
A római időket elevenítik fel a Maros megyei Mikházán
Fotó: Rab Zoltán
Egy közel kétezer éves világ kapui nyílnak meg a látogatók előtt augusztus 9-én a Maros megyei Mikházán. A Mikházi Régészeti Parkban megrendezett program 10 és 17 óra között várja az érdeklődőket, akik megismerhetik az egykor a környéken tartózkodó rómaiak mindennapjait, szokásait és hiedelmeit.
2025. augusztus 06., 17:262025. augusztus 06., 17:26
A Maros Megyei Múzeum által szervezett augusztusi esemény központi témája a római vallás.
Tematikus kiállítás mutatja be a legérdekesebb istenábrázolásokat és vallási tárgyakat, a szakértők pedig a helyszínen válaszolnak a kérdésekre és ismertetik a római spiritualitás szerepét a mindennapokban – áll az esemény leírásában.
A program részeként történelmi hagyományőrző bemutatókat tart a marosvásárhelyi Milites Marisensis Egyesület.
valamint dísztárgyakat készíthetnek a feltárt leletek ihletésére.
Az esemény ideje alatt vezetett séták mutatják be a régészeti lelőhelyet. A résztvevők megismerhetik az ásatások folyamatát, valamint a régészek legújabb felfedezéseit, amelyek bizonyítják, hogy Mikháza a római limes részeként jelentős szerepet játszott a birodalom határvédelmében.

Az elmúlt két napban az UNESCO szakértője helyszíni terepszemlét tartott a mikházi római kori castrum és libánfalvi római kori őrtorony helyszínén – írja közösségi oldalán Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke.
Az Európai Unió tagállamai megállapodásra jutottak a légi utasok jogait érintő több módosításról, többéves tárgyalássorozatot és vitát követően, amelyben a hatóságok, a légitársaságok és a fogyasztóvédelmi szervezetek is részt vettek.
A hidegebb tavasz miatt többhetes késéssel ugyan, de már virágzik székelyföldi élőhelyein Európa leglátványosabb vadon élő orchideája, a fokozottan védett boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus).
Júniusban az erdélyi piacok, udvarok illatvilágát sok helyen meghatározza a bodzavirág. Sokaknak a frissen készített bodzapezsgő jut eszébe azonnal, mások télire tesznek el vízzel hígítandó bodzaszörpöt.
Látványos videófelvételt tett közzé közösségi oldalán a Maros-ártér Természetvédelmi Park vezetősége a Maros zajló tiszavirágzásról.
A Krónika új nyereményjátékában a kedvenc nyaralásos fotód értékes ajándékokat érhet!
Nem mindennapi látvány fogadta azt, aki szombaton Nagyszeben történelmi belvárosában járt, ugyanis egy helikopter körözött a város felett, miközben zenészek adtak elő műveket a földön. Az akció a filharmónia épületének korszerűsítéséhez kapcsolódott.
A hollandiai Assen bírósága 3 év és 11 hónap börtönbüntetésre ítélte a holland Drents Múzeumból tavaly januárban ellopott dák aranykincsek tolvajait – tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
Aradon mintegy 150 tömegközlekedési eszközön egy kattintással elérhető a megyei könyvtár digitális változata, így több ezer olvasmány közül válogathat az utazóközönség.
Rendőrségi ellenőrzés során vaddisznóhúst találtak abban az autóban, amelyben Nicolae Deme, az Arad Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület (AJVPS) igazgatója is utazott – erősítette meg az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.
Vádat emelt Bukarest első kerületének ügyészsége egy férfi ellen, aki a fővárosi főpolgármester kabinetfőnökének adva ki magát fiktív WhatsApp-fiókokról Nicușor Dan nevében próbált ingyenjegyeket szerezni különféle eseményekre.
szóljon hozzá!