Kóros dallamtapadás: sodró erejű produkcióval készül A Dal 2024 első élő műsorába a nagyváradi Jósa Tamás

Kóros dallamtapadás: sodró erejű produkcióval készül A Dal 2024 első élő műsorába a nagyváradi Jósa Tamás

A hosszú éjszakákban megfáradt zenész megállapodásáról és az ezzel járó kettősségről szól a Két szív című zenemű, amelyet A Dal 2024 szombat esti első válogatójában ad elő Jósa Tamás. A nagyváradi énekes a felkészülésről, terveiről beszélt a Krónikának.

2023. november 23., csütörtök

Még egy hétig jelentkezhetnek a zenészek A Dal versenyére, amelyet tavaly az erdélyi Titán együttes nyert meg

Meghosszabbított határidővel, november 30-ig várja az új magyar dalokat A Dal 2024, a Duna versenyének új évada. A közmédia zenés showműsorába, amelyet tavaly erdélyi együttes nyert meg.

Még egy hétig jelentkezhetnek a zenészek A Dal versenyére, amelyet tavaly az erdélyi Titán együttes nyert meg
2023. március 06., hétfő

Tíz versenydallal veszi kezdetét A Dal 2023, a győztesről idén is a közönség dönt

Tíz versenydallal veszi kezdetét szombaton, március 11-én este A Dal 2023, a nézők romániai idő szerint 20 óra 35 perctől láthatják az első válogatót a Dunán – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája.

Tíz versenydallal veszi kezdetét A Dal 2023, a győztesről idén is a közönség dönt
2023. január 08., vasárnap

Közeleg a határidő: erdélyi zenekarok jelentkezését is várják A Dal 2023-ba

Január 13-ig lehet még jelentkezni A Dal 2023-ba. A közmédia dalválasztójában a zsűri újra a nézőkkel együtt keresi az ország slágerét.

Közeleg a határidő: erdélyi zenekarok jelentkezését is várják A Dal 2023-ba
2021. október 13., szerda

Jelentkezőket várnak A Dal következő kiadásába

A 14. kiadásához érkezett A Dal 2022 dalválasztó válogatóiba november 15-ig várják a jelentkezőket A köztelevízió zenés produkciójába ismét negyven dal jut, 2022-ben először lesz élő a zenei kíséret.

Jelentkezőket várnak A Dal következő kiadásába
2021. március 14., vasárnap

Egyetlen szó című dalával a Kaukázus nyerte A Dal döntőjét

A Kaukázus nyerte Egyetlen szó című dalával A Dal döntőjét szombaton. A Dal Akusztik verseny fődíját Andelic Jonathan vehette át Áldom című daláért.

Egyetlen szó című dalával a Kaukázus nyerte A Dal döntőjét
2021. február 05., péntek

„Ledönti a falakat” a No Sugar A Dalban – újabb tíz produkció a magyarországi tehetségkutató szombati élő műsorában

Merjünk önmagunk lenni, és éljük meg a jelen pillanatot – többek között ezt szeretné üzeni a Falak című dalával a gyergyószentmiklósi No Sugar zenekar, amely szombaton élőben lép fel A Dal 2021-ben.

„Ledönti a falakat” a No Sugar A Dalban – újabb tíz produkció a magyarországi tehetségkutató szombati élő műsorában
2020. december 20., vasárnap

Jubileumi évadra készül A Dal – Már dolgozik a produkción a gyergyószentmiklósi No Sugar

Több újdonsággal szervezik meg A Dal jubileumi évadját. A dalválasztó műsor mezőnyébe a gyergyószentmiklósi No Sugar zenekar is bekerült.

Jubileumi évadra készül A Dal – Már dolgozik a produkción a gyergyószentmiklósi No Sugar
2019. február 16., szombat

Antal Timinek nem sikerült bejutnia A Dal döntőjébe, plágiumvád merült fel az egyik finálés kapcsán

Pápai Joci nyerte A Dal 2019 második elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Szekér Gergő és Nagy Bogi, a tévénézők szavazataival a Fatal Error jutott tovább a döntőbe a Duna Televízióban és a Duna World csatornán sugárzott showműsorban.

Antal Timinek nem sikerült bejutnia A Dal döntőjébe, plágiumvád merült fel az egyik finálés kapcsán
2019. február 09., szombat

Nem jutott be A Dal 2019 fináléjába a kolozsvári rapperek alkotta USNK

Az Acoustic Planet nyerte A Dal 2019 első elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Petruska és Vavra Bence, a tévénézők szavazataival a The Middletonz jutott tovább a döntőbe a Duna Televízióban és a Duna World csatornán sugárzott showműsorban.

Nem jutott be A Dal 2019 fináléjába a kolozsvári rapperek alkotta USNK
2019. január 28., hétfő

Erősödő erdélyi mezőny A Dalban – a héten székelyudvarhelyi és kolozsvári zenészeknek is szurkolhatnak a televízió nézői

Ismét jól teljesítettek az erdélyi előadók a magyarországi dalválasztó műsorban: a kézdivásárhelyi kötődésű yesyes zenekar is bejutott A Dal elődöntőjébe.

Erősödő erdélyi mezőny A Dalban – a héten székelyudvarhelyi és kolozsvári zenészeknek is szurkolhatnak a televízió nézői
2019. január 19., szombat

A Dal 2019: Antal Timi továbbjutott a verseny elődöntőjébe

Szekér Gergő és Oláh Gergő holtversenyben nyerte A Dal 2019 első válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Antal Tímea feat. Demko Gergő, a Konyha és a Nomad, a tévénézők szavazataival Deniz jutott tovább az elődöntőbe a showműsorban.

A Dal 2019: Antal Timi továbbjutott a verseny elődöntőjébe