Bangladesiek, magyarok és a szolidaritás

A szélsőségesen nacionalista AUR megalakulása óta idegengyűlölő politikai alakulat, amelynek első számú célpontja természetesen a romániai magyar kisebbség, de hát nagyjából ugyanúgy gyűlölnek ők mindenkit, aki nem román. A magyar és székely jelképek ellen éveken keresztül gyűlöletkampányt és hajtóvadászatot folytató Tanasă legújabb kirohanása azért jelent új frontot az elmúlt hónapok során elképesztő, mintegy 40 százalékra rúgó támogatottságra szert tett ellenzéki párt hadviselésében, mert kifejezetten a külföldi vendégmunkásokat vette célba. Az AUR politikusa nem az illegális bevándorlókat és munkavállalókat támadta, hanem történetesen azokat a vendégmunkásokat, akik teljesen törvényesen, munkavállalási vízummal, munkaszerződéssel dolgoznak az országban. Románia – ha tetszik, ha nem – oda jutott, mint sok más nyugat-európai ország: a gazdasága képtelen meglenni a külföldi munkaerő nélkül.

Az elmúlt több mint három évtized során a legszerényebb becslések szerint is hat-hét millióra rúg a külföldre telepedett román állampolgárok száma, akik – az 1989-es rendszerváltás óta legalábbis – mindenekelőtt a jobb megélhetés, a magasabb bér reményében döntött úgy, hogy Nyugaton vállal munkát. Egy részük illegálisan, mások érvényes munkaszerződéssel dolgoznak, mármost az AUR vezető politikusai – élen a diaszpórában előszeretettel kampányoló George Simionnal – megérdemelnék, hogy külföldre szakadt honfitársai nekik szegezzék a kérdést: akkor ők most vajon betolakodók? A román hatóságok már korábban úgy döntöttek, hogy nem uniós, sőt nem is európai munkavállalókkal igyekeznek pótolni a külföldre távozott munkaerőt, évente 100 ezer vendégmunkás kap engedélyt munkavállalásra. Nem lenne rájuk szükség, ha a hazai munkaerőpiac a nyugatihoz hasonló bérszintet tudna biztosítani a romániai munkavállalóknak, addig azonban még sokat kell fejlődnie a gazdaságnak.

Márpedig ehhez a fejlődéshez elengedhetetlen a megfelelő számú munkaerő, ezért is mondják a romániai munkáltatók, hogy külföldi vendégmunkások híján egy részük csődbe menne. Gyakorlatilag alig van az országnak olyan kisebb-nagyobb városa, ahol ne látni a vendéglátó- vagy az építőiparban, mezőgazdaságban vagy egyéb ágazatban ázsiai vendégmunkást. Még a nemrég lezajlott Kolozsvári Magyar Napok egyik-másik programjára is ellátogattak néhányan, sőt a főtéri Szent Mihály-templom miséin is találkoznak a hívek távol-keleti katolikus munkavállalóval. A lényeg, hogy a román hatóságok kísérjék figyelemmnel a megfelelő integrációjukat, másrészt pedig fel tudják tartóztatni az illegális migrációt, amire hivatkozva ugye sokáig késleltették az ország schengeni csatlakozását.

A Bukarestben bántalmazott ázsiai ételfutár esete szolidaritási hullámot váltott ki a romániai közéletben, megannyi politikus és közéleti személyiség ítélte el az idegengyűlölő cselekedetet, határozottan állást foglalt történtekkel kapcsolatban Nicușor Dan államelnök is. A bangladesi vendégmunkás melletti széles körű kiállás elkezdett hasonlítani egyfajta „Je suis Bangladais”-féle mozgalomhoz. Ennek az együttérzésnek, az intoleranciával, a gyűlölettel szembeni elutasításnak csakis jó érzéssel kellene eltöltenie az olyan közösségeknek a tagjait, amelyeket időnként ma is ér durva támadás nemzetiségi hovatartozása miatt – mint amilyen például a romániai magyar.

Márpedig az elmúlt évtizedekben hányszor és hányszor volt részük verbális vagy fizikai agresszióban, vagy „csak” sértegetésekben, megaláztatásban magyaroknak utcán, sporteseményen, iskolában, kórházban vagy (horribile dictu!) a parlamentben! Legutóbb idén áprilisban vertek agyba-főbe magyar fiatalokat Kolozsváron az Universitatea futballcsapat drukkerei, akikről viszont sokan – rendőrség, ügyészség, polgármester, korábban alprefektusként is tevékenykedő magyar (!) közgazgatási szakember – rögtön siettek megállapítani: dehogyis követték el magyarellenességből a támadók, amit. (Ennek kapcsán jegyezte meg találóan annak idején Balogh Levente kollégám, hogy Románia a nem etnikai alapú magyarverések országa…)

Nagyon ritkán fordult elő, hogy román politikusok, közéleti személyiségek nyíltan elítéltek egy magyarverést, magyarokkal szembeni inzultust – államelnöki szintű kiállásra nem is emlékszünk –, mint történt az most, az ázsiai munkavállalót ért durva támadás kapcsán. Persze az esetek túlnyomó többségében nem lehetett olyan közvetlen bizonyítékokkal szolgálni, mint ezúttal, amikor maga az elkövető készített videófelvételt a támadásról. Viszont rengeteg esetben egyértelműen kiderült a magyarellenesség, mégis hallgatás volt a következménye – a politikai és közélet szereplői, de a bűnüldöző szervek és az igazságszolgáltatás részéről egyaránt. Az őshonos magyar kisebbség tagjait ért bántódásokat közel sem övezte akkora figyelem, empátia , valamint elhatárolódás, mint most a bangladesi vendégmunkással szembenit.

Éppen emiatt most nem tudunk felhőtlenül örülni ennek a fenenagy toleranciának. Merthogy éppen az előzmények miatt nem tartjuk teljesen őszintének, hitelesnek, és a következmények nélkül maradt megannyi sérelem, támadás miatt érzi magát bangladesinek nagyon sok romániai magyar.