
Arany János elbeszélő költeményének eseményei elevenednek meg a bábelőadás táblaképein
Fotó: Szent László Napok
Gazdag programkínálattal várja a legkisebbeket is a vasárnapig tartó 10. Szent László Napok.
2022. június 24., 17:132022. június 24., 17:13
A jubiláló nagyváradi rendezvénysorozat a fiatal korosztályt is meg kívánja szólítani, így a fesztivál minden napján interaktív tudományos-kulturális gyerekfoglalkozásokon, koncerteken, ügyességi játékokon, bábelőadásokon vehetnek részt az érdeklődök.
Hétvégén péntektől vasárnapig 10 és 18 óra között a nagyváradi vár Bethlen-bástyájánál híres tudósok találmányaival ismerkedhetnek a gyerekek. A Ha nagy leszek, kutató leszek! menetleveles játék keretében életkoruknak megfelelően az adott tudós munkásságához kapcsolódó kísérleteket végeznek, a többállomásos játék végén pedig a „tudományokban való jártasságukat bizonyító” oklevelet kapnak.
Délben megzenésített gyermekverseket és saját dalait adja elő a kolozsvári Karaván együttes. A magyar népies, etno, folk-rock műfajban alkotó zenekar célkitűzése a jókedv, a móka és zenei élmény mellett továbbadni a magyar zenei hagyományokat, és fejleszteni a legkisebbek ritmusérzékét, szókincsét és fantáziáját. 13 órától triciklivel hoz akrobatikus mutatványokat, és varázsolja el a közönséget a Cirkusz Minimus!
Fotó: Szent László Napok
A debreceni Vojtina Társulat bábjátékát hároméves kortól ajánlják a szervezők, délután 18 órától pedig óriásbuborékok kelnek versenyre a Bethlen-bástyánál, a buborékfújó megmérettetésre bárki benevezhet. Vasárnap a meséké a főszerep, dél-előtt mesejurtát szerveznek a magyar népmesekincsből, az élőszavas mesemondás és az ezt követő foglalkozások a Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház munkatársainak közreműködésével zajlanak.
A Toldi Legenda Historica táblaképes előadás a Képes Krónika elveszettnek hitt lapjai alapján rekonstruálja a történelmi eseményeket, és az elbeszélő költemény főhősének tetteit.
Délután a tudományok iránt érdeklődő gyerekek látványos kísérletekben vehetnek részt a Mathias Corvinus Collegium tehetséggondozó programja szervezésében, ahol pattogós buborékokat készíthetnek, elsajátíthatják a titkosírás rejtélyeit, lufis kísérleteket végezhetnek, és megtudhatják, miért nő olyan nagyra a fáraó kígyója.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!