Abszurd balkáni színjáték

Eközben a miniszterelnök úgy akarja a kormánya bukását, hogy ő maga nem akar lemondani, ám a vele azonos pártból származó államfő, aki mindent megtett azért, hogy a jelenlegi kormányfő kormányfő lehessen, a kiszivárgott hírek szerint azt akarja, hogy távozzon a tisztségéből.

Mindez úgy hangzik, mint valami klasszikus vígjáték alapszituációja, bár ha már a színháznál tartunk, talán sokkal találóbb a klasszikus balkáni abszurd műfaji besorolás. Csakhogy a gond az, hogy a fentebb felsorolt alapszituáció nem a színdarabírói képzelet szüleménye, hanem a 2020-as év eleji romániai belpolitika helyzetképe. Ilyen szituációt ugyanis talán még a legélénkebb fantáziájú színpadi szerző sem tudna kitalálni.

A tavaly bizalmatlansági indítvánnyal ellenzékbe taszított, de a parlamenti mandátumok mintegy 40 százalékát még mindig birtokló Szociáldemokrata Párt (PSD) saját bizalmatlansági indítványa benyújtásáról döntött arra az esetre, ha a kormány a parlamentet megkerülve, felelősségvállalással akarná elfogadtatni a kétfordulós polgármester-választáshoz való visszatérést, ami hátrányos a népszerűségi listákon jelenleg egyre rosszabbul álló PSD számára. Ebben a szocdemek segítségére lesz az RMDSZ is, amely számára ugyanúgy jelentős hátránnyal, számos településvezetői tisztség elvesztésével járna a kétfordulós polgármester-választás.

A kormány pedig most gyakorlatilag felszólította a PSD-t, hogy nyújtsa be a bizalmatlansági indítványt, miután végül úgy döntött: felelősséget vállal a módosításért. Így még az sem elképzelhetetlen, hogy maguk a kormányzó liberálisok is megszavaznák az indítványt, hiszen azt szeretnék, ha valamilyen módon – például a kormány bukása révén – előre hozott választást kényszeríthetnének ki, hogy a parlamenti mandátumok aránya is tükrözze jelenlegi, mintegy 45 százalékos támogatottságukat.

Csakhogy a PSD elnöke kijelentette: ha meg is buktatják a kormányt, nem a párt soraiból jelöl miniszterelnököt. Vagyis inkább hajlik arra, hogy egy kívülálló, technokrata kormányfőjelöltet nevezzen meg. Az ok egyértelmű: ha már úgy alakult, hogy az anyagi lehetőségeket figyelmen kívül hagyva, felelőtlenül ígérgető és osztogató szocdemeket kiakolbólították a kormányból, akkor most – egyre csökkenő támogatottság mellett – inkább továbbra is nagyvonalúan átengednék másnak a kormányzás felelősségét, hadd szlalomozzon az a PSD által lefektetett pénzügyi aknák között.

Eközben olybá tűnik, hogy újjáéled a román politikai életben csak „paloták harcaként” ismert műfaj azon alváltozata, amelyben az államfő a vele azonos pártból származó miniszterelnök életét keseríti meg. A kiszivárgott információk szerint ugyanis a liberális párt éléről elnökké választott Klaus Johannist nem igazán érdekli, hogy személy szerint ki lesz majd az új kormány élén, ha az a liberálisok soraiból kerül ki, ezért nem sokat ad Ludovic Orban miniszterelnök abbeli aggályaira, miszerint ha lemondana a tisztségéből az előre hozott választás kicsikarása érdekében, akkor nem biztos, hogy ismét kormányfő lehetne.

Ezért aztán Johannis már hetek óta nyomást gyakorolt rá annak érdekében, hogy mondjon le, ne várjon a bizalmatlansági indítványra – elvégre abban az esetben a parlamentnek kétszer is el kellene utasítania az államfő által megnevezett új miniszterelnök-jelöltet, és csak akkor jöhet a korábbi parlamenti választás, ha ez megtörténik. Márpedig jelen állás szerint a PSD vélhetően még a liberális pártelnök titkárnőjének irodájában álló padlóvázát is megszavazná, ha azt jelölnék kormányfőnek, csak ne kelljen hamarabb, ilyen alacsony támogatottsággal részt vennie a parlamenti megmérettetésen.

Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a Johannis és Orban közötti ellentétnek tudható be az, hogy az államfő annak ellenére is kihirdette a családi pótlék kétszeresére emeléséről szóló törvényt, hogy a kormány jelezte: nincs rá pénz, ezért annak hatályba lépését halasztani kell. Az államfő ugyanis kétszeresen is jól jött ki az esetből: egyrészt jelezte a választópolgároknak, hogy rajta nem múlik az emelés, másrészt borsot tört a lemondástól ódzkodó Orban orra alá, az ő nyakába lőcsölve a kedvező intézkedés elhalasztásának ódiumát.

Vagyis lassan ott tartunk, hogy a választási év lázában a román politikum egyre mélyebben elmerül a saját kis abszurd darabjában való játékban. Az ország polgárai pedig legfeljebb statisztaszerepet kaphatnak benne.