
Szijjártó Péter és Teodor Meleşcanu egy korábbi megbeszélésen
Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt
Kioktató hangnemben reagált Teodor Meleşcanu román külügyminiszter Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter keddi, a szlovákiai Csorba-tó mellett tartott találkozójukon tett felkérésére.
2019. július 10., 16:542019. július 10., 16:54
2019. július 10., 18:492019. július 10., 18:49
Mint arról beszámoltunk, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) informális külügyminiszteri találkozójának alkalmával tartott kétoldalú megbeszélésen a magyar diplomácia vezetője felvetette: a romániai bíróságok fejezzék be azt a gyakorlatukat, hogy több millió forintos bírságokat szabnak ki magyar tisztségviselőkre anyanyelv- és szimbólumhasználat miatt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden tárgyalásokat folytatott Teodor Meleșcanu román külügyminiszterrel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) informális külügyminiszteri találkozójának alkalmával Szlovákiában.
A kommüniké értelmében a román miniszter azt mondta Szijjártónak: egy demokratikus államban, ahol működik a jogállam és amely tiszteletben tartja az európai értékeket – beleértve a hatalmi ágak szétválasztását is –, „elfogadhatatlan a kormány beavatkozása az igazságszolgáltatásba”. A bukaresti közlemény szerint a találkozóra a román fél kérésére került sor, miután a magyar fél „nem konstruktívan” viselkedik, a cél pedig az volt, hogy „véget vessen a magyar fél folyamatos provokációinak”.
Mint arról beszámoltunk, egy korábbi közleményben a román külügy azt is közölte: Meleşcanu arra kérte magyar kollégáját, hogy a budapesti hivatalosságok visszafogottságról tegyenek bizonyságot nyilatkozataik során, ugyanis szerinte az utóbbi időben a magyar–román párbeszédet mesterséges módon feszültté tették. „Meleşcanu kifejtette, hogy minden helyzetben csakis a nyílt és pragmatikus, az európai, euroatlanti értékekkel, valamint a Románia és Magyarország közötti stratégiai partnerséggel összhangban levő kommunikáció vezethet megoldáshoz” – közölte a bukaresti külügyi tárca.

Teodor Meleşcanu külügyminiszter visszafogottságot kért a budapesti hivatalosságok részéről a Szijjártó Péter magyar kollégájával folytatott keddi megbeszélésén – közölte a találkozóról kibocsátott közleményében a bukaresti külügyi tárca.
A találkozóról kibocsátott magyar külügyi közlemény szerint Szijjártó Péter román kollégája segítségét kérte abban, hogy az úzvölgyi katonai temetőről szóló szakértői egyeztetések folytatódjanak, és még júliusban kerüljön sor a két szakértői csapat helyszíni szemléjére a temetőben. A nemrégiben elfogadott új közigazgatási törvénnyel kapcsolatban Szijjártó Péter arra kérte a román külügyminisztert, hogy a törvénybe kerüljön vissza az erdélyi és székelyföldi magyaroknak az a korábbi szerzett joga, hogy ha 20 százalék alá csökken egy adott területen a kisebbségi arány, akkor is illessék meg az anyanyelvi használati jogok a kisebbséget.
Szijjártó: Románia nyilatkozata nehezíti a kapcsolatok javítását
Románia olyan nyilatkozatot tett, amely nehezíti a kétoldalú kapcsolatok javítását – tudatta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel, a román külügyminisztérium aznapi közleményére reagálva. Szijjártó Péter közölte: egy európai értékeket tiszteletben tartó jogállamban nem azokat büntetik, akik például egy temetőnél békésen demonstrálnak, hanem azokat, akik őket megtámadják. Közölte továbbá: fenntartják, hogy a román parlament és kormány dolga mindent megtenni és megfelelő jogi környezetet teremteni azért, hogy a kisebbségek gyakorolhassák a jogaikat, és senki ne büntesse diszkriminatív módon „horrorisztikus összegekre” a nemzeti közösség tagjait pusztán azért, mert jelképeiket használják.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
A belügyminisztérium 114 pedagógust részesített képzésben a veszélyes tárgyak jogosulatlan birtoklásával vagy használatával kapcsolatos esetek felismeréséről és jelentéséről – közölte vasárnap a tárca.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A romániaiak 78 százaléka szerint rossz irányba halad az ország, és mindössze 16 százalékuk vélekedik úgy, hogy jó irányba tart – derül ki az Avangarde közvélemény-kutató intézet október 21. és 26. között végzett felméréséből.
A kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az 1500-nál kisebb lélekszámú községek, kis települések összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
szóljon hozzá!