A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

Nem mintha az az egy-két mandátum, amelyről esetleg a külhoni magyarok dönthetnek, annyira sorsdöntő lett volna (miközben egyes számítások szerint ma már akár négy mandátum is múlhat a külhoni voksokon), és nem is feltétlenül bosszúból azért, mert a gyurcsányi politika, a külhoniak elleni, a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazáson, majd azt követően tapasztalható hangulatkeltés miatt egyértelmű volt, hogy a határon túli magyar állampolgárok 99,9 százaléka sohasem szavazna a Gyurcsány-pártra. (Ahogy például az egykor szebb napokat is látott, majd balra átsorolt, és gyakorlatilag felszámolódott Jobbik egykori elnöke, a most DK-ssá átvedlett Jakab Péter részéről egyértelműen a frusztráció megnyilvánulása, hogy beállt a jogfosztást követelők kórusába, miután a külhoni magyarok nem igazán kényeztették el voksaikkal korábbi pártját). Csupán arról volt szó, hogy fölfedezték: van egy olyan, viszonylag népes szegmens, amely körében mozgósító erővel bír, ha a külhoni magyarok jogfosztását szorgalmazzák.

Illetve, a „jobbik” esetben olyan választópolgárokról van szó, akik egyszerűen csak elfogadják azt a vitatott ideológiát, miszerint a nemzetet csak az állam határain belül élő polgárok alkothatják. Ez a közeg még ma is létezik, és továbbra is fogékony arra a retorikára, miszerint csak az szavazzon a választásokon, aki az országban él, mert a külhoniakat nem érinti a szavazatuk eredménye. Ez egyrészt továbbra is kibékíthetetlen ellentétben áll azzal a koncepcióval, hogy a 20. századi tragédiák és igazságtalan nagyhatalmi döntések nyomán a nemzet határai nem esnek egybe az országéval, másrészt pedig a valósághoz sincs sok köze.

Elvégre

Ráadásul az a régi ellenérv is érvényes, miszerint a Magyarországon született, de évek óta külföldön élő, és hazaköltözni sem akaró állampolgárok is hasonló helyzetben vannak – esetükben viszont valóban megfontolandó lenne, hogy élhessenek a levélben szavazás lehetőségével, ami a külhoni magyarok számára biztosított.

Mindehhez az is hozzáadódik, hogy mivel a határon túli magyar közösségek is sokszínűek – bár tény, hogy érthető okokból nagyobb arányban képviseltetik magukat a nemzeti ügyek és a jobboldali, konzervatív értékek iránt fogékony polgárok –, a baloldali és liberális pártok is találhatnak szavazókat körükben, ha odafigyelnek rájuk, megszólítják őket, és programjukban nekik is ajánlatot tesznek.

Persze tudjuk jól:

Mivel a jelek szerint a DK-nak továbbra sincs érdemi programja, a könnyebbik utat választva ismét inkább ellenségképet gyárt – és ismét csak bennünket talált meg. Ráadásul az indoklás alapvetően sérti a demokrácia és a jogállamiság elvét, hiszen Dobrevnek azzal van baja, hogy a külhoni magyarok elsöprő többsége a jelenlegi kormánypártokat támogatja – vagyis annak politikai szimpátiái miatt rekesztene ki egy közösséget a teljes jogú állampolgárok soraiból. Mostantól tehát

és az amúgy is felfokozott helyzetben tovább szítja mesterségesen az ellentétet – sőt a gyűlöletet – magyar és magyar között.

Persze tudjuk, a politika amorális, de ebben az esetben mégis feltesszük a kérdést: milyen erkölcsi színvonalon áll az, aki egy olyan közösségbe rúg bele kampányokokból, amelyet azon országok hatóságai, ahol él, amúgy is folyamatosan vegzálnak? (Lásd például legutóbb a nagyváradi premontrei apát esetét, akit még mindig a nemzetépítési lázban égő román hatóságok bírósági közreműködéssel lakoltatnak ki a rendházból, újabb ingatlanától fosztva meg a magyar közösséget).

Az ok egyértelmű: a felmérésekben egy és öt százalék környékére mért, vagyis a parlamenti küszöb körül billegő DK az országgyűlési választások közeledtével korábbi kampánytémáját leporolva próbálja felderíteni, illetve visszahódítani azokat, akik még négy évvel ezelőtt is voltak annyian, hogy átlendítsék a parlamenti küszöb fölött. Azóta ugyanis az ellenzéki oldalon óriási átrendeződés ment végbe, és az ellenzéki szavazók zöme – csalódva régi, eredménytelen pártjaiban – átnyergelt az új erőhöz, amelytől azt reméli, hogy megvalósítja azt, amit a korábban általa támogatott erők nem: elsősorban az Orbán-kormány leváltását, illetve a korábban általuk támogatott pártok programjainak fő elemeit.

A többi baloldali ellenzéki párt szavazóihoz hasonlóan a korábbi DK-szimpatizánsok nagy része is az új politikai alakulattól várja, hogy véghez vigye azt, amit a DK nem tudott elérni, mivel nem került kormányközelbe – és ebben a kormányváltás mellett az is benne van, hogy a határon túli magyarokat megfosszák a szavazati joguktól, bár a Tisza hivatalosan nem jelezte, hogy erre készülne. Most viszont azzal, hogy a DK rendkívüli parlamenti ülést hívott volna össze a szavazati jog megvonásának témájában,

Ha ugyanis a Tisza kiáll a külhoniak szavazati joga mellett, azzal a korábbi DK-szavazók számára azt üzeni, hogy mégsem várhatják tőle maradéktalanul mindannak a megvalósítását, amit ők szeretnének. Emellett Dobrevék abban is reménykednek, hogy más pártok szimpatizánsai, illetve a még bizonytalan szavazók között is meg tudják szólítani azokat, akiknek nem tetszik a külhoniak szavazati joga. Mindeközben a DK ezzel a viselkedéssel éppen hogy beteljesíti azt, amitől tart: az ellene indított közvetlen támadás várhatóan számos olyan külhoni magyart is rábír, hogy szavazzon, aki eredetileg nem is akart – és természetesen nem olyan pártra fog voksolni, amely bevallottan megfosztaná őt választójogától.

Kérdéses, sikerül-e visszacsábítani az erre fogékony választópolgárokat, vagy azok úgy döntenek: jobban bíznak abban, hogy a Tisza Párt valósítja meg azt, amit a karanténba szorított, szektaszerű DK képtelen volt.