Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Vagy legalábbis a nagy részét.

Ugyanis a tervek szerint az útfejlesztések közül csak azokra jutott volna pénz, amelyek 80 százalékban elkészültek, a víz-, gáz- és csatornaépítések közül pedig azokra, amelyeket legalább 40 százalékban megvalósítottak.

A PSD napok óta nehéztüzérséggel támadja a liberális párti miniszterelnök által bejelentett lefaragásokat, szívhez szóló nyilatkozatokat adva ki arról, mekkora károkat okoz a helyi közösségeket szolgáló fejlesztések lenullázása.

A szociáldemokraták körében akkora a felháborodás, hogy a párt főtitkára,

Ugyan objektíve igaz, hogy a közismerten fejletlen infrastruktúrával rendelkező romániai kistelepüléseken minden elmaradt fejlesztés nagy érvágást jelent, azonban az is egyértelmű, hogy a PSD illetékeseiben nem csupán az érintett települések lakóival való szolidaritás miatt ment fel a pumpa.

Közismert, hogy a PSD még mindig erős az önkormányzatokban, ez a párt rendelkezik a legtöbb polgármesterrel és képviselő-testületi taggal.

Márpedig az átalakuló médiafogyasztási szokások, a közösségi oldalak térhódítása és az ott folytatott kampányok ellenére a helyi közösségek még mindig erős bázist jelentenek a nagy pártok számára.

Ezt azonban – tisztelet a kivételnek – nem mindig önzetlenül teszik. Nekik is felmutatható eredményekre, a közösség hasznát szolgáló fejlesztésekre van szükségük, ám kevés az olyan elöljáró, aki képes úgy sáfárkodni a rá bízott település vagyonával, hogy saját erőforrásokból vagy akár közvetlenül megszerzett uniós pályázatokból valósítsa meg őket.

És itt jönnek képbe a Saligny-program kiírásai: aki nem képes uniós pénzeket szerezni, az ezeken keresztül juthatott eddig hozzá a szükséges fejlesztésekre való összegekhez, hogy aztán az elkészült új aszfaltúttal, esetleg víz- vagy csatornarendszerrel büszkélkedve kampányoljon amellett, hogy az emberek ismét az általa képviselt pártra adják a voksukat.

Ha viszont nem jön a pénz, nincs mivel kampányolni, és ugorhat a mandátum.

Nem véletlen, hogy a kiszivárgott hírek szerint a PSD több száz polgármestere fenyegette meg az ügyvivő pártelnököt, hogy ha nem sikerül kibuliznia, hogy mégis érkezzenek a fejlesztési pénzek, inkább átállnak az ellenzéki, szélsőjobboldali AUR-hoz, hogy „tiszta lappal” kezdhessenek.

Ennek tudható be, hogy a pártfőtitkár után Sorin Grindeanu ügyvivő pártelnök is az asztalra csapott, és élesen bírálta a koalíciós partner Ilie Bolojan által erőltetett lefaragásokat.

Amíg úgy érzékeli, hogy a kormányzásból több haszna származik, mint kára, marad – hiszen a koalíció legnagyobb pártjaként mégiscsak komoly zsarolási potenciállal rendelkezik, elvégre nélküle nincs kormánytöbbség.

Ennek köszönhető, hogy a szerdai koalíciós egyeztetésen keresztülverte, hogy ne a fűnyíróelv alapján essenek neki a Saligny-program beruházásai lefaragásának, hanem egyenként vizsgálják meg őket.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a PSD inkább csak retorikájában keménykedik, mert megteheti, hiszen kényelmes úgy kormányon lenni, hogy közben bírálni lehet a más pártból származó miniszterelnököt, de azért még mindig úgy értékeli, hogy jobb kormányon, mint azon kívül.

Ugyanakkor jogos felvetés, hogy a beruházások, a fejlesztések leállítása nem csupán a pártklientúrát érinti hátrányosan, hanem a polgárokat is, ezért is szerencsés, hogy a rendszerint mindennek buldózerrel nekirontó Bolojan nem tehet meg mindent abban a formában, ahogy akar, mivel a koalíción belül megvannak az ellensúlyok.

A PSD kapcsán amúgy egyértelmű, hogy még mindig abban reménykedik, hogy a koalíciós megállapodás értelmében 2027-től átveszi a miniszterelnöki tisztséget, és „belső ellenzékből” hirtelen a kormány vezérlő erejévé válva a 2028 végén esedékes választásokig – az akkorra reményei szerint hatásukat kifejtő gazdaságmentő intézkedések és felpörgő gazdaság közepette – eljátszhassa, hogy valójában ő mentette meg az országot.

Egyébként még az is előfordulhat, hogy nem is kell a PSD ahhoz, hogy a Bolojan-kormány megbukjon: még az sem elképzelhetetlen, hogy a saját pártja buktatja meg a lefaragások és költségcsökkentések terén intranzigens Bolojant.

Florin Roman liberális politikus kemény bírálatai és a kormánypártok némelyike által is támogatott bizalmatlansági indítvány belebegtetése, illetve a PSD-sek mellett PNL-es polgármesterek által is aláírt tiltakozó levél azt jelzi: nem csak a szociáldemokrata elöljárók féltik pozíciójukat a Bolojan által szorgalmazott megszorítások miatt.

A gond csak az, hogy most nem egyedül hajózik, hanem az egész országot navigálja.

A miniszterelnöki tisztségből pedig lényegesen könnyebb átdpenderíteni a hajókorláton, ha túl sokakat haragít magára, mint a polgármesteri vagy a megyei közgyűlési elnöki tisztségből volt.

Ugyanakkor az is világosan látszik, hogy a taktikázások, a nyilvánosság elé vitt belső konfliktusok, az, hogy a jelek szerint számos párt és politikus még mindig egyértelműen elsősorban a saját hasznát nézi,

Bár döbbenetes, az elmúlt évek kormányzati teljesítménye után annyira mégsem meglepő azon felmérés eredménye, amely szerint az ország polgárainak jelentős többsége úgy véli: a kommunizmus idején még annak ellenére is jobb volt az élet, hogy lényegesen kisebb volt a szabadság.

Nem ártana magukba nézniük a rendszerváltás óta hol vetésforgóban, hol a mostanihoz hasonlóan nagykoalícióban kormányzó mainstream pártoknak, hiszen az ő „áldásos” tevékenységük nem kis arányban vezetett ahhoz, hogy milliók gondolják úgy: még az áramszünetek, élelmiszerhiány, fagyos lakások és a legalapvetőbb, jegyre adott szükségleti cikkekért való többórás sorban állások jellemezte nacionálkommunista diktatúra is jobb volt – vagy akik akkor nem éltek, azok szerint jobb lehetett –, mint ami most van.

csak a rendszerváltásban némi joggal csalódott idősebb generáció tagjaitól (esetleg egyetemi hallgatóként a tömeggyilkos, számos országot nyomorba döntő marxizmust megbocsáthatatlan módon még mindig hirdető tanároktól) hallottak róla az idő által megszépített meséket.

Az a narratíva, hogy a kommunizmus iránti szimpátia csupán az orosz propaganda eredménye, nem egyéb, mint primitív és szánalmas felelősséghárítás a jelenlegi fősodratú politikum részéről, amely csak arra szolgál, hogy ne kelljen szembe néznie a saját szerepével abban, ahova az ország gazdaságilag és mentális szempontból jutott.

Ezért azon se csodálkozzanak, ha egyre nagyobb támogatottságuk lesz a hagyományos, leszerepelt politikummal szemben a kommunistákhoz hasonlóan új kezdetet ígérő, totalitárius megoldásokat javasoló pártoknak.