Hirdetés

Nemzetközi szinten is aktív zenészeket köt össze az erdélyi valóságműsor új évada

valóságműsor

A kolozsvári bemutatón telt ház fogadta A dal összeköt című valóságműsor új részének vetítését

Fotó: Kulcsár Hunor

Új zenék, arcok, kalandok és meglepetések várják a nézőket A dal összeköt című valóságshow második évadában, amelynek első három része már elérhető online. Az első évad fogadtatásáról, a folytatásról, az új epizódok érdekességéről Dobai Csaba producer, műsorvezető beszélt a Krónikának, kitérve arra is, hogy a valóságműsor nemcsak a zenéről szól: azt is megmutatja, mennyire fontos az együttlét, a közös alkotás és az egymásra figyelés.

Bede Laura

2026. március 29., 15:342026. március 29., 15:34

A pozitív visszajelzéseknek és közösségi támogatásoknak köszönhetően elkészült a második évada a tavaly nyáron elindult, A dal összeköt című valóságműsornak. Erdély első zenés valóságshow-járól Dobai Csaba ötletgazda a Krónika érdeklődésére elmondta, az első évad fogadtatása kifejezetten pozitív volt: sikerült egy nyitott és érdeklődő közönséget megszólítani, akik örömmel fogadták, hogy egy ilyen jellegű produkció is létrejött.

Idézet
Sokan kiemelték, hogy a műsor a nemzetközi és magyar zenés valóságműsorok mezőnyében is megállja a helyét, és kimagasló minőséget képvisel.

Különösen a szakmából érkezett sok elismerő visszajelzés: dicsérték a produkció kivitelezését, az alkotási folyamat bemutatását és a műsor összhangját. Többen azt is hangsúlyozták, hogy az erőforrásainkhoz képest kimondottan magas színvonalat sikerült elérni” – magyarázta a műsor producere. Hozzátette, több forrásból érkezett támogatás, elsősorban egyéni nézőktől, akár külföldről is – például Amerikából és Magyarországról. Szponzorokat ugyan még nem sikerült bevonni, de a közösségi támogatás erősnek bizonyult: az első évad dalai bakeliten is megjelentek, támogató jelleggel megvásárolhatók voltak, emellett Patreonon is kialakult egy támogató közösség, ami lendületet adott a folytatáshoz.

Hirdetés

Dobai Csaba arról is beszélt, hogy a második évad már más körülmények között jött létre: míg az első esetében egy dalszerzőtábor szolgált kiindulópontként, ezúttal a zenészek már ismerték a műsort, így meghívásos alapon válogatták a résztvevőket. „Sokan örömmel fogadták a felkérést, ugyanakkor a fellépések és a megélhetési kötelezettségek miatt nem mindenki tudott csatlakozni. A korlátozott költségvetés miatt végül kevesebb zenésszel dolgoztunk, de rendkívül erős mezőny állt össze: tapasztalt, nemzetközi szinten is aktív alkotók érkeztek, akik nagy produkciókban és ismert előadók mellett játszanak.

Idézet
Olyan zenészekről van szó, akik ugyan nem feltétlenül reflektorfényben állnak, de szakmailag kiemelkedőek.

Újdonság, hogy a második évadban egy költő, slammer is csatlakozott a csapathoz, André Ferenc személyében, ami új színt adott az alkotói folyamatnak” – árulta el a műsorvezető.

valóságműsor Galéria

A második évadban André Ferenc költő, slammer (középen) is csatlakozott a csapathoz

Fotó: Orbán Eszter

A valóságshow második évadának epizódjai már elérhetők online, és ezzel párhuzamosan több városban élő vetítéseket is szerveznek. Ezek különlegessége, hogy a közönség előre láthatja a következő részt, kulisszatitkokba nyerhet betekintést, valamint találkozhat az alkotókkal és a zenészekkel. Emellett új, kreatív dizájnnal készült merch-termékek is elérhetők, amelyek szintén a műsor támogatását szolgálják.

A jövőt illetően Dobai Csaba úgy fogalmazott,

a folytatás terve egyértelmű, de megvalósítása nagymértékben a támogatásoktól és a közönség elérésétől függ.

Rámutatott arra is, hogy a második évad eddigi fogadtatása biztató: a kolozsvári bemutatón például telt ház fogadta a vetítést, és a visszajelzések alapján a nézők különösen a karaktereket és a humoros, emberközeli pillanatokat értékelik. Az is kiderült, hogy a műsor azok számára is élvezhető, akik nem kötődnek szorosan a zenei világhoz.

valóságműsor Galéria

A műsor azok számára is élvezhető, akik nem kötődnek szorosan a zenei világhoz

Fotó: Kulcsár Hunor

Az erdélyi zeneiparban hangmérnökként, rendezvényszervezőként és zenei tartalmak készítőjeként már évek óta aktív alkotó ugyanakkor hangsúlyozta: a mai digitális zajban nehéz eljutni a közönséghez, ezért minden

  • megosztás,
  • komment
  • és visszajelzés sokat számít.

Ezek a gesztusok ugyan nem igényelnek anyagi támogatást, mégis kulcsszerepet játszanak a műsor népszerűsítésében.

Idézet
A produkció alapvető célja, hogy láthatóvá tegye azokat a kivételesen tehetséges zenészeket és alkotókat, akik gyakran a háttérben dolgoznak.

Emellett egy olyan platformot kíván teremteni, ahol a résztvevők szabadon alkothatnak, inspirálódhatnak és egymással együtt dolgozhatnak. A műsor lényege, hogy a zenészek három napra összezárva közösen hoznak létre egy dalt és annak teljes produkcióját – a folyamat minden emberi és alkotói pillanatával együtt. Végső soron nemcsak a zenéről szól: azt is megmutatja, mennyire fontos az együttlét, a közös alkotás és az egymásra figyelés” – magyarázta Dobai Csaba.

A műsor új részeit szintén a Sound of Csabika elnevezésű YouTube-csatornán vetítik hetente keddenként 20 órától, de „A dal összeköt” keresőkifejezéssel is könnyen megtalálható.

korábban írtuk

Valóságshow nyújt bemutatkozási, alkotási lehetőséget erdélyi zenészeknek
Valóságshow nyújt bemutatkozási, alkotási lehetőséget erdélyi zenészeknek

A versengés helyett az alkotásra, zenei önmegvalósításra és kibontakozásra összpontosít a nemrég elindult, A dal összeköt című valóságműsor. Erdély első zenés valóságshow-járól Dobai Csaba ötletgazda, hangmérnök beszélt a Krónikának.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Rekordméretű gyémánt kerül kalapács alá

Egy platinagyűrűt árvereznek el a jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark aukciós ház.

Rekordméretű gyémánt kerül kalapács alá
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!

Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!
2026. október 10., szombat

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?

Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?
2026. október 10., szombat

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál

Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket

Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket
2026. október 04., vasárnap

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből

Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből
2026. október 02., péntek

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk

A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig

Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.

Önkéntesek a hegyek szolgálatában
Önkéntesek a hegyek szolgálatában
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

2026. szeptember 26., szombat

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek

Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek
Hirdetés
Hirdetés