A bukaresti szociálliberális kormány hatályon kívül fogja helyezni az előző szakértői kabinet holland hadihajók beszerzéséről szóló határozatát – közölte az Agerpres hírügynökség pénteken Sorin Grindeanu miniszterelnököt idézve.
2017. március 10., 13:142017. március 10., 13:14
A kormányfő egy tévéműsorban törvénytelennek nevezte a Cioloș-kormány decemberben kiadott határozatát, amelynek értelmében a román védelmi minisztérium négy új, Romániában legyártandó hadihajót vásárolna a holland Damen csoporttól a következő hét évben 1,6 milliárd euróért.
Grindeanu szerint a százmillió eurónál nagyobb összegű védelmi beruházásokat előbb a parlamentnek kell jóváhagynia, ezért a kormány hatálytalanítani fogja a hadihajó-építésről szóló kormányhatározatot és a szabályos lépéseket betartva újrakezdi a közbeszerzést. A miniszterelnök nyilatkozatából nem derült ki, hogy csak az eljárás, vagy a beszállító tekintetében is kifogásolja a rekordméretű katonai beruházást.
Az előző szakértői kormány állítólagos törvénytelenségére Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök hívta fel a figyelmet február közepén. Dacian Cioloș volt kormányfő és Mihnea Motoc volt védelmi miniszter szerint azonban az általuk kiadott kormányhatározat nem egy aláírt, jóváhagyott üzleti szerződés, hanem a hadihajók beszerzésének lépéseit pontosító dokumentum.
Romániában tavaly novemberben írt először a sajtó arról, hogy a védelmi tárca megnövelt költségvetésének jelentős részét a hadiflotta korszerűsítésére fordítják. A négy korvettet a holland cég galaci hajógyárában építenék, a részletekben fizetendő vételár a fegyverzetet, a legénység kiképzését és a román haditengerészet más hajóinak korszerűsítését is tartalmazza.
A szaktárca előtte állítólag 13 korvett-projektet vizsgált meg, amelyek közül négy felelt meg a román haditengerészet műszaki elvárásainak. A Damen SIGMA osztályú, ötezer tengeri mérföldes autonómiájú, 76 milliméteres ágyúval és könnyű fegyverzettel felszerelt, 10 tonnás helikopterek fogadására képes hadihajóinak kiválasztásánál fontos szempont volt az is, hogy ezáltal egy Romániában működő hajógyárat fejlesztenek, az építkezés pedig hazai beszállítóknak is munkát ad.
Románia 2017-ben emelte a védelmi tárca GDP-arányos költségvetését a korábbi másfélről két százalékra.
Rosszul lett szerdán Varga Attila, a román alkotmánybíróság tagja, akit sürgősen kórházba szállítottak.
Marcel Ciolacu kormányfő szerdán felszólította a múzeumi alkalmazottakat, hogy ne bojkottálják a Múzeumok éjszakája elnevezésű rendezvényt, hangsúlyozva, hogy a problémáikat párbeszéddel lehet megoldani, nem „zsarolással”, aminek ő nem fog engedni.
Fontos, hogy a magyarságnak erős képviselete legyen a júniusban megválasztandó EP-ben, és a különböző országokból mandátumot szerző magyar képviselők továbbra is együttműködjenek stratégiai kérdésekben – mutatott rá Bóka János.
Oroszország nem meri megtámadni Romániát, akkor sem, ha bosszantja, hogy Bukarest esetleg átad egy Patriot légvédelmi rakétarendszert Ukrajnának – szögezte le Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Magukat banki alkalmazottaknak kiadó telefonos csalókra figyelmeztet a Román Rendőrség.
Tíz évre eltilthatják a járművezetéstől a kábítószer vagy alkohol hatása alatt volánhoz ülő személyeket – többek között erről rendelkezik az a törvénytervezet, amelyet kedden fogadott el döntéshozó kamaraként a bukaresti képviselőház.
A jelenleg használt Patriot légvédelmi rendszer nélkülözhetetlen Románia számára – jelentette ki kedden Brassóban Angel Tîlvăr védelmi miniszter.
Marcel Ciolacu kormányfő kedden bejelentette, hogy a Versenytanács vizsgálatot fog indítani a mosószerek 25 százalékos drágulása miatt.
Májusban meg fogja haladni a 200 milliót a visszaváltott italcsomagolások száma – jelentette ki kedden Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
A román nép és az ország érdekeinek elárulásával vádolta meg a törvényhozókat Diana Şoşoacă szenátor a Románia és Izrael közötti szolidaritás és barátság napja alkalmából tartott keddi ünnepi parlamenti ülésen.
szóljon hozzá!