Jogerős végzésben mondta ki hétfőn a legfelsőbb bíróság, hogy a szabálytalanul parkoló gépjárművek elszállításának szabályozása nem tartozik az önkormányzatok hatáskörébe, így a városi önkormányzatokban erről hozott határozatok érvénytelenek.
2015. május 25., 18:572015. május 25., 18:57
A legfelsőbb bíróság Victor Ciorbea ombudsman fellebbezésének helyt adva hozta meg a joggyakorlat egységesítését célzó határozatát. Amint arról több ízben is írtunk, autótulajdonosok ezrei pereskednek az önkormányzatok által megbízott cégekkel, amelyek a tilosban várakozó gépkocsik elszállításával foglalkoznak, ám a bíróságok nem ítélkeztek egységesen az ilyen esetekben: erre hivatkozva fordult a legfelsőbb bírósághoz az ombudsman.
A pórul járt szabálysértők többnyire nem a közlekedési kihágás tényét és az ezért kiszabott közlekedési bírságot, hanem a – jármű elszállítását és őrzését magában foglaló – „szolgáltatás\" árát kifogásolták a bíróságokon, azt állítva, hogy az ezért felszámított csaknem ezer lej valójában minden jogalapot nélkülöző nyerészkedés a város, illetve a megbízott cég részéről.
A bíróság hétfői végzését magyarázva az ombudsman rámutatott: a döntésnek nincs visszamenőleges hatálya, így azok, akik nem tudták a pereskedéssel visszaszerezni az autójuk elszállításáért felszámított összeget, nem reménykedhetnek a bírósági végzés utólagos megváltoztatásában.
Hozzátette: valójában a kormány követett el mulasztást, amikor a tilosban parkoló gépjárművek elszállítását lehetővé tévő 2002-es sürgősségi rendeletéhez nem adott ki végrehajtási szabályzatot: erre a joghézagra próbáltak – szabálytalanul – helyi megoldásokat kidolgozni a városi önkormányzatok.
Ciorbea úgy vélte, a kormány pótolni fogja a hiányosságot, feltételezhetően még a legfelsőbb bírósági döntés hatályba lépése – vagyis megindoklása és a Hivatalos Közlönyben való közzététele – előtt.
Etnikumok közötti gyűlöletet szított George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, amikor vasárnap beszédet mondott hívei előtt Erdődön – foglalt állást az RMDSZ Szatmár megyei szervezete.
Téves információk terjednek a szombati csíksomlyói pünkösdi búcsúval kapcsolatban, ezért a ferencesek arra kérik az érdeklődőket, hogy tájékozódjanak hivatalos forrásból – hívta fel a figyelmet az erdélyi ferences rendtartomány sajtószolgálata.
Funkcionalitását és felszereltségét tekintve országos szinten egyedülálló egészségügyi intézményt hoztak létre Kolozsváron: az uniós alapokból épített gyermekpszichiátriai kórházat kedden adták át.
Rekordszámú, 1200 fiatal pályázik idén különböző tisztségekre az RMDSZ színeiben a június 9-én rendezendő helyhatósági és európai parlamenti választáson.
A kormány jóváhagyta az A3-as autópálya Brassó megyei, Keresztényfalva és Vidombák közötti szakaszának műszaki-gazdasági mutatóit – jelentette be kedden Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter a Facebookon.
Lelki megújulásra próbálják hangolni a zarándokokat az idei csíksomlyói búcsún, melyre mintegy 300 ezer résztvevőt várnak a Kárpát-medencéből és a világ minden tájáról – jelentették be a szervezők keddi csíkszeredai sajtótájékoztatójukon.
Életveszélyes állapotban, alkoholmérgezéssel szállítottak kórházba Suceava megyében három gyereket, akik úgy tűnik, hogy elloptak egy üveg pálinkát, és addig ittak, amíg rosszul nem lettek.
Meleg időre, de esőre is számítani lehet a következő két hétben országszerte – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 13. és 26. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A német állam anyagilag is támogatja a német anyanyelvű oktatásban részt vevő romániai tanügyi alkalmazottakat. A projektet az az alapítvány bonyolítja le, mely az erdélyi német gazdaságfejlesztési program „gazdája” is.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 50 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte kutyáit, majd egy mezőn szabadult meg a tetemektől – közölte hétfőn a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!