? Tudnivalók a dél-romániai, kolozsvári és magyarországi fejlesztésekről
2025. december 03., szerda

Belőtték a gázárnövekedés mértékét

A lakossági gázár legalább 5%-kal drágulhat 2026 áprilisától, amikor – a jelenlegi állás szerint – kivezetik az árplafonrendszert – jelentette ki szerdán Laurenţiu Urluescu, a Romániai Energiaszolgáltatók Szövetségének (AFEER) elnöke.

Belőtték a gázárnövekedés mértékét
Belőtték a gázárnövekedés mértékét
2025. december 03., szerda

Belőtték a gázárnövekedés mértékét

Hirdetés
2025. december 03., szerda

Hol vásárolunk jövőre? – Sínen a Mega Image és a Profi fúziója

A jövő év első felében lezárul a Mega Image és a Profi fúziója – az Ahold Delhaize Csoport tagjai, a Mega Image és a Profi Rom Food 2026. március 31-től egyetlen jogi személyként működnek tovább, ám helyi márkáikat továbbra is megtartják.

Hol vásárolunk jövőre? – Sínen a Mega Image és a Profi fúziója
2025. december 03., szerda

Nőttek az ipari termelői árak, az energetikai ágazatban két számjegyű volt a drágulás üteme

Idén októberben 2024 azonos hónapjához képest átlagosan 8 százalékkal, 2025 szeptemberéhez viszonyítva 1 százalékkal nőttek a belföldi és exportértékesítési ipari termelői árak – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közzétett adataiból.

Nőttek az ipari termelői árak, az energetikai ágazatban két számjegyű volt a drágulás üteme
2025. december 03., szerda

Két EU-s intézmény is ideiglenes megállapodásra jutott az orosz földgázimport fokozatos megszüntetéséről

Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament képviselői ideiglenes megállapodásra jutottak az orosz földgáz importjának fokozatos megszüntetésére vonatkozó szabályozásról – tájékoztatta az MTI-t a két uniós intézmény szerdán.

Két EU-s intézmény is ideiglenes megállapodásra jutott az orosz földgázimport fokozatos megszüntetéséről
Hirdetés
Hirdetés