Vörösmarty verse 13 millió forintot ért

Gyűjtők és befektetni vágyók is vásároltak a budapesti Alexandra antikvárium szombati árverésén: a legmagasabb összegért, 13 millió forintért egy irodalmi ritkaságnak számító Vörösmarty Mihály-kéziratot vettek meg. A költő Országház című versének saját kezű, aláírt kéziratán nem szerepel keltezés, keletkezését a szakértők 1846 augusztusa és 1847 vége közé teszik.

Gazda Árpád

2007. december 17., 00:002007. december 17., 00:00

A kiemelten magas kikiáltási árú kéziratokat, nyomtatványokat mind egy szálig elvitték, és nem zavarta a vásárlókat, hogy tizenkét tételt védetté nyilvánított a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. Az egyetlen példányban található kéziratok, történelmi vagy irodalmi személyiségek levelei nemcsak gyûjtõi darabok, igazi vagyontárgyak is. Miként a különleges, régi könyvritkaságok, a dedikált példányok is sokat érnek. Arany János kézirata, a Szent László címû legenda 1853. szeptember 19–20-i dátummal, négyoldalas autográf fogalmazvány, szintén autográf javításokkal. Arany Jánostól hivatalos irat, aláírás, feljegyzés maradt fenn. Ezeket is drágán mérik, de verskéziratának felbukkanása igazi kuriózum. Meg is adták érte a 11 millió forintot. Károli Gáspár, az elsõ teljes magyar biblia fordítója 1583. február 21-én latin nyelvû levelet intézett Köteles Márton kassai bíróhoz. Károlinak ez az elsõ, aukcióra került kézirata 8 millió forintért kelt el. Ady Endre Piros és fekete címû esszéjének nyolcoldalas, saját kezû, aláírt kéziratát, mely az általa szerkesztett A forradalmár Petõfi címû kötet elõszavaként jelent meg, 5 millió forintról 8 millióra árverezték. Batsányi János költõ 26 olyan levelérõl tud a szakirodalom, amelyet gróf Ráday Gedeonhoz írt. Egy kivételével valamennyi a Ráday Gyûjtemény Ráday-levéltárának anyagában található. A most 2 millió forintról 3 millióra licitált kézirat az idõközben a gyûjteménybõl elkerült 26. levél, amelyben a Magyar Museum folyóirat támogatásáról van szó. Így sajtótörténeti szempontból is különös érték, amellett, hogy mint Batsányi-kézirat párját ritkító dokumentum.

MTI

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Kolozsvári tengerek kincsei: időszaki őslénytani kiállítás nyílik a BBTE-n

Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.

Kolozsvári tengerek kincsei: időszaki őslénytani kiállítás nyílik a BBTE-n
2025. szeptember 09., kedd

Temetőt hoznak létre házi kedvencek számára Kolozsváron

A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.

Temetőt hoznak létre házi kedvencek számára Kolozsváron
2025. szeptember 07., vasárnap

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött

Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött
2025. szeptember 05., péntek

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek

Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek
2025. szeptember 03., szerda

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél

A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél
2025. augusztus 28., csütörtök

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk

Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk
2025. augusztus 27., szerda

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben

A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben
2025. augusztus 26., kedd

A nemzetközi kutyanap az ember egyik leghűségesebb barátjára hívja fel a figyelmet

Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.

A nemzetközi kutyanap az ember egyik leghűségesebb barátjára hívja fel a figyelmet
2025. augusztus 24., vasárnap

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)

A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)
2025. augusztus 22., péntek

A Tate fivérek az apokalipszisra készülnek: 3,9 millió dolláros bunkert építtetnek Bukarestben

Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.

A Tate fivérek az apokalipszisra készülnek: 3,9 millió dolláros bunkert építtetnek Bukarestben