Kormánybuktatási dilemmák

Hiszen a jelek szerint egy ideig még maga a PSD sem volt teljesen biztos benne, mit is akar a kormánybuktató indítvánnyal kezdeni.

Az RMDSZ részéről persze vélhetően nem az az egyetlen ok a kivárásra, hogy – amint azt Kelemen Hunor szövetségi elnök mondta – nem akarják, hogy a szövetséget tegyék felelőssé, ha a kormány tényleg megbukik, és a továbbiakban a korlátozott jogkörű kabinet kormányzása alatt rosszabbra fordul a járványhelyzet. Ezek a vádak ugyanis attól függetlenül megfogalmazódnak majd, hogy a szövetség most vagy csak a szavazás előtti órában dönt a kormánybuktató indítvány támogatásáról.

Az is benne lehet ugyanakkor a pakliban, hogy a szövetség mindkét érdekelt féllel háttéregyeztetésekre készül, felmérendő, melyiktől kaphat többet viszonzásként, ha mellé áll.

Bár Kelemen arról beszélt, ezer okot tud a kormány megbuktatására, és a PNL az elmúlt években a liberális kormányt magáénak valló Klaus Iohannis államfővel együtt hangsúlyosan kijátszotta a magyarellenes sovinizmus kártyáját, azért cserébe, hogy ne buktassák meg a kabinetet egy év alatt másodszor is, talán kicsikarható belőlük néhány, a magyar közösség számára kedvező tervezet, intézkedés támogatása. Ráadásul Kelemen azt sem zárta ki egyértelműen, hogy a decemberi parlamenti választások után koalícióra lépjenek a liberálisokkal és a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR). Ennek megalapozásához pedig nem ártanak a barátságos gesztusok, mivel a jelek szerint a büdös szájú magyarellenesség dacára a bukaresti politikában is érvényes, hogy nincsenek örökös ellenségek, csupán örökös érdekek.

A PSD viszont a jelenlegi parlamenti pozícióit kihasználva ígérhet már a közeljövőre vonatkozóan támogatást a magyar érdekeltségű tervezetek keresztülviteléhez. Igaz, ez esetben borítékolható, hogy Iohannis ismét „ionapot chivánna” a szociáldemokratáknak, azt hörögve jellegzetesen jellegtelen robothangján, hogy íme az újabb bizonyíték arra, miszerint a PSD magyarbérenc, és el akarja kótyavetyélni az országot az ősellenségnek.

Mindez persze arra az esetre érvényes, ha a szociáldemokraták tényleg végig akarják vinni a kormánybuktatást. Jó ideig ugyanis olyan jelek voltak tapasztalhatóak, mintha némileg hezitálnának. Persze a kivárást indokolta, hogy a kormány alkotmánybírsághoz fordult, alkotmányellenesnek tartja ugyanis, hogy rendkívüli parlamenti ülésszakban nyújtották be ellene a bizalmatlansági indítványt. Marcel Ciolacu pártelnök viszont a jelek szerint bízik abban, hogy a talárosok nem kaszálják el az indítványt, ezért bejelentette: hétfőn szavaz a parlament.

A sietség annyiban érthető, hogy a helyzetet bonyolítja, jövő héten már el is kezdődik a törvényhozás rendes őszi ülésszaka, így további halogatás esetén a rendkívüli ülésszakban benyújtott indítványról már akkor kellene voksolni – aminek szintén kérdéses az alkotmányossága. Csakhogy nagy kérdés, valóban érdeke-e a legnagyobb ellenzéki alakulatnak három hónappal a parlamenti választás előtt megbuktatni a kormányt. A Ludovic Orban vezette liberális kabinet ugyanis szemmel láthatóan úgy küszködik a koronavírus-járvány jelentette problémával, mint disznó a jégen, és egyelőre úgy tűnik, hogy meghaladja a feladat.

A közelgő tanévkezdet, a vendéglátóhelyek és kulturális intézmények belső tereinek megnyitása körüli huzavona, illetve a járvány miatti gazdasági válsághelyzet ráadásul csak fokozza a nehézségeket. Ilyen körülmények között észszerűbb lenne, ha a szociáldemokraták hátradőlnének, és arra fogadnának, hogy a sokasodó gondok még tovább tépázzák a náluk amúgy még mindig nagyobb támogatottságnak örvendő liberálisok népszerűségét, így decemberben ők jobb eséllyel indulhatnak a parlamenti választáson. (Nem mintha részükről sokkal több hozzáértést várhatnánk esetleges kormányra kerülésük után. De Ciolacu célja vélhetően nem is ez volt az indítvánnyal, hanem hogy a PSD elnökválasztó kongresszusa előtt határozottságot mutasson fel.)

Tény ugyan, hogy a kormány eddigi teljesítménye alapján simán bukást érdemel, de a jelenlegi körülmények között, kevéssel a parlamenti választások előtt az ellenzék nemigen nyerne azzal, ha most megbuktatnák, és a következő három hónapban ügyvivőként, pláne kényelmes ellenzéki pozícióból, önmagát áldozatként bemutatva kampányolhatna. És ezzel elsikkadna a felelőssége abban, ahová tavaly november óta az irányítása alatt az ország jutott.