Hirdetés

Tíz versenydallal veszi kezdetét A Dal 2023, a győztesről idén is a közönség dönt

•  Fotó: Facebook/A dal

Fotó: Facebook/A dal

Tíz versenydallal veszi kezdetét szombaton, március 11-én este A Dal 2023, a nézők romániai idő szerint 20 óra 35 perctől láthatják az első válogatót a Dunán – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája.

MTI

2023. március 06., 12:062023. március 06., 12:06

2023. március 06., 12:062023. március 06., 12:06

A szombati élő műsorban aZorka előadásában a Tavasz, tél; az Escape My Shadowstól az Emlékezni Rád; a HolyChickstől a Víz alatt levegő; Kovács Árontól a Lennél; a Mirrortól a Hív még; az OliverFromEarth előadásában az Utoljára látni nehéz; Szebényi Dánieltől a Vigasztaló; Szirtes Dávidtól Az igazi történeted; a The Anahittól a Bírom Még és Varga Zsuzsa tolmácsolásában a Te beszéled a nyelvemet című szerzemény hangzik el.

A Dal 2023 mezőnyét ismét szakmai zsűri értékeli.

Hirdetés

Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere ötödik alkalommal keresi az év dalát. A műsor 2012-ben Wolf Katival a zsűriben indult, tavalyi visszatérése után ismét helyet foglal az ítészek között. Szintén harmadszor pontozza a versenydalokat a szájharmonikavirtuóz Ferenczi György, míg Egri Péter, a rockabilly zene magyar nagykövete másodszor csatlakozik az értékelőkhöz.

A dalok élő adásban mérettetnek meg, fordulóról fordulóra más hangszerelésben mutatkoznak be. Míg az elődöntőben akusztikus feldolgozásban, addig a döntőben már szimfonikus változatban, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében szólalnak meg.

Magyarország egyetlen dalválasztójában ezúttal Rókusfalvy Lili és Fodor Imre várja a nézőket szombat esténként.

A Dal színpadán először keresik együtt a zsűrivel, valamint a közönséggel az év dalát. Rókusfalvy Lili idén harmadszor vezeti a showt, míg Fodor Imre első alkalommal lesz a Duna emblematikus műsorának házigazdája.

A győztesről idén is a közönség dönt.

A négy válogatóból adásonként 5, összesen 20 dal jut tovább a két elődöntőbe: 4 produkció a zsűri pontjai alapján, az 5. a közönség szavazataival. Az elődöntőkből már csak 4-4 dal kerül a döntőbe és ezzel közelebb Az Év Dala 2023, valamint a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 címhez

A győztes dal előadója – Az Év Dala 2023 cím és a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 elismerés mellett – tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutott másik hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.

A műsor közösségimédia-felületein – a Facebookon, az Instagramon, a hivatalos YouTube- és TikTok-csatornáján –, valamint az Adal.hu oldalon számos érdekességet találnak az érdeklődők.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés