2007. március 22., 00:002007. március 22., 00:00
A tervek szerint a gép ötnap alatt repüli majd körül a Földet, de akontinenseken leszáll. A repüléshez annyifotovoltaikus elemet kell felszerelni a szárnyakra, hogyéjszaka is elegendő energiát kapjon a motor. A gépemiatt akkora szárnyakkal rendelkezik majd, mint a valahaépített legnagyobb utasszállítógép, az Airbus A–380: fesztávolságuk 80 méterlesz, és az egész szárnyfelületetbeborítják majd a napelemek.
Ennek ellenére a géplassú mozgású lesz, és csupánegyetlen embert tud majd szállítani. A kísérletcélja, hogy bebizonyítsa: a megújulóenergiák használata a közlekedésben iscélravezető lehet. A repülőgép a levegőben egyvitorlázóhoz hasonlóan mozog majd, ez teszilehetővé, hogy csak csekély mennyiségűenergiát használjon. Éjszakánként12 ezer méteres magasságból háromezerméterre ereszkedik le, hogy energiát takarítsonmeg. A pilóta speciális ruhát kap: mivel egyedüllesz a gépen, a ruha azonnal riadót fúj, haérzékeli, hogy a pilóta el akar aludni. Az elsőpróbarepülés időpontját jövő évretűzték ki, a cél az, hogy legalább 36 óráiga levegőben maradjon a gép.
A világkörüli útra2011-ben indul Piccard, aki nyolc évvel ezelőtt egyhőlégballonon – partnerével elsőként – márkörülrepülte a világot. A mostani utazáselőtt azonban vár rá még egy feladat: meg kellszereznie a pilótaengedélyt, ugyanis a hőlégballonnálerre nem volt szüksége.
Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.
A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.
Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.
Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.
A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.
Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.
A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.
Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.
A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.
Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.