
Fotó: A szerző felvétele
Legalábbis ezt a következtetést vonhatta le az, aki a felső-háromszéki, hagyományt ápoló vőfélyek első ízben megrendezett találkozóján szerdán este megjelent.
Ágoston József, a csernátoni kultúrotthon vezetője és Bara Kádár Imre gelencei vőfély fejében a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóját követően fogalmazódott meg a gondolat, hogy találkozót szervezzenek a kézdiszéki, „régivágású” vőfélyek számára is. Ez a csernátoni önkormányzat támogatása révén valósulhatott meg, a polgármesteri hivatal ugyanis a vőfélyek rendelkezésére bocsátotta az Ika-vára alatt lévő hétvégi házát. A szervezés Niczuly Ödön csernátoni vőfélyre hárult, aki mind a 17, Felső-Háromszéken aktívként számon tartott vőfélyt meghívta a találkozóra. Heten objektív okok miatt távol maradtak, de így is tíz, „eskető mesterember” jelent meg a mulatságon. A találkozón egyébként jelen voltak azok a vőfélyek is, akik már rég letették a ceremóniapálcát. Niczuly Ödön szerint tapasztalatcsere és barátkozás színhelye volt ez a találkozó. A vőfélyparti valóban baráti hangulatban zajlott: előkerültek a hangszerek is, hegedű-, cimbalom-, harmonikaszó mellett derült ki, hogy a vőfélyek nemcsak mulattatni, hanem mulatni és zenélni is tudnak, sőt a lakodalmas nótákra ropni tudják a táncot. Élményt jelentett az ebéd felszolgálása: a jelen lévő ceremóniamesterek rigmusokkal, versekkel köszöntötték a felszolgálókat és a „vendégeket”, és így derült ki az is, hogy ahány vőfély, annyi szokás. Niczuly szerint a találkozót jövőben ismét megszervezik, hiszen a jelen levő vőfélyek – akik Felső-Háromszék világi esketői – kitűnően érezték magukat.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.