Hirdetés

Négy fal közé „becsempészett” népi kincsek

Varga Zoltán László (középen) kezdeményezése által bárki otthon elsajátíthatja a néptánc alapjait •  Fotó: Facebook/FolkOtthon

Varga Zoltán László (középen) kezdeményezése által bárki otthon elsajátíthatja a néptánc alapjait

Fotó: Facebook/FolkOtthon

Három hét alatt több mint 5 ezer követő figyelmét keltette fel a FolkOtthon elnevezésű Facebook-oldal, ahol neves előadóművészek oktatnak népzenét, néptáncot. Varga Zoltán László ötletgazda a kezdeményezés céljáról, a bővülő repertoárról beszélt lapunknak.  

Bede Laura

2020. április 20., 12:092020. április 20., 12:09

2020. április 20., 12:212020. április 20., 12:21

Alternatív programot kínál, valamint „házhoz viszi” a hétköznapokból és közösségi terekből kiszorult népzenét és néptáncot a FolkOtthon elnevezésű Facebook-oldal. Varga Zoltán László ötletgazda a kezdeményezés előzményeit ismertetve a Krónikának elmondta, az elmúlt hét hónapot a Kőrösi Csoma Sándor-program keretében New Jersey-ben töltötte párjával, Santana C. Diánával. Március 10-én Texasból repültek vissza New Jersey-be, amikor szembesültek a helyzettel: a koronavírus miatt az összes eseményt és táncpróbát lemondták.

Idézet
A következő napokban feje tetejére állt a világ, a mi életünk is, és ekkor született meg az ötlet, hogy mi lenne, ha kalotaszegi legényest oktatnék online. Rájöttem, hogy a saját Facebook-oldalam erre nem a legalkalmasabb, hiszen vannak ismerőseim, akik nem néptáncolnak. Gondoltam Facebook-csoportra is, de az sem tűnt a leghatékonyabbnak, így végül egy közösségi oldal elindítása mellett döntöttem”

– fogalmazott a mérai néptáncoktató.

Hirdetés

Hozzátette, párjával sok munkát belefektettek a FolkOtthon létrehozásába, viszont úgy érzi, megérte. Folyamatosan bátorító üzeneteket kapnak, és a növekvő népszerűségnek örvendő oldal is arról árulkodik, hogy sikeres a kezdeményezés: három hét alatt több mint 5 ezer követővel büszkélkedhet a FolkOtthon.

A Méra Világzenei Csűrfesztivál egyik főszervezője továbbgondolva az alapötletet, arra a következtetésre jutott, hogy másokat is be kellene vonni a projektbe, és akár népdalokat is lehetne oktatni.

Közben több kollégája jelezte, hogy szimpatikus számára a kezdeményezés, és szívesen csatlakozna. Így Varga Zoltán Lászlón kívül ma már az oldal állandó oktatói között szerepel: Kovács Dénes, a Kőrösi Csoma Sándor-program egyik ösztöndíjasa; Berecz István kétszeres aranysarkantyús táncos, a Fonó Budai Zeneház művészeti vezetője; Melles Endre, a Háromszék Táncegyüttes táncos szólistája; Paár Julcsi, akit számos népzenei és világzenei formációból ismerhet a közönség.

•  Fotó: Facebook/FolkOtthon Galéria

Fotó: Facebook/FolkOtthon

Vendégelőadóként láthatták már a követők Klitsie-Szabad Boglárka Népművészet Ifjú Mestere díjas mesemondót és Berecz András Kossuth-díjas népdalénekest, mesemondót. A jövőben pedig Kubinyi Júlia Junior Prima díjas népdalénekes és Szalóki Ágnes Liszt Ferenc-díjas előadóművész is bejelentkezik a FolkOtthonról, illetve a repertoár hamarosan páros táncokkal bővül.

Idézet
Naponta vannak élő bejelentkezések a Facebook-oldalunkon, ezáltal szeretnénk közvetlenné és élményszerűvé tenni a pillanatot. Az oktatóanyagot később feltöltjük YouTube-csatornánkra is. Könnyebben átlátható és rendszerezhető az oldal, nem utolsósorban pedig le is lehet tölteni a videókat”

– részletezte a Kolozs megyei Mérán élő néptáncos.

Arról is beszámolt, hogy ebben az időszakban nagyon sokan nem tudnak a néptánc és népzene örömeinek élni, az oldallal pedig erre kínálnak lehetőséget. Továbbá elérnek egy olyan réteget is, amelyet eddig különböző okoknál fogva nem ragadott magával a táncházmozgalom.

„Van, akinek eddig valamiért kimaradt az életéből a néptánc, és felnőttként már nem merte bevállalni, hogy közösségben tegye meg az első lépeseket. A négy fal között pedig gátlások nélkül lehet tanulni, és szabadon lehet élvezni a néptánc és népdalok nyújtotta örömöket”

– hangsúlyozta Varga Zoltán László. Hozzátette, az oldal tanulási és kikapcsolódási lehetőséget nyújt olyan gyermekes családoknak is, amelyek nem tudnak heti rendszerességgel táncpróbákon részt venni.  Rámutatott, a FolkOtthon projektet a járványügyi helyzet után is szeretnék folytatni, amennyiben igény mutatkozik erre.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Rekordméretű gyémánt kerül kalapács alá

Egy platinagyűrűt árvereznek el a jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark aukciós ház.

Rekordméretű gyémánt kerül kalapács alá
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!

Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!
2026. október 10., szombat

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?

Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?
2026. október 10., szombat

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál

Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket

Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket
2026. október 04., vasárnap

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből

Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből
2026. október 02., péntek

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk

A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig

Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.

Önkéntesek a hegyek szolgálatában
Önkéntesek a hegyek szolgálatában
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

2026. szeptember 26., szombat

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek

Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek
Hirdetés
Hirdetés