
Vajdahunyadi kilátás az egykori kisvasút nyomvonaláról
Fotó: Ábrám Zoltán
JEGYZET – Ötszázhetven évvel ezelőtt, 1456. augusztus 11-én, a nándorfehérvári diadal után három héttel pestis áldozata lett Hunyadi János hadvezér.
2026. augusztus 11., 19:482026. augusztus 11., 19:48
Ma már közigazgatásilag a szerb fővároshoz, Belgrádhoz tartozó Zimonyban érte a halál. Itt egy egész alakos vasszobor hirdeti az emlékét, amely egy egészen naiv és erőtlenségében semmitmondó, tőlünk idegen alakot ábrázol. Megjegyzem, legalább egy mellszobrot megérdemelne az egykori Nándorfehérvár, a mai Belgrád várában is.
Aki ott jár, annak nem kis odafigyelésbe és erőfeszítésbe került megtalálni azt a követ, amelyen három nyelven (szerbül, magyarul és angolul) az alábbi szöveg olvasható: „1456. július 22-én Belgrád védői, élükön Hunyadi Jánossal, ezen a helyen arattak döntő győzelmet a törökök felett”.
Emlékkő (Belgrádi vár)
Fotó: Ábrám Zoltán
Hunyadi János Európa középső és keleti részében jól ismert, kiváltképpen a Balkánon messzemenően tisztelt történelmi személyiség. Jelentős győzelmeket aratott az Európa, a Magyar Királyság felé terjeszkedő törökök felett, és Konstantinápoly 1453-as eleste után három évvel világraszóló csatát nyert Nándorfehérvár védelménél.
A török elleni harcokban, hadjáratokban legközvetlenebb partnere Szkander bég volt, azaz Kasztrióta György albán fejedelem. Mindkettőjük személye ma is Európa-szerte ismert, hiszen a török előrenyomulás lassítása által történelmi léptékben az európaiság megőrzéséhez járultak hozzá.
A belgrádi (nándorfehérvári) vár bejárata
Fotó: Ábrám Zoltán
Az 1456. július 21-22-én lezajló és nagy visszhangot kiváltó nándorfehérvári győzelem hét évtizedre elvette a kedvét a török szultánoknak a további európai hódításoktól. Ebben a végső csatában Hunyadi fő támogatója volt Kapisztrán János, akinek fegyverbe szólító beszédei és Nándorfehérvár határában a Dunába ömlő Száván átkelő keresztesei nagymértékben hozzájárultak a diadalhoz.
Így sokszínű „tündérkertünk”, Erdélyországunk számos vallást követő templomaiban napról napra felcsendül a harang delet és győzelmet jelző örömhangja. Szóval, ne búslakodjunk folyton – arra akad ok elég -, inkább örüljünk keresztény, európai és magyar mivoltunk megőrzésének okán.
A belgrádi várfalat „őrző” fegyverek
Fotó: Ábrám Zoltán
Bizony, kontinensünk számos országa hosszú ideig, akár a 15. század végétől a 19. század végéig, vagy éppenséggel a 20. század elejéig az oszmán birodalom hatása alatt létezett. Magyarországon csak másfél századra vetette meg a lábát a félhold, ami nagymértékben köszönhető a törökverő Hunyadinak.
Akit a románok is igyekeznek magukénak vallani, mert európai, nemzetközi mércével mégiscsak a legismertebb történelmi személyiség „a kínálatukban”, bár apai ágon román származása okán egyáltalán nem beszélt románul, és biztosan nem becézgették a családi házban Jankónak, legfeljebb Jánoskának. Ráadásul Magyarország kormányzójaként, erdélyi vajdaként, európai hadvezérként olyan kulturális identitást élt meg, ami összeegyeztethetetlen a jankósággal.
A vajdahunyadi vár bejárata
Fotó: Ábrám Zoltán
Hunyadi János megbecsülése témájában még leírom az alábbi történetet. Az Erdélyi Vaskapu keleti bejáratánál, a Várhelyhez (Sarmizegetusa) tartozó Zajkány (Zeicani) település közelében 1442-ben Hunyadi fényes győzelmet aratott az Erdélyre törő, sokszoros túlerőben levő török sereg ellen. Ennek emlékére a csata helyszínén a vajdahunyadi vasgyárban öntöttvasból készült emlékoszlopot állítottak 1896. szeptember 6-án, a millenium évében és az ütközet napján.
Egy évvel később a buzogány előkerült egy közeli tóból, múzeumba került, de innen is eltűnt. 2003. áprilisában az emlékmű talapzatát is elbontották. Mára pedig az utolsó magyar lakos is örök álmát alussza a falu temetőjében. Talán az volt a gondja Iancu „szimpatizánsainak”, hogy János csatájának helyszínét a monarchiabeli Történelmi és Régészeti Társulat jelölte meg?
A fekete holló
Fotó: Ábrám Zoltán
Nemrég nagyon sokan örömmel, érdeklődéssel, szeretettel követtük a Hunyadi János korát, katonai sikereit, személyiségét bemutató filmet. Ráadásul némi büszkeséggel töltött el, hogy a zabolai származású, Kézdivásárhelyen érettségizett, a színművészeti tanulmányait Marosvásárhelyen végző, filmes karrierjét megelőzően a Tompa Miklós nevét viselő teátrum deszkáit koptató Kádár L. Gellért volt a Hunyadi c. filmsorozat főszereplője.
Mátyás király (Vajdahunyadi vár)
Fotó: Ábrám Zoltán
Az elmúlt esztendőben kétszer is jártam Vajdahunyadon. Első alkalommal alaposan megcsodáltam a szépen restaurált vár minden látogatható belső udavarát, tereit, termeit, kiállításait. Országház terem, lovagterem, Aranyház, Mátyás-loggia, Corvin János-bástya, Nebojsza-torony, Buzogány-torony, Kapisztrán-lépcső, kínzócella, gyilokjáró, medveárok, legendás várkút a török felirattal ésatöbbi.
A vajdahunyadi vár (Castelul Corvinilor, régen castelul Hunedoara) az egykori dicsőséget hirdeti a jelenen át a jövőnek. Luxemburgi Zsigmond magyar királytól kapta adományba Hunyadi János apja a család névadó hunyadi birtokát, és a megörökölt erődítményt a fiú építette ki rangjához méltó lovagvárrá. Hunyadi János kormányzósága alatt a várban élt felesége, Szilágyi Erzsébet.
A kultúrház (Vajdahunyad)
Fotó: Ábrám Zoltán
Második vajdahunyadi látogatásomkor kívülről szemlélhettem, hogy időközben felkerült Hunyadi termetes szobra az egyik várbástyára. Ekkor természetjáró társaimmal nosztalgia-kirándulást tettünk a monarchiabeli kisvasút nyomvonalán, amelyen a vasércet szállították a vonatozás és a bányászat aranykorában, amit egy későbbi aranykorszakban sikerült végérvényesen megszüntetni.
amely nándorfehérvári győzelmének és azt követő halálának 570. évfordulója alkalmából emlékévet hirdetett. A vajdahunyadi várban lezajló eseménysorozat vásárt, filmvetítést, Stradivarius zenei napokat, középkori fesztivált hirdet a plakátján. Figyelemfelkeltő bannerekkel is lehet találkozni, a Hunyadi-évet népszerűsítve, például a zenés szökőkúton túli kultúrház előtt, melyen a nagy hadvezér talpig páncélban tekint „alattvalóira”.
Hunyadi-emlékév
Fotó: Ábrám Zoltán
Egy másik „ínyencsége” az egykor acélos aranykorszakot megélt városnak, hogy a kohászati kombinát vendégházában a kondukátort és korát tárgyi emlékekkel felelevenítő múzeumban (az állandó kiállítás hivatalos neve: Románia lépései a szocializmus és a demokrácia útján) egy maszáj idegenvezető beszél a négy román királyról és a Kárpátok géniuszáról.
Írásom azzal a következtetéssel zárom, hogy
Nemzeti gyásznapból akad elég, amire emlékezni erkölcsi kötelesség, de miért ne erősítenénk meg a magyar és azon túli köztudatban a nándorfehérvári diadal örömét és jelentőségét? A csata hősét, aki egyúttal életét áldozta fel a Magyar Királyság és Európa védelméért.
Drakula Vajdahunyadon (hűtőmágnes
Fotó: Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Talán a múlt heti gazdatüntetés szélsőjobb általi eltérítése is hozzájárult, de most úgy tűnik, a román hatóságok úgy döntöttek, végleg megpróbálnak leszámolni a kortárs romániai szélsőjobboldal ikonjával, Călin Georgescuval.
Miközben a pártok képviselői arról beszélnek, hogy bátran állnak az esetleges előre hozott választások elé, egy-két kivétellel elmondható, hogy annyira hiányozna nekik, mint az egyszeri Georgescu-rajongónak egy LMBTQ-érzékenyítő tanfolyam.
Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Ha másban nem is, egy dologban biztosan jól teljesítenek a romániai pártok: a politikai káosz és instabilitás fenntartásában verhetetlennek bizonyulnak.
Futballszurkolóként nem tartom ördögtől való pazarlásnak, ha önkormányzatok százezreket, akár milliókat költenek nagy múltú helyi focicsapatokra. Azonban ez így nem mehet tovább.
Ötszáz évvel a magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája után országszerte megemlékezésekkel és katonai tiszteletadással hajtottak fejet a mohácsi csata áldozatai előtt.
Amikor történelmünk egyik legtragikusabb eseményére, a mohácsi vész fél évezredes évfordulójára emlékezünk, hiszen emlékezni mindenkoron szent kötelesség, szükséges áttekinteni az előzményeket.
szóljon hozzá!