
Fotó: Biró István
A látogatása alatt végig kötetlen módon viselkedő popdíva és a kórház fiatal lakói között gyorsan kialakult a kötöttségektől mentes párbeszéd. Beyoncé ajándékcsomagokkal érkezett vendégségbe, míg a mintegy ötven gyermek rajzokkal és levelekkel kedveskedett neki. A 26 éves énekesnő a kis üzenetek mindegyikét hangosan felolvasta, pedig közülük csak egy íródott angolul. Annak szerzőjével el is beszélgetett, míg a többiek esetében tolmács segédkezett. A kis ápoltak sok mindenre voltak kíváncsiak, többek között azt is megkérdezték Beyoncétól, hogy miért jött Romániába, illetve, hogyan bírja a sok koncertezést és utazást. A karrierje során eddig több mint 50 millió eladott lemezzel büszkélkedő énekesnő spontánul válaszolt az érdeklődőknek, majd a több mint félórás látogatás alatt jutott idő a közös fotókra is.
„Búcsúzkodás közben az intézet lépcsőjén még megszorította kezemet, és szívből megköszönte, hogy eljöhetett, mert bevallása szerint nagyon szereti a gyerekeket, és ez a látogatás is sokat jelentett neki” – mesélte lapunknak Rizviné Lehoczky Katalin, aki amerikai férjével együtt vezeti a Little People Alapítvány kolozsvári kirendeltségét. Beyoncétól amúgy nem áll távol a jótékonykodás, a többek között általa is létrehozott Survivor Alapítvány a 2005-ös Katrina hurrikán amerikai áldozatain is segített. A Little People Alapítvány főleg a beteg gyerekek szociális beilleszkedését szeretné megkönnyíteni, mivel például a rákos gyerekek esetében a kezelés megkezdése után általában megszakadnak az addigi társadalmi kapcsolatok. Ezért egy klubot is működtetnek az olyan fiataloknak, akiknek az állapota megengedi azt, hogy nem kell a kórházban feküdniük. A klub keretében összegyűlnek, beszélgetnek, vagy közös programokat szerveznek. Az egyik ilyen pedig éppen a hétfő esti Beyoncé-koncert meglátogatása volt, ugyanis a szervezők 20 jegyet bocsátottak az alapítvány rendelkezésére.
„A férjem a városban látta a plakátokat, hogy Kolozsváron koncertezik Beyoncé, és azonnal felvette a kapcsolatot a szervező Phoenix Kulturális Alapítvánnyal – mesélte a látogatás előzményeit Rizviné Lehoczky Katalin. – Ők pozitívan viszonyultak a kéréseinkhez, de az, hogy Beyoncénak végül sikerül ellátogatnia a kórházba, csak péntek hajnalban derült ki.”
Az énekesnő tegnap érkezett Kolozsvárra, de összesen mintegy 80 fős csapatának egyes tagjai már hamarabb elkezdték a munkát a kincses városban. A nagyméretű és látványos színpad elemeit és a hangtechnikát teherautókon kellett szállítani Bukarestből, mert a kolozsvári repülőtér nem alkalmas a stáb óriásgépének fogadására.
Beyoncé Knowles először a tíz évvel ezelőtt híressé vált Destiny’s Child együttes tagjaként robbant be a zenei világba: minden idők legsikeresebb női együttese eddig több mint 30 millió lemezt adott el. Beyoncé öt évvel ezelőtt párhuzamosan szólókarrierjét is elkezdte építeni, és eddigi két önálló lemezéből több mint 20 millió példány fogyott el világszerte. Szólókarrierje során eddig hét Grammy-díjat gyűjtött be, de a legrangosabb zenei elismerésből hármat a Destiny’s Child tagjaként is magáénak tudhat. Napjaink egyik legsikeresebb világsztárja filmszerepeket is elvállal, legutoljára két Oscar-díjat nyert 2006-os Dreamgirls főszerepében tűnt fel.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.