
Fotó: Nagy D. István
Elkezdte a munkaerő-toborzást a rétyi fűrészüzemébe az osztrák Holzindustrie Schweighofer. A tervek szerint még idén megkezdik a termelést, és több száz munkahelyet ajánlanak.
2014. március 05., 20:232014. március 05., 20:23
Dálnoki Lajos, Réty polgármestere elmondta, a befektető Sepsiszentgyörgyön nyitott egy munkapontot, ahol a meghirdetett állásokra jelentkezők önéletrajzait és a kéréseiket veszik át. Nemrég Rétyen a művelődési házban is toboroztak, és a községben nagy volt az érdeklődés, ecsetelte az elöljáró, aki szerint a gyár nemcsak a községnek, hanem az egész megyének hasznos lehet, hiszen a helyi költségvetésbe több adó folyik be, azonkívül új munkahelyek létesülnek.
„Ha már építenek, akkor inkább nálunk tegyék, mint a szomszéd megyében, hiszen a fát mindenképpen kivágják” – szögezte le az elöljáró. Egyébként már elkezdődtek az előkészületek az építkezésre. Mint a befektető képviselői az Agerpres hírügynökségnek elmondták, több szakaszban összesen 650 személyt alkalmaznak a rétyi üzembe, termelésbe és irodai munkára egyaránt. Motiváló bérezési rendszert, ebédjegyet és munkahelyen történő továbbképzést ígérnek.
Mint ismeretes, a Rétyre tervezett fűrészüzem ellen folyamatosan tiltakoznak a székelyföldi fafeldolgozók, környezetvédők. A helyi Indigó csoport mellett a Greenpeace romániai aktivistái is felemelték a szavukat a beruházás ellen, arra hivatkozva, hogy az hozzájárul a székelyföldi erdők irtásához, káros hatással van a közvetlen környezetére, a Rétyi-nyír természetvédelmi övezetre, és veszélyezteti a helyi faipari vállalkozók jövőjét. A helyi hatóságok azzal védekeznek, kénytelenek voltak kiadni az építkezési engedélyt, mert az osztrák beruházó minden szükséges jóváhagyást és bizonylatot beszerzett.
Az ősi magyar szablya egyszerre fegyver, tárgyi örökség és identitáshordozó elem. A tízéves évfordulóját ünneplő Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskoláról Ungurán Lehel vezetővel beszélgettünk.
Az úttest szélén közlekedő három gyalogost gázolt el egy tökrészeg sofőr Brassóban csütörtök este. Az áldozatokat súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Új szakaszba lépett az Arad megyei Pécska és a Békés vármegyei Battonya közötti történelmi út felújítási-újjáépítési terve, amit román–magyar határ menti együttműködés révén valósítanának meg.
Nemzetközi kábítószercsempészettel és pszichoaktív anyagok erdélyi terjesztésével foglalkozó, kilenctagú bűnbandát vett őrizetbe a rendőrség több erdélyi megyében, bíróság elé került az előzetes letartóztatásuk indítványa.
Miközben sorra érkeznek a hírek gyárak bezárásáról vagy leépítésekről, akadnak olyan helyek is, ahol építkeznek: Medgyesen épít üzemet a német Welp Group – írja a Profit.ro gazdasági portál a vállalat bejelentése alapján.
Emberrablás áldozata lett Kolozsvár egyik negyedében egy fiatal nő – értesült a Krónika. Érdeklődésünkre a rendőrség megerősítette a hírt, és a fejleményekről is tájékoztatott.
Egyedül maradt egy végső stádiumban lévő rákos beteg nő a tordai kórház kórtermében, ahová többszöri kérése ellenére sem engedték be a férjét. Az intézménynek 25 ezer lejes erkölcsi kártérítést kell fizetnie.
Az erdélyi magyar diákok központosítva érdeklődhetnek továbbtanulási lehetőségeikről, összehasonlíthatják a rendelkezésükre álló opciókat, valamint tájékozódhatnak az egyetemeken túlmutató kibontakozási lehetőségekről is az OMDSZ decemberi börzéjén.
Egy lépéssel közelebb került Szatmárnémeti – Nagybánya gyorsforgalmi út megvalósítása, jelentette be a Szatmár megyei önkormányzat.
Egy kolozsvári ügyvédnő többször is olyan adatokat és információkat adott át kábítószer-kereskedőknek, amelyeket ügyfeleitől szerzett, vagy azokhoz a büntetőügyekhez kapcsolódtak, amelyekkel foglalkozott.
szóljon hozzá!