
Fotó: Rompres
2007. december 06., 00:002007. december 06., 00:00
A thaiföldi hagyomány színekkel is jelöli a hét napjait; a sárga a hétfő, s Bhumibol Aduljadedzs egy hétfői napon született. Mintegy húszezer thaiföldi előkelőséget – köztük magas rangú katonákat és állami tisztségviselőket – hívtak meg hivatalosan a királyi születésnapra. Az uralkodó rövid időre megjelent alattvalói előtt a palota tróntermének erkélyén. Ez nagyon ritka eseménynek számít a délkelet-ázsiai országban, Bhumibol Aduljadedzs uralkodásának eddigi 61 éve alatt mindössze hatszor történt meg. Az uralkodó egységre szólította fel nemzetét ünnepi üzenetében, amelyet a palotában mondott el meghívott előkelőségek előtt, s amelyet élő adásban közvetített a thai televízió is. Megfigyelők szerint egységfelhívása világosan jelzi, menynyire elégedetlen a király az országban uralkodó politikai bizonytalanság miatt, amely nem szűnik a Thakszin Sinavatra kormányfő hatalmát megdöntő tavalyi puccs óta. Számos elemző véli úgy, hogy a december 23-ára kitűzött választások csak tovább mélyítik majd a megosztottságot Thakszin támogatói és fő ellenfelei, a katonai elit és a bangkoki középosztály között. Az uralkodót nagy tisztelet övezi a túlnyomórészt buddhista délkelet-ázsiai országban. Hajlott kora ellenére viszonylag jó egészségnek örvend. A múlt hónapban ápolták ugyan az agyában keletkezett vérrög és bélpanaszai miatt, de orvosai szerint nem volt súlyos a probléma. Thaiföld alkotmányos monarchia, az alkotmány értelmében az uralkodónak kevés közvetlen hatalma van, legfontosabb szerepe a nemzeti identitás és egység megtestesítése, valamint a thai buddhizmus védelmezése. IX. Rámát hatalmas tisztelet övezi országszerte, az uralkodó kritizálása vagy kigúnyolása bűncselekménynek számít. A thai király két esztendővel fiatalabb II. Erzsébet angol királynőnél, de hat évvel korábban (1946-ban) vált hazája uralkodójává.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.
A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.