Kisebbségi jogok: Bukarest hajthatatlan

Bár a megbeszélést követően mindkét államfő a pragmatikus együttműködés fontosságáról beszélt, annak román részről a jelek szerint továbbra sem része az, hogy elfogadják a romániai magyar közösség jogainak bővítését, gazdasági helyzetének megszilárdítását, az pedig pláne nem, hogy beleegyezzenek az autonómiakövetelések teljesítésébe.

Főképp úgy, hogy mindezekben Budapest valamilyen formában szerepet kapjon.

Hiába érvelt Novák Katalin amellett, hogy a romániai magyar közösség jogainak szavatolása és pozícióinak megerősítése mindkét ország érdekeit szolgálja, Klaus Iohannis a régi, 1989 előtti időket idéző választ adott, amikor arról beszélt: a kisebbségek ugyan hidat képeznek a két ország között, de jogaik védelméért egyedül az az állam felelős, amelynek a polgárai.

Vagyis, ahogy a fasiszta kommunista Ceaușescu-diktatúra illetékesei mondták: a magyar kisebbség kérdése Románia belügye.

Ezt ugyan némileg megkérdőjelezi az a tény, hogy az Ukrajnában élő román kisebbség helyzetét Bukarest a jelek szerint mégsem tekinti annyira Ukrajna belügyének, hogy az ottani románokat élő jogfosztásokat ne tegye szóvá, és a magyarországi románok érdekében is szót emel, illetve hogy elméletileg számos, Románia által is aláírt nemzetközi dokumentum szavatolja, hogy a kisebbségek ügye mégsem lehet teljesen csupán egy állam belügye, de hát ismerjük a román hozzáállást, miszerint amikor a romániai magyar ügy kerül terítékre, akkor az egyetlen mérce a kettős.

Hasonló a helyzet a gazdaságfejlesztési programmal is: hiába nincs szó arról, hogy Budapest kizárólag etnikai alapon, magyar vállalkozóknak és gazdáknak adna pénzt, ugyanúgy sikerrel pályáztak már románok is a budapesti támogatásra, Bukarestben az az irányelv, hogy inkább az erdélyi, partiumi románoknak se legyen jó, ha Magyarországról jön a pénz.

Ezért aztán továbbra is azzal a hazugsággal utasítja el a programot, hogy az etnikai alapú. Illetve nem fogadja el, hogy csak Erdélyben és a Partiumban működjön, a támogatásokat pedig román állami szervek bevonásával hagyná jóvá – ami egyrészt csak a kölcsönösség elve alapján lenne elfogadható, vagyis ha Bukarest cserében azért, mert Budapest Botoșani megyében hajt végre fejlesztést közpénzből, Vas megyében járna el hasonló módon. Másrészt pedig a közpénzek kezelését igencsak kreatívan értelmező hivatalos személyek országában, ahol Európa-szerte közismerten legendás mértékű, már-már államformának tekinthető a korrupció, igencsak megmosolyogtató követelés.

A mostani találkozó megmutatta, hogy a bukaresti ellenkezést az olyan gesztusok sem képesek letörni, mint a román schengeni csatlakozás teljes mellszélességgel történő, feltétel nélküli támogatása.

Bár ez kulcsfontosságú Románia számára, annyira azért nem értékeli, hogy a magyar közösség irányába tett gesztussal honorálja.

Hogy Romániában hogyan tekintettek a találkozó jelentőségére, az is jelzi, hogy a két államfő közötti találkozót gyakorlatilag másodlagos jelentéségűnek tekintették: az egészet Orbán Viktor magyar miniszterelnökre hegyezték ki.

Az mellékes, hogy nem ő hívta meg Iohannist, és korábban szó sem volt arról, hogy találkoznának: a bejáratott médiacsatornákon keresztül már órákkal a találkozó előtt azt kezdték sulykolni, hogy a magyar miniszterelnök – aki éppen Georgiában tárgyalt a tavaly novemberben előirányzott közös kormányülés alkalmából – „elmenekült” Iohannis elől, és szándékosan nem akar találkozni vele. Saját „forrásokra” hivatkozva mindezt azzal indokolták, hogy a „Putyin egyetlen EU-n és NATO-n belüli szövetségeseként” aposztrofált magyar miniszterelnök nem akart Iohannis mellett állni, amikor az Európa- és Ukarjan-párti üzeneteket közvetít.

A világért sem szeretnénk olyan színben feltűnni, mintha összeesküvéselmélet-hívők lennénk, de annyit megjegyeznénk, hogy némiképp úgy tűnik, mintha az egész kommunikációs kampány a magyarok lejáratását célzó, titkosszolgálati ihletésű információs hadviselés jegyeit hordozná magán.

Ám a feszültség enyhítésére beidézzük a magát elképesztően profinak, progresszívnak és nyugatosnak tartó Digi 24 hírcsatorna egyik, rendkívül professzionális, leleplezésként tálalt főcímét is, amely szerint Orbán azt hozta fel ürügyként arra, hogy ne kelljen Iohannisszal találkoznia, hogy éppen nem tartózkodik az országban.

Miközben éppen valóban nem tartózkodott az országban…

Mindez a jól hangzó nyilatkozatok ellenére továbbra is azt jelzi, hogy Bukarest még mindig a román állam területi egységére leselkedő veszélyként tekint az erdélyi, partiumi és bánsági magyar közösségre, illetve annak az anyaországgal fenntartott kapcsolatára. Márpedig ez két olyan ország esetében, amelyek egyazon politikai-gazdasági és katonai szövetség tagjai, enyhén szólva is paranoidnak hat.

Ám mivel az ukrajnai – és most már az izraeli – háború miatt a világpolitikai környezet sem kedvez a kisebbségi ügyeknek, ráadásul az ukrajnai helyzet miatt Románia fekvése folytán kulcsfontosságú az ott Oroszországgal proxyháborút vívó Egyesült Államok számára, a romániai magyar közösség ügye még annyira sem jelentős, mint a szülőföldjükről két hét alatt elüldözött hegyi-karabahi örményeké – és láthattuk, hogy értük melyik, a kisebbségi jogokért állítólag a nap 24 órájában aggódó nagy- vagy középhatalom volt hajlandó akár a kisujját is megmozdítani.

Azok kedvéért, akik lemaradtak az elmúlt hónap történéseiről: egyik sem.

Ilyen körülmények között valóban fontos arra törekedni, hogy legalább azokban az ügyekben, amelyek mindkét ország polgárai számára – így az erdélyi magyaroknak is – pozitív hozadékkal járhatnak, mint az energetika vagy a beruházások, elmélyüljön az együttműködés.

Ezenfelül a legfontosabb most az, hogy a pragmatikus együttműködés mellett mindent megtegyünk azért, hogy legalább a meglevő jogokat ne lehessen tovább szűkíteni – igény ugyanis lenne rá.

És keresni a lehetőséget, hogy a magyar fél olyan pozícióba kerüljön, hogy a mindenkori román kormányokat érdekeltté tegyük a romániai magyar közösség jogköveteléseinek, legitim önrendelkezési törekvéseinek elfogadásában.