Sok energiát igényel a mozdonyvezetői hivatás – Soós Adalbert zsibói nyugalmazott mozdonyvezető a szakma kihívásairól

Pályafutása kezdetén először géplakatosként dolgozott a fűtőházban, ahol szakmai tudásra tett szert, majd egy bizonyos idő elteltével a főnök, mester javaslatára segéd-mozdonyvezetőként leshette el a szakma fortélyait. Ezenkívül természetesen az orvosi és pszichológiai vizsgálatoknak is meg kellett felelni.

Szakmai tantárgyakból írásbeli vizsgán bizonyíthatták, mennyire ismerik a géplakatosságot, amit egy hat hónapos képzés keretében sajátítottak el. Ezt követően elméleti és gyakorlati oktatásban is részesültek. A tanulmányok elvégzése után visszakerültek a fűtőházba. Három hónapos szakmai gyakorlat után vizsgáztak, és ha sikerült, hivatásos segéd-mozdonyvezetőkként dolgozhattak.

Nagyjából 4–5 év segéd-mozdonyvezetői tapasztalat után jelezték, ha valamelyik fűtőháznak szüksége volt mozdonyvezetőre. A sikeres vizsgát követően kilenc hónapig gyakorlati és elméleti órákon kellett részt venniük, de az anyag ugyanaz volt, mint a segéd-mozdonyvezetőknek.

1983-ban elmentem vizsgázni Kolozsvárra, a gépészmérnöki szakra, de nem sikerült. Mikor hazaértem, és leszálltam a vonatról, az egyik iskolatársam mondta, hogy nyáron iskolásokat alkalmaznak a vasútnál. Másnap elmentem az irodába és jelentkeztem. Felvettek, és három hónapig pályamunkásként dolgoztam, aztán elvittek a katonának” – emlékezett vissza Soós Adalbert.

Hozzátette, a katonaság után még öt évet dolgozott a CFR-nél. Az 1989-es rendszerváltó forradalom után a helybéli fűtőházban nyugdíjazták az időseket, és toborozták a fiatalokat, így 2006-ig ott dolgozott, legtöbbet személyszállító vonaton, de gőzmozdonyt, hidraulikus kismozdonyt és teherszállító szerelvényt is vezetett.

Ha mindent rendben találtak, beindították a motort, kiindultak a fűtőházból, majd a kijárati kapunál a váltókezelő beírta, hogy melyik órában indult a vonat az állomásra, és betelefonált a forgalmi irodába, hogy a gép készen áll a szerelvény vontatására.

Indulás előtt negyedórával beengedték a vonatot az állomásba, hogy felszálljanak az utasok, eközben pedig még egyszer kipróbálták a féket. Végül a forgalmista füttyentett, hogy szabad az irány, és a jelző alapján a vonat elindult.

Megmosolyogtató és tragikus helyzetek

Soós Adalbert szerint ez egy nagyon szép szakma változatos helyzetekkel. A vezetőfülkéből mindig szerette nézni a tájat, ahol elhaladtak, de megható volt az is, amikor az állomás tele volt emberekkel.

„Már elindítottuk a vonatot, amikor láttam, hogy egy idős asszony siet felénk. Megálltunk, hogy fel tudjon szállni. Amikor beértünk a zsibói állomásra, az asszony megköszönte, hogy bevártuk, és megkért, hogy fizetség ellenében csatoljuk le a mozdonyt, és vigyük el valahova, ahol majd jól megvendégel” – idézte fel nevetve az esetet Soós Adalbert.

Arról is beszélt, amikor teherszállítón dolgozott, egy dombon keresztül jutottak el Zilahra, és az emelkedőn jobban felforrósodott a motor. A munkatársa minden alkalommal megkérte, hogy süssön neki szalonnát, amit egy alufóliába betekerve a kipufogócsövön el is készített.

egyik alkalommal valaki a vonat elé vetette magát, és már nem tudták megállítani a szerelvényt, máskor meg az egyik utas szaladt a vonat után, megbotlott, a vonat alá csúszott, és elvesztette mindkét lábát. Ezenkívül életveszélyes helyzetekben is volt része – tette hozzá.

„Valamikor 2000-ben egy péntek este két mozdony indult Zsibóról. Az első a bukaresti gyors, én utána egy másik mozdonnyal. Nagykárolytól olyan 20 km-re felfigyeltem, hogy az előttem lévő mozdony alatt valami tüzel. Behúztam a vészféket, és megálltunk valahol a mező közepén. A mozdony égett, kikapcsoltuk a szerelvényt. Megérkeztek a tűzoltók, ők viszont nem tudták, hogyan lehet behatolni a gépházba.

– mesélte a hátborzongató esetet Soós Adalbert. A mozdonyvezetők napját 1995 óta március 15-én ünneplik a mozdonyvezetők szakszervezete javaslatára. Mint fogalmaznak, az embert próbáló, a magánéletet a vasúti szolgálatnak alávető, fegyelmezett és pontos munkavégzést követelő tevékenység a mozdonyvezetőé.

A vasúti vezetés másra át nem hárítható, közvetlen felelősséggel járó hivatás, amely tiszteletet és megbecsülést vívott ki a vasúti közlekedésben és a társadalomban egyaránt. A mozdonyvezetők napja lehetőséget teremt arra, hogy a közvélemény és az utazóközönség figyelmét ráirányítsák a felelősségteljes, sok lemondással járó hivatást végzőkre, a mozdonyvezetőkre.