Rostás Szabolcs
2017. december 17., 23:412017. december 17., 23:41
Fura – hogy egyéb jelzőt ne használjunk – dolog ez a politika, vele együtt pedig a politikai újságírás! Amikor az Orbán-kormány néhány évvel ezelőtt nekilátott az alkotmány és az igazságügyi törvények módosításának, a magyarországi balliberális ellenzék és bizonyos brüsszeli körök azonnal diktatúrát kiáltottak, azzal vádolva a Fideszt, hogy teljhatalomra tör, és maga alá gyűrné az igazságszolgáltatást is.
Bizonyára többen is emlékeznek, hogy Romániában is sokan aggodalmuknak adtak hangot a „fékek és ellensúlyok kiiktatása” miatt, és bizony az aggódók táborában szép számmal akadtak magyar politikusok, véleményformálók is. Aztán az egykori indulatok elcsitultak, igazságügyi kérdésekben ma már az Európai Bizottság nem Magyarországon, hanem Lengyelországon kér számon bizonyos intézkedéseket.
Mitől aktuális mindez napjainkban? Hát éppen a román balliberális kormánykoalíció által az igazságügyi törvényeken, a büntető törvénykönyvön és a büntetőeljáráson végrehajtott módosításokat ért bírálatok ismeretében.
Érdekes módon számos magyar politikus és publicista, aki anno az Orbán-kormánytól féltette a demokráciát és a jogállamiságot, most nem lát kivetnivalót a Liviu Dragnea és Călin Popescu-Tăriceanu vezette, a parlamentben pedig az RMDSZ támogatta kormánykoalíciónak az igazságszolgáltatás menetét befolyásoló intézkedésein. Úgy vélik, nincs igazuk a jobbközép román ellenzéki politikusoknak és a tüntetőknek, amikor azt harsogják, hogy a PSD–ALDE–RMDSZ alkotta parlamenti többség fékezni kívánja a korrupcióellenes harcot, gyengítve a vádhatóságok hatáskörét.
Most, amikor a Btk. küszöbönálló módosításával a koalíció nyilvánvalóan korlátozni igyekszik az ügyészségek tevékenységét, a bírák és közvádlók pedig – a romániai rendszerváltás óta rendhagyó módon – utcára vonulva készülnek tiltakozni ezellen, sokan arra hivatkozva üdvözlik ezeket a lépéseket, hogy meg kell akadályozni egy ún. ügyészállam kiépülését.
Nem tudom, érthető-e. Annak idején az Orbán-kormány sokak szemében például azért jelentett veszélyt a demokráciára, mert úgymond korlátozza az igazságszolgáltatást, ugyanezek a demokraták azonban most fikarcnyit sem tartanak attól, hogy a bukaresti hatalom a „mélyen párhuzamos állam” elleni hadjárat során esetleg aláássa a jogállamiságot. Mondanánk, bár most legyen igazuk, ha már akkor nem volt, viszont nem értjük, most miért nem félnek, ha korábban annyira.
Rostás Szabolcs
Kutyaszorítóba kerültek a négypárti bukaresti kormánykoalíciót alkotó politikai alakulatok, köztük is kiemelten az RMDSZ: úgy kell elszámolniuk a felháborodott polgárok előtt a népszerűtlen intézkedésekért, hogy a döntést közösen hozták meg.
Balogh Levente
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Páva Adorján
A diszkontáruházlánc visszaváltott palackoktól bűzlő kijárata előtt térdre kényszerített, földbe döngölt, maga alá temetett a bevásárlókosár.
Balogh Levente
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
Balogh Levente
A Grönland kapcsán megkötendő keretmegállapodás bejelentése nyomán egyelőre úgy tűnik, fellélegezhetnek a NATO-szövetségesek, mivel most úgy néz ki, nem robban szét a szövetség a sziget miatti nézetkülönbségek nyomán.
Rostás Szabolcs
Jelentős visszhangra találtak a Prut mindkét oldalán, sőt nemzetközi vonalon is Maia Sandunak, a Moldovai Köztársaság elnökének az esetleges moldovai–román egyesülésről mondott szavai.
Balogh Levente
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
szóljon hozzá!