Balogh Levente
2024. október 11., 12:252024. október 11., 12:25
Bár a román politikumban kétségkívül erős a konkurencia, Nicolae Ciucă liberális pártelnöktől senki sem veheti el az első helyet a hét legszánalmasabb és legröhejesebb kijelentéséért zajló versenyben.
Az ugyanis, hogy a pártelnök bejelentése szerint a PNL felmondja a szociáldemokratákkal a párbeszédet, és úgy tesz, mintha felrúgná a koalíciót, de közben kormányon marad, valójában nem más, mint politikai lufi, porhintés, amelynek célja egyértelműen az emberek megvezetése.
Így ugyanis az egész nem más, mint a „Kinn is vagyok, benn is vagyok, jaj, de nagyon boldog vagyok” kezdetű LGT-sláger meglehetősen rosszul sikerült előadása.
Hiszen a minisztereik ott vannak a kormányban, fölveszik az illetményüket, és gondoskodnak róla, hogy a választások előtt a párt és a hozzá közel álló csókosok ki legyenek stafírozva.
Ugyanis minden bizonnyal ez az egyik legfőbb ok, amiért nem elég bátrak ahhoz, hogy ellenzékbe vonuljanak.
Kormányzati pozícióból könnyebb pénzt osztani a helyi erőknek – polgármestereknek, megyei önkormányzati vezetőknek –, akik helyi szinten szervezik a kampányt, és mozgósíthatják a szavazókat.
Emellett a kormányzat esetleges sikereiben is lehet sütkérezni – vagy legalábbis sikerpropagandát lehet folytatni, ha a megvalósítások igazából nem nagyon léteznek.
Közben azt is fölmérték, hogy az is igencsak visszás lenne, ha így, csupán néhány hónappal a választások előtt ellenzékbe vonulnának, és azt a kormányt bírálnák, amelyben eddig ők is aktív résztvevők voltak, sőt egy ideig még a miniszterelnököt is ők adták.
Ráadásul a felmérések szerint ahhoz is csoda kéne, hogy a sótlan Ciucă legalább második helyen végezzen az államfőválasztáson.
Az pedig végképp nem hiányzott nekik, hogy „véletlenül” épp a kampányidőszakra időzítve vádolta meg korrupcióval Nelu Tătaru volt liberális egészségügyi minisztert a korrupcióellenes ügyészség.
Így hát
Vélhetően abban reménykednek, hogy ha megpróbálják kihasználni a korábban keresetlenül csak „vörös pestisnek” becézett PSD-vel szembeni ellenszenvet, azzal feltornászhatják néhány százalékkal a támogatottságukat, de nem valószínű, hogy az elkötelezett PNL-szavazókon kívül ezzel sokakat meg tudnak szólítani.
Ebben a formában ugyanis
Ennek nyomán igencsak kétséges, hogy a liberális vezetők által előadott színjátékot bárki is beveszi.
Hiszen amíg úgy ócsárolják a koalíciós partnert, hogy közben továbbra is együtt kormányoznak vele, addig nehéz hitelesen előadni azt, hogy már semmiben sem értenek egyet vele.
Kiss Judit
Állva utaznak a kolozsvári buszon. Kora délelőtti forgalom. Ülőhelyek akadnának, de a két srác áll.
Makkay József
Szinte mindegy, kit kérdez az ember arról, hogyan boldogul a munkahelyén, mert mindenhonnan ugyanazt a választ kapja: kevesebb a forgalom, kevesebb a szerződés, kevesebb az ügyfél, és akik még megmaradtak, azok is jóval kevesebbet vásárolnak.
Balogh Levente
Ha valaki úgy érezné, hogy Donald Trump amerikai elnök éppen a moszkvai gyors elé lökte Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt és európai szövetségeseit, az azért lehet, mert a jelek szerint tényleg ez történt.
Balogh Levente
Reméljük, nem jutunk oda, hogy bár elvileg könnyebb, észszerűbb és az ország számára kevésbé megrázó kormányt alakítani, mint előre hozott választásokat tartani vagy az államfőt felfüggeszteni, mégis utóbbiak valamelyike valósul meg hamarabb.
Rostás Szabolcs
A magyarországi kormányváltás egyik „járulékos áldozatává” vált Erdélyben az MCC tevékenysége, amit az anyaországi alapítvány megszüntetésével takaréklángra csavartak. Sajnos a sorozatos politikai döntéseknek elsősorban gyerekek isszák a levét.
Balogh Levente
Ezért tényleg megérte: a romániai pártok ismét bebizonyították, hogy képtelenek kompromisszumra jutni egymással, így továbbra sincs működőképes kormánya az országnak – de legalább tovább nőtt az AUR kormánytényezővé válásának lehetősége.
Rostás Szabolcs
Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.
szóljon hozzá!