Hirdetés
Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Amerikai hátszél Georgescunak?

2025. március 04., 19:282025. március 04., 19:28

Engedik-e indulni a bukaresti hatóságok Călin Georgescut a májusi államfőválasztáson? Kétségtelenül ez a kérdés foglalkoztatja leginkább a romániai választóknak a közélet iránt érdeklődő részét, de persze magukat a politikai élet szereplőit is.

És nem véletlenül, hiszen egy államfő nem csupán a félelnöki rendszer folytán befolyásolja alapvetően Románia irányvonalát, hanem mert közvetlen kihatást gyakorol a kormányzat munkájára, sőt egy koalíció létrejöttére is. Tehát az ország jövője a tét, és bizony sötéten festene a jövő, ha Georgescu írná.

A képlet világos: amennyiben a román alkotmánybíróság következetes önmagához, vagyis a korábbi döntéseihez, akkor a tavaly novemberben mondhatni a semmiből a politikai élet nagyszínpadára berobbant szélsőségesen nacionalista politikust megakadályozza abban, hogy ismét megpályázza a legfőbb közjogi méltóságot. Hiszen a függetlenként megméretkező Georgescuról a hírszerzési jelentések alapján a nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) megállapította, hogy külföldi állam által is (értsd: Oroszország) támogatott illegális kampányt folytatott a TikTok videómegosztón, a taláros testület pedig erre hivatkozva törölte a választás – Georgescu által megnyert – első fordulójának eredményét.

Itt ne menjünk el amellett, hogy a bukaresti hatóságok még mindig adósak azoknak a bizonyítékoknak a nyilvánosságra hozatalával, amelyek egyértelműen alátámasztják, hogy Georgescu az előmenetelét nagyban elősegítő moszkvai ráhatás kedvezményezettje volt.

Ezzel a tisztázással most leginkább az ügyvivő államfői teendőket ellátó Ilie Bolojan adós, tekintettel arra, hogy a tisztségéről lemondott Klaus Iohannis nem volt hajlandó fellebbenteni a fátylat a választási eredmény – Romániában példátlan – törlésének okairól. Márpedig a részletek feltárására annál is inkább szükség van, hogy közeleg a májusra kiírt újabb államelnöki megmérettetés, és a romániai választók egy része – nem csupán a Georgescu-hívők – szentül meg van győződve, hogy a választás amolyan formaság csupán, mivel az eredmény nem a szavazófülkékben dől el, a befutó kiléte már régen eldőlt – többnyire külső, értsd nemzetközi preferenciák alapján.

Emlékezetes, hogy az alkotmánybíróság többnyire politikai állásfoglalásai, NATO- és EU-ellenes kijelentései miatt akadályozta meg tavaly Diana Șoșoacă európai parlamenti képviselőt abban, hogy megpályázza az államelnöki tisztséget. Márpedig hasonló indokokkal Georgescut is könnyen el lehet majd tiltani, hiszen a politikus többször úgy vélekedett, hogy a NATO „bele akarja rángatni” Romániát a harmadik világháborúba, és szerinte felül kell vizsgálni a katonai szövetség által az országba telepített támaszpontok helyzetét.

Arról nem beszélve, hogy a két világháború közötti antiszemita és magyarellenes Vasgárdával szimpatizáló, a légionárius mozgalmat dicsőítő politikus olyan eszméket vall, amelyek a 21. században elfogadhatatlanok, és egy demokratikus országban fel sem szabad merülnie, hogy egy ilyen politikai sarlatánnak esélye legyen megszerezni az államelnöki tisztséget.

(Jó lenne, ha végre felnyílna a szemük a Georgescu-hívő romániai magyaroknak, köztük értelmiségieknek, újságíróknak is, és belátnák, mekkora veszélyeket rejt ennek a hagymázas gondolatokat terjesztő, a nép fiának szerepében tetszelgő szélhámosnak az előretörése). Vagyis a talárosoknak tavalyi határozataik analógiájára elegendő alkotmányjogi muníciójuk áll rendelkezésre ahhoz, hogy Șoșoacához hasonlóan Georgescut is elmeszeljék, függetlenül attól, hogy a legdemokratikusabb az lenne, ha a szélsőjobb politikus nem az alkotmánybíróságon, hanem a szavazóurnáknál mérettetne meg. És akkor a zsoldosokkal való lepaktálásról, az ellene hat vádpontban (köztük az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekmények) a múlt héten indított bűnvádi eljárásról nem is beszéltünk, amely önmagában nem akadályozza meg Călin Georgescut abban, hogy – a legújabb hírek szerint pénteken – iktassa jelentkezését a májusi államfőválasztásra, viszont minden bizonnyal ez is sokat nyom a latban, ha napirendre kerül az államfőjelöltségének az elbírálása.

(Itt mindenképp érdemes megjegyezni: a Georgescu-ügyben megfogalmazott, az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekményekkel a ’89-es rendszerváltást követően kizárólag Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt vádolta meg a román nyomozó hatóság a székelyföldi terrorperben, azonban mindkettőjüket felmentették. Pedig mondhatni zongorázni lehet a két ügy közötti különbséget, hiszen miközben Bekééket egyszerű petárdák miatt ítélték el terrorista cselekmények vádjával, addig a vasgárdista Corneliu Zelea Codreanut istenítő Georgescu zsoldosainál valóságos fegyverarzenálra bukkantak, amivel nem teadélutánra készültek…)

A fentiek alapján adná magát a válasz az írásunk első mondatában feltett kérdésre, miszerint valószínűsíthetően nem engedik indulni a bukaresti hatóságok Georgescut a májusi államfőválasztáson.

Csakhogy a képlet nem olyan egyszerű azok után, hogy a januárban hivatalába lépett Trump-adminisztráció többször is tanújelét adta: rokonszenvez a szélsőjobb politikussal. J. D. Vance alelnök rosszallásának adott hangot amiatt, hogy Bukarest érvénytelenítette a választás eredményét, megkérdőjelezve a talárosok döntését, az ugyancsak az amerikai elnök jobbkezének számító Elon Musk milliárdos (a kormányzati hatékonysági minisztérium vezetője) pedig élesen bírálta a Georgescuval szembeni február 26-ai hatósági fellépést (őrizetbe vételként feltüntetve az előállítást).

Mindez meglehetősen világos üzenet a Fehér Házból arra nézvést, hogy Washingtonnak nagyon nincs ínyére a Georgescuval szembeni fellépés, és semmilyen kifogása nincs az ellen, ha az összeesküvés-elméletek és hajmeresztő teóriák bajnokaként elhíresült román politikus ismét elindul a választáson, és esetleg a második fordulót is megnyeri. Ezen felbuzdulva fenyegetőzött a napokban Georgescu „Trump-szankciókkal” az ellene zajló eljárások folytatódása esetén.

Meg meri tenni ezek után Románia, hogy szembemegy Trump – bennfentesei által megfogalmazott – akaratával? A legutóbbi fejlemények alapján sajnos alapos a gyanú, hogy nem. A bukaresti nyomozó hatóságok a napokban megengedték az amerikai állampolgársággal is rendelkező, Romániában többek között bűnszervezet működtetésével, nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel, szexuális kizsákmányolással vádolt Tate fivérek számára, hogy az ellenük tavaly foganatosított kényszerintézkedések ellenére elhagyják az országot. Mindezt azok után, hogy Richard Grenell amerikai különmegbízott nemrég személyesen tudatta Emil Hurezeanu román külügyminiszterrel, miszerint „érdeklődést tanúsít a fivérek sorsa iránt”. Kételkedünk abban, hogy véletlen egybeesésről van szó csupán, abban mindazonáltal bizonyosak vagyunk, hogy az influenszernek nevezett, viszont fiatalok számára világszerte bűnrossz példát felmutató testvérpár szélnek eresztése alaposan megingatta a polgároknak a román igazságszolgáltatásba vetett (maradék) bizalmát.

Megtörténhet tehát, hogy a Donald Trump által a világpolitika színpadán elindított változásokhoz kétségbeesetten igazodni próbáló román politika jobbnak látja nem beavatkozni a jelölési folyamatba, és inkább bedobja a gyeplőt a lovak közé, lesz, ami lesz alapon. Ez esetben sem marad más hátra, mint a szavazófülkében, a voksunkkal eldönteni, ki lesz Románia következő, rendszerváltás utáni ötödik államelnöke, és ez esetben még nagyobb lesz a választópolgárok felelőssége. Még úgy is, hogy a Georgescu mellett felsorakozó többi jelölttel szemben is erős fenntartásokkal viseltetünk, és emiatt újfent a kisebbik rosszat leszünk kénytelenek választani.

De erről egy másik alkalommal.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

A sodródás lett a román külpolitika fő irányvonala?

A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.

Balogh Levente

Balogh Levente

A Donroe-elv, avagy Amerika az amerikaiaké, de főleg az Egyesült Államoké

Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.

Somogyi Botond

Somogyi Botond

Trump és Venezuela: ki sem lóg a lóláb...

Aki egy picit is elfogult volt Donald Trumppal szemben, és azt gondolta, hogy az amerikai elnök a béke és háború kérdésében merőben más, mint elődjei, az szombat hajnaltól valószínűleg másképp gondolja.

Balogh Levente

Balogh Levente

Most zárult le egy generáció fiatalsága

Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Ha nem lett volna elég a válságból, az alkotmánybírák gondoskodtak újabbról

Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Benes-dekrétumok: bebetonozott jogfosztás a jogállamiságra olyannyira finnyás EU-ban

Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Ha szlovákozásért járt a bocsánatkérés, járjon a románozásért is

Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.

Hirdetés