Hirdetés

Telibe talál: Búzás Heléna bánffyhunyadi sportlövő az Európa-bajnokságra való felkészülésről, eredményeiről

Búzás Heléna édesapja által ismerkedett meg a lövészettel, néhány éve pedig versenyszinten űzi ezt a sportot •  Fotó: Búzás Heléna archívuma

Búzás Heléna édesapja által ismerkedett meg a lövészettel, néhány éve pedig versenyszinten űzi ezt a sportot

Fotó: Búzás Heléna archívuma

Ritka teljesítményként már az első versenyén megszerezte azt a pontszámot Búzás Heléna, amelynek köszönhetően a további megmérettetéseken saját fegyvert használhatott. A bánffyhunyadi születésű, a kincses városban élő sportlövő, oktató pályafutása kezdetéről, kedvenc versenykategóriájáról, a sportág női képviseletéről beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2024. július 28., 09:542024. július 28., 09:54

– Mindössze három hónappal az első edzésed után már részt vettél egy sportlövő versenyen. Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a nők körében nem igazán népszerű sportággal, milyen indíttatásból kezdted el űzni?

– Sokáig nem is tudtam, hogy létezik ez a sportág. Vadász édesapám többször járt a kisbácsi lőtéren, és javaslatára elvégeztem egy lövészkurzust, majd 2020 közepétől már heti rendszerességgel jártam a Cluj Shooting Centerhez. Akkor még otthonról, Bánffyhunyadról ingáztam Kisbácsba, és

Hirdetés

látva az elhivatottságomat és érdeklődésemet, az edzőm felajánlotta, hogy megtanítja a sportlövészet alapjait, felkészít megmérettetésekre.

Hirtelen nem is tudtam, mire számítsak, de három hónappal később már indultam az első versenyemen Bukarestben.

A versenyzők lőfegyvereket használnak éles lövedékkel, ezért egy saját birtoklásához fegyvertartási engedélyre van szükségük •  Fotó: Búzás Heléna archívuma Galéria

A versenyzők lőfegyvereket használnak éles lövedékkel, ezért egy saját birtoklásához fegyvertartási engedélyre van szükségük

Fotó: Búzás Heléna archívuma

– Hogyan teljesítettél első nekifutásra?

– Meglepő módon nagyon jól. Fontos tudni, hogy amikor elkezded űzni ezt a sportágat, a kezdeti célod első kategóriás sportlövésszé válni, ami azt jelenti, hogy 480 pontszámból legkevesebb 440-et el kell érned. Ezt elérve, illetve még néhány feltételnek megfelelve már vehetsz magadnak saját fegyvert, amellyel gyakorolhatsz, versenyezhetsz.

Természetesen ezt megelőzően szükséges a fegyvertartási engedély, hiszen itt lőfegyvereket használunk, éles lövedékkel.

Így nekem is ez a pontszámelérés volt az elsődleges célom, és már az első versenyemen sikerült. És ezt nem dicsekedésképp mondom, de elég ritka ez a teljesítmény.

– Azóta a kolozsvári Universitatea sportklub tagjaként már számos alkalommal megmérettettél.

– Igen, az elmúlt években országos és nemzetközi versenyeken is részt vettem, jelenleg pedig az augusztusban Bukarestben szervezendő Európa-bajnokságra készülök.

A legegyszerűbb versenykategóriában 3, 7, 15 és 25 méterről kell lőni •  Fotó: Búzás Heléna archívuma Galéria

A legegyszerűbb versenykategóriában 3, 7, 15 és 25 méterről kell lőni

Fotó: Búzás Heléna archívuma

– Hogyan zajlik egy ilyen felkészülés, milyen kategóriák, próbák vannak ezeken a versenyeken?

– A felkészülés az összes többi verseny előttihez hasonló, ugyanazok a próbák lesznek a bajnokságon is, viszont most próbálok még intenzívebben edzeni. A megmérettetéseken több fajta próba és fegyver van. A legelső és legegyszerűbb az úgynevezett SSA, ahol 48 töltény áll rendelkezésre, amelyeket 3, 7, 15 és 25 méterről kell lőni, változó idő alatt, körülbelül egy másodpercenként egy lövés. Egy számomra új kategória az Optical Sight, amikor a fegyveremre illesztett eszközön keresztül célzok. A kedvencem és erősségem pedig az Off-Duty Pistol, ami azért is érdekes, mert elég soványka vagyok, és ennél a kategóriánál kicsi fegyvereket használnak, amiről tudni kell, hogy

minél rövidebb a fegyver csöve és minél könnyebb a pisztoly, annál nagyobbat üt vissza.

Ez az egyik legnehezebb próba, ezért büszke vagyok magamra, hogy pont ebben vagyok a legjobb.

A bánffyhunyadi sportlövő tavaly elnyerte az országos bajnoki címet •  Fotó: Búzás Heléna archívuma Galéria

A bánffyhunyadi sportlövő tavaly elnyerte az országos bajnoki címet

Fotó: Búzás Heléna archívuma

– A tehetségedet, munkádat az eredmények is tükrözik: 25 évesen országos bajnok lettél az említett kis fegyveres kategóriában.

– Így igaz, tavaly novemberben nyertem el ezt a címet. 2023 és az idei év is sikeresnek bizonyult mostanáig, dobogós helyeket értem el a versenyeken.

– Érmekben számolva ez mit jelent?

– Amióta versenyzek, összesen 15 érmet szereztem, ennek körülbelül fele arany, a többi fele-fele arányban ezüst és bronz. Most pedig kíváncsian várom, hogy az Európa-bajnokságon miként teljesítek.

Búzás Heléna már nemcsak edz, hanem oktat is a lőtéren •  Fotó: Búzás Heléna archívuma Galéria

Búzás Heléna már nemcsak edz, hanem oktat is a lőtéren

Fotó: Búzás Heléna archívuma

– Mennyire szokatlan a női képviselet ezeken a versenyeken, eleve ebben a sportágban?

– Ha jól tudom, Romániában mindössze 7-8 nő űzi ezt a sportot, és körülbelül 150-200 férfi. Az első versenyemen mindenki meglepődött, hiszen

a romániai sportlövészet legfiatalabb képviselőjeként, nőként és ráadásul vékony testalkatommal mérettettem meg.

Még nagyobb volt a meglepődöttség, amikor első próbálkozásra sikerült az említett kategóriát elérni. De mindez nem feltétlenül zavart engem, főként, hogy mindig is fiús sportokat űztem, cselgáncsoztam, karatéztam. Most pedig már oktatóként is tevékenykedem azon a lőtéren, ahol egykor tanultam, így elmondhatom, hogy a szenvedélyem hivatássá, munkává is vált.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés