
Matteo Politinak a bukaresti közegészségügyi igazgatóság adott orvosi bélyegzőt
Fotó: Facebook
Hazájában is követett el hasonló cselekedeteket az olasz álorvos – közölte szerda este Ionuţ Dana, a Bukarest első kerületi rendőr-főkapitányság vezetője.
2019. február 07., 11:212019. február 07., 11:21
A parancsnok szerint a magát orvosnak kiadó Matteo Politi, hasonló tetteket követett el Olaszországban is, ahol egyébként szintén nem szerepel az orvosok névjegyzékében. Az álorvost más uniós tagországban is elítélték már csalásért.
A rendőrség, miután felvették kapcsolatot az olasz hatóságokkal, megállapította azt is, hogy
Matteo Politit, aki álorvosként illegálisan végzett műtéteket Romániában, szerdán fogták el a román-magyar határon – közölte a határrendészet közleménye. A dokumentum szerint az olasz állampolgár szerda hajnalban, a kürtösi határátkelőnél, a Bukarest-Budapest vonattal akarta elhagyni az országot. A férfi, akinek nevére csalás gyanújával állítottak ki előállítási parancsot, az úti okmányok ellenőrzésénél bukott le.
A sajtó kedden cikkezett arról az olasz álorvosról, aki engedély nélkül dolgozott öt romániai klinikán.
A fővárosi közegészségügyi igazgatóság leszögezi, Matteo Politi nevére 2018 márciusában állította ki az orvosi bélyegzői sorszámot az Orvosi Információs és Biostatisztikai Iroda. Az intézmény vezetősége belső kivizsgálást tart, és a törvényes eljárás értelmében a közegészségügyi igazgatóság fegyelmi bizottságának bevonásával veszik górcső alá, miként történhetett meg, hogy a hivatal egyik tisztviselője jóváhagyta Matteo Politi kérelmét – derül ki a DSP honlapján közzétett tájékoztatásból.
Ebben azt is közli az intézmény, hogy
Az Orvosi Információs és Biostatisztikai Iroda széles körű ellenőrzésbe kezdett annak megvizsgálására, hogy milyen körülmények között bocsátották ki az orvosi bélyegzői kódokat a 2018-as év folyamán. A közegészségügyi igazgatóság ugyanakkor leszögezi, mélységesen sajnálja a történteket, és mindent megtesz, hogy hasonló eset a jövőben ne ismétlődhessen meg.
A sajtóban kedden jelent meg a hír, miszerint egy hamis plasztikai sebész Románia öt egészségügyi intézményében végzett műtéteket anélkül, hogy erre joga lenne.
Sorina Pintea egészségügyi miniszter az eset kapcsán azt nyilatkozta, az általa vezetett szaktárca nem ismerte el az olasz férfi orvosi oklevelét, ennek hiányában pedig
–tette hozzá Pintea.
Az orvosi kamara közölte az Agerpres hírügynökséggel, hogy Politi Matteo nem szerepel tagjai között, és ideiglenes működési engedélyt sem állított ki ilyen névre.
Ahhoz, hogy valaki orvosi hivatását gyakorolhassa Románia területén, vagy tagja kell hogy legyen az orvosi kamarának, vagy ideiglenes engedéllyel kell rendelkeznie, amelyet szintén az orvosi kamara állít ki.
Az orvosi kamara büntetőjogi feljelentést tett, a minisztérium pedig szintén kivizsgálást indított az ügyben.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!