Hirdetés

Nem követett el nemi erőszakot a neves francia rendező a semmítőszék ítélete szerint

A filmrendező két alkalommal is azt állította a bíróságon, hogy „nincs emléke” az ellene felhozott vádakról •  Fotó: Luc Besson/Facebook

A filmrendező két alkalommal is azt állította a bíróságon, hogy „nincs emléke” az ellene felhozott vádakról

Fotó: Luc Besson/Facebook

Végleg elutasította szerdán a francia igazságszolgáltatás a többszörös nemi erőszak vádját, amelyet Sand Van Roy holland-belga színésznő hozott fel Luc Besson francia filmrendező ellen. A semmítőszék a döntésével egy öt évig tartó jogi procedúra végére tett pontot.

MTI

2023. június 21., 18:552023. június 21., 18:55

2023. június 21., 19:052023. június 21., 19:05

A 35 éves színésznő 2018-ban azt állította, hogy A nagy kékség és a Nikita rendezője két éven át többször is megerőszakolta. Az ügyészek 2019 elején az elégtelen bizonyítékra hivatkozva ejtették az ügyet, de miután Van Roy ugyanabban az évben új bejelentést tett, ismét elindították a vizsgálatot. Sand Van Roy azzal vádolta meg Bessont, hogy néhány órával azután, hogy egy hotelben találkoztak, a rendező megerőszakolta.

Két hónappal később a színésznő feljelentést tett a filmrendező ellen többszörös nemi erőszak és szexuális zaklatás miatt, amelyek állítása szerint 2016 és 2018 között történtek, amikor is Luc Besson „a színésznői karrierjét érintő megtorlással” fenyegetőzött.

Hirdetés

Az eljárásban a filmrendező sajnálatának adott hangot amiatt, hogy házasságon kívüli viszonyt folytatott a panaszossal egy hierarchikus viszonyban, a színésznő ugyanis ebben az időszakban Luc Besson több filmjében is játszott. A filmrendező két alkalommal is azt állította a bíróságon, hogy „nincs emléke” az ellene felhozott vádakról, ő egy gyengédséggel teli szexuális viszonyra emlékszik a színésznővel.

Sand Van Roy közölte, az Emberi Jogok Európai Bírósága elé megy ügyével •  Fotó: Sand Van Roy/Facebook Galéria

Sand Van Roy közölte, az Emberi Jogok Európai Bírósága elé megy ügyével

Fotó: Sand Van Roy/Facebook

Sand Van Roy azután fordult a semmítőszékhez, hogy 2022 májusában a párizsi fellebbviteli bíróság elutasította a többszörös nemi erőszak vádját. A legjelentősebb francia jogi intézmény indoklásában az AFP hírügynökség szerint úgy fogalmazott: „nincs olyan jellegű elem, amely a vád befogadhatóságát lehetővé tenné”. „Ez a döntés megerősíti az ügy elutasítását Luc Besson javára, és megerősíti az elmúlt öt év összes őt érintő döntését, amely kimondta, hogy nem bűnös” – mondta Thierry Marembert, a filmrendező ügyvédje.

Idézet
Ezzel tehát végleg lezárul a 2018-ban indított eljárás, amelynek során Luc Bessont az ügyet vizsgáló valamennyi bíró szisztematikusan ártatlannak találta” – tette hozzá.

A panaszos, Sand Van Roy azonnal reagált a Twitteren: „A semmítőszék úgy döntött, hogy nem fogadja be a fellebbezésemet, ami azt jelenti, hogy a francia igazságszolgáltatás ismét elutasította, hogy megvizsgálja az ügy bizonyítékait. Folytatom az eljárást, és az Emberi Jogok Európai Bírósága elé megyek” – írta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés