Úgy tűnik, valóban végleg búcsút kell vennünk attól az embertől, aki azzal iratkozott fel a nemzet jeles képviselőinek listájára, hogy első magyarként jutott fel a világ legmagasabb pontjára.
2013. május 27., 11:332013. május 27., 11:33
A Mount Everest 2002-es meghódítása révén egy csapásra ismertté vált Erőss Zsolt – aki az egykori Szovjetunió hétezres csúcsainak meghódításával kiérdemelte a Hópárduc becenevet – az erdélyiek számára különösen kedves lehet, hiszen Csíkszeredában született, és erdélyi, székely mivoltát sohasem tagadta meg: csúcshódításai során a magyar mellett rendszerint a székely zászlót is magával vitte. Akárcsak mostani – a jelek szerint utolsó – útjára, a nepáli Kancsendzöngára.
Bizonyára sokan vannak azok, akik a hegymászók teljesítményéről szóló hírek hallatán rendszerint csak legyintenek, esetleg értetlenkednek: miért nem választanak maguknak valami „rendes\" polgári foglalkozást, miért teszik kockára az életüket, miért vállalnak annyi szenvedést oxigénhiányos környezetben, akár mínusz 30 fokban?
Nos a válaszhoz tudni kell, hogy a hegymászókat nem ilyen fából faragták. Ők a mai utódai azoknak a „szent őrülteknek\", akik száz-kétszáz évvel ezelőtt akár hiányos felszereléssel is hajlandóak voltak útnak indulni csak azért, hogy ismeretlen tájakat térképezzenek fel.
Mára jóformán a 8000 méter fölötti hegycsúcsok maradtak az utolsó olyan, érintetlen határvidékek, ahol az ember próbára teheti a saját képességeit. Erőss Zsoltot pedig űzte, hajtotta a vágy, hogy ő legyen az egyik első olyan magyar, aki a világ összes nyolcezer méteres csúcsát meghódította. Szándékától pedig a legnagyobb életveszély, sőt még egyik lábának elvesztése sem térítette el. Ha már erdélyi születésű emberről van szó, kitartásáról, eltökéltségéről mindannyian példát vehetünk – például az önrendelkezésért folytatott küzdelem során, de mindennapi feladataink végzése közben is.
Most arról szólnak a hírek, hogy eltűnt 8000 méter fölötti magasságban, és el kell fogadni a tényt: többé nem bukkan fel. Családja immár hiába várja – viszont igazi Hópárduchoz méltóan távozott, és szeretett hegyei között nyugodhat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Érvényesült a papírforma, meghozta gyümölcsét a román baloldal és a szélsőjobb összeborulása: a vártnál is nagyobb arányban támogatta a parlament az Ilie Bolojan vezette kabinet menesztését.
Ízlelgessük egy kicsit: egy magát szociáldemokratának nevező párt jóvoltából Romániában olyan helyzet állt elő, hogy már nem is csupán hipotetikus, megfoghatatlan, távoli rémképként szerepel a napirenden egy szélsőjobboldali párt kormányra kerülése.
A Szociáldemokrata Párt válságkezelési receptje jelenleg a következő: ha ég a ház, víz vagy poroltó helyett a repülőüzemanyag-válságra is fittyet hányva az utolsó kerozinkészleteket kell ráönteni.
A vasárnapi választási eredmények ismeretében fölösleges vitatni, hogy Magyarország demokratikus ország.
Fene tudja, hogy – politikai értelemben – utoljára mikor tátongott ekkora szakadék az anyaországiak és a határon túliak között.
Két nappal az országgyűlési választást követően is folyik a találgatás, vajon mi vezetett a Fidesz-KDNP több mint másfél évtizede tartó hatalmának megdöntéséhez, a Tisza Párt elsöprő győzelméhez.
Talán nem túlzás kijelenteni: a rendszerváltoztatás óta a legintenzívebb és legdurvább választási kampányidőszak ér véget a vasárnapi országgyűlési választásokkal.
Jó egy hónapja zajlik már az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háború, ami Donald Trump amerikai elnök legutóbbi bejelentése alapján még olyan két-három hétig tarthat.
Sokat, egyre többet foglalkozik a média és a közvélemény a családon belüli erőszakkal, no meg a távoltartás lehetőségével és gyakorlatával. Elítélendő, kerülendő, megelőzendő, büntetendő.
Miközben Magyarországon az elmúlt választási ciklusok legkiélezettebb és -feszültebb politikai kampánya zajlik, Erdélyben – és több magyarlakta vidéken a Kárpát-medencében – már megkezdődött a szavazási folyamat.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!